Nyomtatás
„A tehetség-probléma hazai történetének irodalma a kezdetektől 1950-ig”
bibliográfia


Összeállította: Bánfai József

A bibliográfia általános (tartalmi) leírása
Az időrendi bibliográfia felépítése
Keresés a bibliográfiában
A téma szerinti tájékozódás lehetősége
Évkereső
A bibliográfia


A digitális verzió változatlan formában, szabadon terjeszthető!
©  Bánfai József, 2007
()

Az elektronikus változatot készítette:
Ambrus Attila József
()

PTE Központi Könyvtár – Pécs, 2007. június 22.
http://www.lib.pte.hu


A bibliográfia általános (tartalmi) leírása

      A honlapon most közzétett, folyamatosan bővülő anyag egy jelenleg is készülő, részletesen annotált bibliográfia rövidített változata. Az adatok összegyűjtésének elsődleges forrása Váczi Miklós: „Bevezetés a tehetségvédelem történetének tanulmányozásához” című kéziratában (OPKM, 1979.) található bibliográfia volt, amely az általam feldolgozott korszak irodalmából mintegy 200 tételt tartalmaz. Ezt követte számtalan nyomtatásban megjelent bibliográfia, monográfia, tanulmánykötet és folyóirat áttanulmányozása, illetve a korabeli művekben szereplő hivatkozások összegyűjtése. Jelenleg a bibliográfiában található tételek száma meghaladja az 1100-at. Célom az, hogy az érdeklődőknek minél több eredeti anyag álljon rendelkezésre a téma mélyebb megismeréséhez, különös tekintettel a tehetségre vonatkozó nézetek alakulására, a tehetséges tanulók felismerésének, kiválasztásának és nevelésének kérdéseire. Mindezen túl szükséges annak a szélesen értelmezett „szellemi környezetnek” a megismerése is, amelyben a tehetségvédelemmel kapcsolatos gondolatok és tervek megszülettek, illetve a megvalósult elképzelések léteztek. A bibliográfia számos tételt tartalmazza a tehetséggel szorosan összefüggő kérdések (pl. értelmi képességek, intelligencia, kreativitás, zsenialitás, csodagyerekek) hazai, illetve hazai vonatkozású irodalmából, ezen belül a téma pszichológiai, agy-anatómiai, élettani, genetikai, patográfiai, pedagógiai, oktatáspolitikai, történeti, társadalmi és politikai vonatkozásairól, a kezdetektől 1950-ig. Értelemszerűen a vizsgált időszakban, különösen a két világháború között, számos, ma már elfogadhatatlan szellemiségű gondolat is napvilágot látott pl. az egyes „fajok” szellemi képességeiről vagy a hitleri Németország tehetségvédelmi gyakorlatáról. Ezekről is igyekszem hű képet adni. A feldolgozott anyagban elsősorban magyar és külföldi szerzők Magyarországon megjelent írásai szerepelnek, de csekély számban megtalálhatók a hazai szerzők külföldön megjelent munkáinak bibliográfiai adatai is. A feltárt anyag terjedelmét, színvonalát, műfaját tekintve nagyon változatos: tanulmányokat, monográfiákat, gyűjteményes köteteket, rövid recenziókat, újsághíreket, publicisztikai írásokat, jogszabályokat stb. egyaránt tartalmaz.

Az időrendi bibliográfia felépítése

      A bibliográfia most közzétett része a művek megjelenésének időrendjében, (évenkénti bontásban), egy adott éven belül pedig a szerzők betűrendjében felsorolva tartalmazza az anyagot. Egy szerző azonos évben megjelent művei a címek betűrendjében követik egymást. Az álnéven publikáló vagy szignóval jelölt, de azonosítható szerzők neve szögletes zárójelben szerepel, a tényleges névnek megfelelően besorolva. A szerző nélküli írások [Név nélkül] jelzéssel szerepelnek. Számos, több kiadásban is megjelent, illetve újra közölt mű adatai több évnél is fel vannak tüntetve. A művek és a róluk szóló korabeli ismertetések (recenziók), továbbá a valamilyen szempontból szoros kapcsolatban lévő írások megtalálását (pl. viták, bírálatok, egy téma vagy esemény többféle bemutatása stb.) utalók segítik. Az időrendi felépítés alkalmat adhat rejtett összefüggések, párhuzamok, fontos háttér-információk megtalálására. A publikációk számának alakulásából következtethetünk az egyes témák iránti érdeklődés intenzitására, időbeli alakulására. Megállapíthatjuk, hogy egy adott időszakban milyen tudományos (pszichológiai, genetikai stb.) ismeretek, tesztek és más vizsgálati módszerek álltak rendelkezésre, mely külföldi szerzők műveit adták közre vagy ismertették a folyóiratokban, voltak-e más országokból származói mintái a hazai elképzeléseknek, akadtak-e komoly bírálói a sokat reklámozott, ma egyoldalúan ismert tehetségkutató akcióknak, milyen alternatívák léteztek egymás mellett a tehetségesek védelmére stb.

Keresés a bibliográfiában

      A HTML-formátú szövegben az internetes keresés szokásos módszerei szerint találhatjuk meg a bennünket érdeklő neveket, kifejezéseket. A SZERKESZTÉS menü „Keresés ezen az oldalon” menüpontjára kell kattintani, majd beírni a megfelelő szót vagy szótöredéket. (A menü használata helyett a CTRL és az F billentyű egyidejű lenyomásával is ugyanehhez a keresési lehetőséghez jutunk.)

A téma szerinti tájékozódás lehetősége

      Az egyre bővülő anyag egységes tárgyszavazása – tekintettel a nagy terjedelemre, valamint a korszakonként és szerzőnként eltérő terminológiára – rendkívüli feladatot jelentene. Átmeneti megoldás lehet a fontosabb témák aprólékosan tagolt, hierarchikus, kódszámokkal ellátott rendszerének kialakítása. Ez lehetővé tenné, hogy bárki könnyen megtalálhassa az őt érdeklő téma irodalmát. Másik lehetőség az időrendi bibliográfia mellett egy tematikus bibliográfia összeállítása volna, első lépésként minden tételnek a rá legjobban jellemző témakörbe sorolásával. Ezt követhetné az egyes tételek további helyekre való besorolása. Igazi megoldást a bibliográfia adatbázissá fejlesztése ígér, ez azonban pillanatnyilag nincs napirenden.


Évkereső

[1778]   [1789]   [1794]   [1817]   [1823]   [1832]   [1835]   [1837]   [1838]   [1839]   [1840]   [1843]   [1845]   [1853]   [1870]   [1872]   [1876]   [1877]   [1878]   [1885]   [1891]   [1892]   [1893]   [1894]   [1896]   [1898]   [1899]   [1900]   [1901]   [1902]   [1904]   [1905]   [1906]   [1907]   [1908]   [1909]   [1910]   [1911]   [1912]   [1913]   [1914]   [1915]   [1916]   [1917]   [1918]   [1919]   [1920]   [1921]   [1922]   [1923]   [1924]   [1925]   [1926]   [1927]   [1928]   [1929]   [1930]   [1931]   [1932]   [1933]   [1934]   [1935]   [1936]   [1937]   [1938]   [1939]   [1940]   [1941]   [1942]   [1943]   [1944]   [1945]   [1946]   [1947]   [1948]   [1950]



A bibliográfia

1778

SZERDAHELYI GYÖRGY: Aesthetica sive doctrina boni gustus ex philosophia pulcri deducta is scientias, et artes amaeniores. Pars I-II. – Budae 1778, Typis Regiae Universitatis. [18], 387, [15] p., [4], 434, [21] p. [A zseniről: Genius ad has Artes praeprinis est necessarius. Pars I. 73-92. p.]

1789

[Név nélkül]: A tsizmadíjákról vagy vargákról. = Mindenes Gyűjtemény 1789. XX. Levél 312-318. p.

1794

[SZÉP JÁNOS] Szép: Aesthetika avagy a jó ízlésnek a szépség filosofiájábúl fejtegetett tudománya. Fő tisztelendő Szerdahelyi György urnak nyomdoki után irá Szép János [... – Buda : Landerer, 1794. [14], 332, [2] p. [A zseniről az „Ezekhez a mesterségekhez szükséges valami lélek, genius, az az reájak termés” c. részben: Első könyv 7. fejezet 30-37. p.]

1817

BUCZY EMIL: Értekezés az elmének magasb kifejtödése körül, az izlés munkájiban. = Erdélyi Múzeum 7. füzet 1817. 86-128. p.

BUCZY EMIL: A görög genie kifejtődése okainak sajdítása. = Erdélyi Múzeum 8. füzet 1817. 135-157. p.

BUCZY EMIL: A tragoedia legfőbbje a görögöknél s mostani álláspontja. = Erdélyi Múzeum 9. füzet 1817. 3-36. p.

SZÉP [JÁNOS]: Tudós aszszonyok. Közönségesen a görög és római aszszonyokrúl. = Tudományos Gyűjtemény 1817. II. köt. 103-108. p.

1823

TÓTH PÁL: Rövid gondolatok a zseníről. = Tudományos Gyűjtemény 1823. II. köt. 84-99. p.

1832

[Név nélkül]: Jeles férfiak gyöngeségei. = Társalkodó 1832. 55. 216-218. p.

1835

VIZER ISTVÁN: Honi alaposb míveltséget tárgyazó s élet néhány más szükségét felsegítő Intézetről: előadván alkotása okfőit, alapítása s használata módját, kiszámolása elemeivel. = Tudományos Gyűjtemény 1835. I. köt. 3-46. p. Lásd még: [Aki százhét évvel ezelőtt megálmodta a Kitűnőek Iskoláját (1942.)]

VIZER ISTVÁN: Hazánk alaposb miveltségére, s jövendő boldogságára tzélzó Intézet kiszámolási-elemeiről (anatocismus szerint); valamint e fő alapból kifejtendő (analytikai); s közvilági élethez alkalmazandó hasznos következményeiről. = Tudományos Gyűjtemény 1835. V. köt. 40-55. p.

1837

[Név nélkül]: Értekezés a lélek különböző tehetségeiről, és azoknak alapjairól. = Tudományos Gyűjtemény 1837. XII. köt. 84-102. p.

1838

FEJÉR GYÖRGY: A szép mesterségek alapvonatokban philosophiai tekéntetből. – Buda : Magyar Királyi Egyetem, 1838. 50 p. [A zseniről: 16-26. §. (7-9. p.)]

[Név nélkül]: Rendkívüli emlékezőtehetség. (Levéltöredék. Zágráb; őszhó 16. 1838.) = Hasznos Mulatságok 1838. II. félév 36. 281-282. p.

1839

BRIEDL FIDÉL: A szépízlészeti rokonságok 1-5. rész. = Tudománytár 1839. Értekezések 5. kötet 2. 70-88. p., 3. 137-155. p., 4. 201-215. p., 5. 265-284. p., 6. 329-341. p.

1840

NAGY ELEK: A genie és theoria. In: Nagy Elek: Napi eszmék. – Pest : Füskúti Landerer, 1840. 104-108. p.

O.: Az ember tehetségeinek egymássali egybehasonlitása; az erkölcsi érzelmek és az ész tulnyomósága. = Tudományos Gyűjtemény 1840. X. köt. 39-74. p.

O.: A testi és lelki tulajdonoknak a születés általi terjedéséről. = Tudományos Gyűjtemény 1840. XI. köt. 73-102. p.

PAP I.: Lélektani nézetek az akaró tehetség körében. = Tudományos Gyűjtemény 1840. VII. köt. 102-111. p.

1843

GIGLER JÓZSEF: A költők szegénységéről. [Tárcza.] = Athenaeum 1843. II. köt. 204-206. p.

1845

MÉREY MÓRICZ: Kérdés: „Ki az universalis genie?” Felelet: „Bolond kérdés! Minden magyar nemesember!” Alkalmi satyra. = Életképek 3. kötet 1845. 247-248. p.

NAGY IGNÁCZ: Magyar lángész. Fővárosi életkép. = Életképek 3. kötet 1845. 238-243. p.

SZABÓ RICHARD: Nők világa XIII. levél. [A gyermekek elmebeli tehetségeinek fejlesztéséről.] = Életképek 3. kötet 1845. 785-791. p.

1853

[GREGUSS ÁGOST] G*: Igénytelen nézetek a lángelméről. = Szépirodalmi Lapok 1853. 33. 515-518. p. [Ua.: A mi lángelméinkről. In: Greguss Ágost tanulmányai I. köt. – Pest : Ráth M., 1872. 231-236. p.]

1870

BENKA GYULA: A képesség-, tehetség- és lángelméről. Lélektani fejtegetés Esser és Rosenkranz nyomán. = Szarvasi Főiskola évi értesítője 1869/70-ről. – Gyula : Dobay J., 1870. 3-16. p.

1872

GREGUSS ÁGOST: A mi lángelméinkről. In: Greguss Ágost tanulmányai I. köt. Beszédek. Széptani czikkek. – Pest : Ráth M., 1872. 231-236. p. [Az 1853-ban megjelent „Igénytelen nézetek a lángelméről” c. tanulmány újraközlése. Megjelent: Szépirodalmi Lapok 1853. 33. 515-518. p.]

HARRACH JÓZSEF: Téboly és lángelme. In: Részvét-album a kolozsvári és marosvásárhelyi árvaházak javára. (Szerk. Hory Béla és Moldován Gergely.) – Kolozsvár : Stein J., 1872. 54-65. p.

NÉVY LÁSZLÓ: A lángelme. = Figyelő 1872. 14. 159-161. p.

1876

REVICZKY GYULA: Szenvedély és világfájdalom 1-2. rész. = Figyelő 1876. 9. 97-99. p., 10. 110-111. p. (Ua.: R. Gy. összegyűjtött művei 1944. 501-505. p., Kiss József, R. Gy., Komjáthy Jenő művei 1955. 329-333. p., R. Gy. művei 1969. 2. kötet 418-424. p.)

1877

REVICZKY GYULA: Az ambícióról. = Röpke Ívek 1877. 6-9. szám. (Ua.: R. Gy összegyűjtött művei 1944. 516-522. p., Kiss József, R. Gy., Komjáthy Jenő művei 1955. 350-360. p.

1878

TAINE, H[IPPOLYTE ADOLPHE]: A művészet philosohiája. (Ford. Szana Tamás.) – Bp. : Grimm és Horovicz, 1878. 119 p. [Két felolvasás. 1. A műremeke természetéről 3-51. p., – 2. A műremek előállításáról 53-119. p.]

1885

OLÁH GUSZTÁV: Koponya és lélektan 1-2. rész. = Természettudományi Közlöny 1885. 192. füzet 313-321. p., 193. füzet 353-362. p.

OLÁH GUSZTÁV: A lángész és az elmekór. Két előadás. Tartatott a Természettudományi Társulat estélyén, 1884. nov. 21-én és 28-án. Egy ábrával. Bp. : Kir. M. Természettudományi Társulat, 1885. 66 p. (Népszerű természettudományi előadások gyűjteménye VIII. kötet 47. füzet)

REVICZKY GYULA: Nincsen remény. Levél a magyar irodalomról. [1885.] (Megjelenési adatok nélkül.) In: Kiss József, Reviczky Gyula, Komjáthy Jenő művei. – Bp. : Szépirodalmi Könyvkiadó, 1955. 382-386. p. (Magyar klasszikusok)

1891

FEKETE BENEDEK: A tehetség nyilvánulása. Az iskolai életből. = Néptanítók Lapja 1891. 4. 34-36. p.

NAGY ISTVÁN: Nincs hozzá tehetsége. = Néptanítók Lapja 1891. 24. 213. p.

1892

ENTZ GÉZA: Az agyvelő súlya. = Természettudományi Közlöny 1892. 275. füzet 366-367. p.

1893

SZOMORY KÁROLY: Lángész és téboly. Tanulmány. [1-3. rész.] = Magyar Szemle 1893. 16. 182-183. p., 17. 193-194. p., 18. 206-207. p.

1894

EMERSON, RALPH WALDO: Az emberi szellem képviselői. (Eredeti cím: Representative Men.) (Ford. Szász Károly.) – Bp. : MTA, 1894. 199 p. (A Magyar Tudományos Akadémia könyvkiadó-vállalata. Új folyam XX. köt.) [Ua.: Az emberiség képviselői. (Ford. Wildner Ödön) – Bp. : Franklin, 1923.]

1896

RIBOT, TH[ÉODULE-ARMAND]: A lelki átöröklés. (Ford. Holló István). – Bp. : MTA, 1896. VIII., 474, [1] p. (A Magyar Tudományos Akadémia könyvkiadó-vállalata. Új folyam XXVIII. köt.)

1898

[Név nélkül]: Gyermekek művészete. = Új Idők 1898. 31. 94-95. p.

1899

NAGY LÁSZLÓ: A gyermek koraérettségéről. A budapesti nemzetközi gyermekvédő kongressuson tartott előadás. = Magyar Tanítóképző 1899. 467-482. p.

WONASZEK A. ANTAL: Az emberi értelem evolutiója. Philosophiai tanulmány. – Bp. : Franklin, 1899. 134 p.

1900

[CARLYLE, THOMAS]: Carlyle Tamás: Hősökről. – Gyémánt nyakláncz. (Ford. Végh Arthur) – Bp. : Magyar Tudományos Akadémia, 1900. XXII, 436 p. (A M. Tud. Akad. Könyvkiadó-Vállalata, Új folyam XLIII. kötet)

GUSZMAN JÓZSEF: Az agy felszínének morfológiájáról. [Beszámoló az élettani szakosztály 1899. november 21-i ülésén tartott előadásáról.] = Természettudományi Közlöny 1900. 365. füzet 44. p.

SZILI PÁL: Egy nagy tudós agyvelejéről. = Természettudományi Közlöny 1900. 365. füzet 30-33. p.

1901

FARKAS GÉZA: A tehetség és a lángész élettana I-II. rész = Uránia 1901. 1. 13-16. p., 2. 37-40. p.

[JOLY, HENRY] Joly Henrik: A nagy emberek lélektana. In: Joly Henrik: A nagy emberek és a szentek lélektana. (Ford. és kiad. a B.-pesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája.) – Bp. : Stephaneum, 1901. 1-211. p.

WILDNER ÖDÖN: Ribot a teremtő képzeletről. = Budapesti Szemle 1901. 108. köt. 299. szám 190-219. p.

1902

SZLÁVIK MÁTYÁS: Türck, Der Geniale Mensch. [...] [Recenzió. = Athenaeum 1902. 1. 117-128. p.

[VÁRNAI SÁNDOR] -i. -r.: A lángelme lélektanához. = Bölcseleti Folyóirat 1902. 17. 512-523. p.

ZUBRICZKY ALADÁR: Joly Henrik: A nagy emberek és a szentek lélektana. [Recenzió az 1901-ben megjelent könyvről.] = Bölcseleti Folyóirat 1902. 463-478. p. [Lásd: JOLY 1901.]

1904

SZITNYAI ELEK: A szellemi tehetségek eredete. (A Magyar Filozófiai Társaság 1904. dec. 18-i ülésén felolvasott előadás.). = A Magyar Filozófiai Társaság Közleményei 1904. 13-14. 1-15. p. (Ua.: Bp. : Franklin, 1905. 40 p.)

1905

BIRKÁS GÉZA: Idegbaj és zsenialitás I-II. rész. = Magyar Szemle 1905. 12. 89-90. p., 13. 97-98. p.

[Név nélkül]: Fejezetek a gyermekrajzok lélektanából. [Recenzió Nagy László könyvéről.] = Művészet 1905. 421. p.

KÁLMÁN LÁSZLÓ: Genie és talentum. – Bp. : Politzer, 1905. 90 p.

[KEMÉNY FERENC] kf.: Tehetségesek iskolája. = Magyar Paedagogia 1905. 5. 301-303. p. [Petzoldt német középiskolai tanár „Sonderschulen für hervorragend befähigte” című könyvéről.]

KOZÁRI GYULA: Átöröklés és nemzeti nevelés. Természetbölcseleti és neveléstani tanulmány. (Külön lenyomat a „Bölcseleti Folyóirat” 1905-iki évfolyamából.) – Bp. : Athenaeum, 1905. 125 p.

NAGY LÁSZLÓ: Fejezetek a gyermekrajzok lélektanából. (53 ábrával és 3 táblával.) – Bp. : Singer és Wolfner, 1905. 96 p.

SZITNYAI ELEK: A szellemi tehetségek eredete. – Bp. : Franklin, 1905. 40 p.[Az 1904-ben megjelent előadás, önálló kötet formájában.]

[SZLÁVIK MÁTYÁS]: Téboly és művészet. = Athenaeum 1905. 4. 516-518. p.

1906

BIHARI FERENC: A szellemi tehetségek eredete. [Recenzió Szitnyai Elek 1905-ben megjelent köyvéről.] = Bölcseleti Folyóirat 1906. 2. 314-316. p.

[CSOPEY LÁSZLÓ, ifj.]: Az agyvelő súlya és az életpálya. = Természettudományi Közlöny 1906. 437. füzet 78-79. p.

[CSOPEY LÁSZLÓ, ifj.] ifj. Cs. L.: A férfi és a nő szellemi tehetségei. = Természettudományi Közlöny 1906. 438. füzet 157. p.

EPERJESSY ISTVÁN: A népiskolába lépő gyermek ismeretvilága. = Népmívelés 1906. 7-8. 125-135. p.

ESTERHÁZY SÁNDOR: Társadalmi kiválás és kiválasztás. – Kassa : Mildner, 1906. 30 p.

LAKOS ALFRÉD: Gyermekművészet. = Rajzoktatás 1906. 1-2. 155-157. p.

LECHNER LÁSZLÓ: A vezető és nagy emberek hatása a haladásra és a művelődés fejlődésére I-II. rész. = A Magyar Filozófiai Társaság Közleményei 1906. 20. 121-130. p., 21. 177-185. p.

[LOMBROSO, CESARE] Lombroso Cézár : Lángész és őrület. (Genio e follia). (Ford. Szabó Károly.) – Bp. :Vass J., 1906. 199 p. (Ua., Lángész és őrültség címen, évszám nélkül: Bp. : Pallas, 112 p.) [További kiadások: Pécs : Littera, 1990., Szeged : LAZI, 1998., 2004.]

NAGY LÁSZLÓ: A gyermektanulmányozás mai állapota 1-2. rész. = A Magyar Filozófiai Társaság Közleményei 1906. 19. 57-90. p., 20. 143-151. p.

1907

BEÖTHY ZSOLT: Az irodalomtörténet elmélete. Egyéniség és művészet. Dr. Beöthy Zsolt egyetemi nyilvános rendes tanár előadásai után jegyezte és kiadta Mihályi Bálint. – Bp. : Egyetemi Könyvtár, 1907/1908. I. félév.

DOMOKOSNÉ LÖLLBACH EMMA: Az első gyermektanulmányi és gyermekvédelmi kongresszus Berlinben. = A Gyermek [Melléklet a Gyermekvédelmi Lap 12. számához] 1907. 8. 102-106. p.

H. K.: A gyermek művészete. = Rajzoktatás 1904/1907. 52-53. p.

R. M.: A lángész természetrajza. = Vasárnapi Újság 1907. 47. 940-943. p.

RANSCHBURG PÁL: A lelki élet abnormitásai. In: Az ember testi és lelki élete, egyéni és faji sajátosságai. (Szerk. Alexander Bernát, Lenhossék Mihály.) – Bp. : Athenaeum, 1907. 725-760. p.

1908

RAMSAY, Sir WILLIAM: Hogyan jönnek létre a felfedezések? = Uránia 1908. 6-8. 253-257. p.

REJTŐ SÁNDOR: Az elemi iskolázásról. = A Gyermek [Melléklet a Gyermekvédelmi Lap 11. számához] 1908. 9. 151-155. p.

SCHMIDT MÁRIA: Gondolatok a tehetség társadalmi neveléséről. In: Emlékkönyv Beöthy Zsolt születésének hatvanadik fordulójára. – Bp. : Athenaeum, 1908. 538-556. p.

1909

BÁTHORY NÁNDORNÉ: Nagy emberek gyermekkora I-II. rész = Népművelés 1909. 7. köt. 1. 215-223. p., 1909. 8. köt. ***

KURUCZ (KURZWEIL) MARGIT: A művészgyermekekről s a zenének a gyermekekre való hatásáról. = A Gyermek 1909. 1-3. 26-30. p.

1910

DÉKÁNY ISTVÁN: Selectio az iskolában. = Magyar Középiskola 1910. 10. 604-610. p.

DÓCZY JENŐ: Tehetség és iskola. A szellemi tehetség fokának és irányának figyelembevétele az oktatásban. – Bp. : Nagel, 1910. 153 p.

FRIML ALADÁR: Tehetség és iskola. [Recenzió Dóczy Jenő könyvéről.] = Magyar Középiskola 1910. 6. 365-368. p. [Lásd: DÓCZY 1910.]

k.: A tehetségek pedagógiája. = Gyermekvédelmi Lap 1910. 3. 45. p.

[KELEMEN IGNÁCZ] K-n.: Az ultranormális gyermek. = Magyar Paedagogia 1910. 5. 306-307. p.

KELEMEN IGNÁCZ: Wilhelm Ostwald: Grosse Männer. [Recenzió.] = Magyar Paedagogia 1910. 4. 243-244. p. [A könyv magyar kiadását lásd: OSTWALD 1911.]

LEWETUS, A. S.: Gyermekrajzokról. = A Ház 1910. 85-92. p.

MÁDAY ISTVÁN: A fölfedező lángész jellemzése. = Természettudományi Közlöny 1910. 499. füzet 168-174. p. [W. Ostwald: Grosse Männer c. könyvének kivonata. Magyar kiadását lásd: OSTWALD 1911.]

NÁDAI PÁL: Gyermekrajzok kiállítása. = Népművelés 1910. 17. 466-468. p.

NAGY SÁNDOR: A gyermek rajzai. = Élet 1910. II. kötet 40. 441-443. p.

PEKÁR KÁROLY: Dóczy Jenő: Tehetség és iskola. [Recenzió.] = A Gyermek 1910. 353-360. p. [Lásd: DÓCZY 1910.]

SPECTATOR: Dóczy Jenő: Tehetség és iskola. [Recenzió.] = Magyar Paedagogia 1910. 10. 621-623. p. [Lásd: DÓCZY 1910.]

TÓTH ÁRPÁD: Gyermekrajzok. = Nyugat 1910. II. kötet 19. 1396-1398. p.

VARJAS SÁNDOR: A művész lélektana. = Uránia 1910. 53-58. p.

1911

BALLAI KÁRLY: A gyermektanulmányozás módszerei : különös tekintettel a kisdedkorra. – Bp. : Athenaeum, 1911. 42 p. [A 2., bővített kiadást lásd: BALLAI 1913.]

HÁRNIK JENŐ: Nagy emberek I-II. rész = Huszadik Század 1911. 1. 16-41. p., 2. 174-194. p.

[KELEMEN IGNÁCZ] K-n.: Binet módszere Amerikában. = Magyar Paedagogia 1911. 10. 643-644. p.

OSTWALD, WILHELM: Nagy emberek. (Grosse Männer.) (Fogarasi Béla fordítása.) – Bp. : Politzer, 1911. 44 p. (Modern könyvtár 46.)

SZABÓ IGNÁC: Tehetség és iskola. [Recenzió Dóczy Jenő 1910-ben megjelent könyvéről.] = Népművelés 1911. 8. 55-56. p. [Lásd: DÓCZY 1910.]

1912

BARTUCZ LAJOS: Az agyvelő és az értelem. = Természettudományi Közlöny 1912. 545. füzet 120-122. p.

[Név nélkül]: A csodagyermekek. = A Gyermek 1912. 294. p.

[CSONTVÁRY KOSZTKA TIVADAR] Csontváry levele a zseni tenyésztéséről. = Világ 1912. jan. 21. [Újraközlése: Csontváry-emlékkönyv. (Szerk. Németh Lajos.) – Bp. : Corvina, 1976. 52-53. p.]

HORVÁTH DEZSŐ: Modern paedagogiai reformok. = Nemzeti Kultúra 1912. 8-9. 209-224. p. (Benne: Tehetségek védelme 210-219. p.)

NAGY LÁSZLÓ: Iskolás gyermekek értelmiségének vizsgálata. = A Gyermek 1912. 2. 89-91. p.

OSTWALD, WILHELM: Feltalálók, felfedezők, nagy emberek. (2. kiad.) (Ford. Kósa Miklós) – Bp. : Révai, 1912. 317, [3] p. (Világkönyvtár 6.) [J. R. Mayer (1814-1878), H. L. F. von Helmholtz (1821-1894), J. Liebig (1803-1873)]

SZOBOLOVSZKY ISTVÁN: A kiváló tehetségű tanulók. = Néptanítók Lapja 1912. 40. 8-9. p.

SZOBOLOVSZKY ISTVÁN: A tehetségek művelése. = Nemzeti Iskola 1912. 12. 4-5.p. (Ua.: A tehetséges tanulók iskolái. = Nemzeti Kultúra 1913. 3. 215-218. p.)

VÁRNAI SÁNDOR: Egyéni oktatási rendszerek I-III. rész. = A Gyermek 1912. 2.76-85. p., 3. 124-127. p., 4. 187-194. p.

1913

BALLAI KÁROLY: A gyermektanulmányozás módszerei : különös figyelemmel a kisdedkorra. (2. bőv. kiad.) – [Közread. a Magyar Gyermektanulmányi Társaság.] – Bp. : Fritz ny., 1913 58, [5] p.(A Magyar Gyermektanulmányi Társaság „Füzetes Vállalata” 1.) [Benne: A tanulók értelmiségi vizsgálata 21-24. p.]

BERKOVITS RENÉ: A gyermeki intelligencia vizsgálata. = A Gyermek 1913. 7-8. 393-410. p.

BÜCHLER HUGÓ: Az intelligencia vizsgálata. Binet-Simon módszerének ismertetése. = Izraelita Tanügyi Értesítő 1913. 11. 453-459. p.

CSONTVÁRY KOSZTKA TIVADAR: A lángész. Ki lehet és ki nem lehet zseni. [1913.] [In: Csontváry-emlékkönyv. (Szerk. Németh Lajos) – Bp. : Corvina, 1976. 60-66. p.)]

DOMOKOS LÁSZLÓNÉ: A csoporti és egyéni különbségeket megállapító lélektan eszközei. = A Gyermek 1913. 7-8. 410-413. p.

Az ELSŐ Magyar Országos Gyermektanulmányi Kongresszus Naplója s a vele kapcsolatos kiállítás leírása. (Szerk. Répay Dániel és Ballai Károly.) [Közread. a Magyar Gyermektanulmányi Társaság.] – Bp. : Fritz, ny. 1913. 376 p. + 7 mell.

ÉLTES MÁTYÁS: Hogyan vizsgáljuk meg a gyöngetehetségű gyermekeket? – Bp. : Toldi, 1913. 24. p.

GOCKLER LAJOS: Az egyéni oktatás rendszerei az iskolában. In: Az Első Magyar Országos Gyermektanulmányi Kongresszus naplója s a vele kapcsolatos Kiállítás leírása. (Szerk. Répay Dániel és Ballai Károly) – Bp. : Fritz ny., 1913. 97-108. p. (Hozzászólások: 108-109. p.)

HANGAY SÁNDOR: Erkölcs a művészetben. In: Hangay Sándor: Művészetek az én tükrében. – Sopron : Röttig, 1913. 37-42. p.

KÓCSY FERENC: Az értelmi fejlettség kérdéséhez. = Bűnügyi Szemle 1913/14. 2. 75-82. p.

[MÁDAY ISTVÁN] -My.- : Az értelemvizsgálat társadalmi jelentősége. = Új Élet. Havi folyóirat a népművelés köréből 1913. 6-7. 1256-1258. p. [Ernst Meumannak a „Zeitschrift für pädagogische Psychologie und experimentelle Pädagogik” c. folyóiratban megjelent cikke alapján.]

MARTOS ÁGOSTNÉ: A gyermek értelmi fejlettsége viszonyítva az iskolai előmenetelhez. In: Nagy László Emlékkönyv. (Szerk. Nógrády László.) – Bp. : Budapesti Ny., 1913. 105-108. p.

MOLNÁR OSZKÁR: Bevezetés a gyermektanulmányba. – Kolozsvár : Stief, 1913. 79 p.

NAGY LÁSZLÓ: Az értelmi fejlődés egyik alapvető problémája. = A Gyermek 1913. 23-29. p. [A Szentpéterváron január 20-26. tartott családi nevelési kongresszus számára írott tanulmány.]

RANSCHBURG PÁL: A felfogás és az emlékezet kísérletes vizsgálatának mószerei. In: Ranschburg Pál: Pszichológiai tanulmányok (1901.-1913.) I. kötet. – Bp. : Fritz ny., 1913. 107-192. p.

RANSCHBURG PÁL: A középiskola reformjának mikéntjéről. Válaszok egy ankét kérdéseire. In: Ranschburg Pál: Pszichológiai tanulmányok (1901.-1913.) I. kötet. – Bp. : Fritz ny., 1913. 193-224. p.

SZOBOLOVSZKY ISTVÁN: A tehetséges tanulók iskolái. = Nemzeti Kultúra 1913. 3. 215-218. p.(Ua.: A tehetségek művelése. = Nemzeti Iskola 1912. 12. 4-5. p.)

VADAY JÓZSEF: Svájci tanulmányok és a mi iskolai dolgaink. – Nagyvárad : [A szerző kiadása], 1913. 175 p. [ „Valami a gyermekről” című fejezet 122-135. p.]

ZIBOLEN ENDRE: Ostwald biografiai módszere. = Magyar Középiskola 1913. 3. 145-149. p.

1914

DÉVAI FLÓRA: A mesemódszer alkalmazása a normális és abnormis gyermekek tanulmányozásában. = A Gyermek 1914. 499-506. p.

ÉLTES MÁTYÁS: A Binet-Simon-féle intelligenciavizsgálat eredménye magyar gyermekeken. [A Gyermektanulmányi Társaság kísérleti szakosztályának febr. 25-i és márc. 11-i ülésén tartott előadás.]= A Gyermek 1914. 257-266. p. (Az előadás vitája: uo., 266-274. p.)

ÉLTES MÁTYÁS: A gyermeki intelligencia vizsgálata. Binet, Simon és mások alapján magyar gyermekekre alkalmazta Éltes Mátyás. – Bp. : Athenaeum, 1914. 132 p., 30 t.

GOCKLER LAJOS: A gyermek intelligenciájáról. (Dr. Stern William első előadása a Székesfővárosi Pedagógiai szemináriumban). = Néptanítók Lapja 1914. 4. 12. p.

[Név nélkül]: Az iskola differenciálása. = Néptanítók Lapja 1914. 5. 1-2. p. [A Frankfurter Zeitung janár 4-i száma alapján.]

JÉKELY LAJOS: Székfoglaló értekezés [a genie természetrajzáról, a genie és az iskola viszonyáról.] = A Nagyenyedi Református Bethlen-kollégium értesítője az 1913-1914-ik iskolai évről. – Nagyenyed, 1914. 14-27. p.

NÁRAY-SZABÓ SÁNDOR: A gyermektanulmányozás pedagógiai feladata. = A Gyermek 1914. 81-86. p.

[WALLESZ JENŐ] Lynkeusz: Zsenik és spekulánsok. = A Hét 1914. 27. 438-439. p

1915

[Név nélkül]: A hamburgi intelligencia-vizsgálatok testsorozata. (Ford. Kopp Vilma.) = Népművelés 1915. 5. 416-423. p.

[STAINDL MÁTYÁS] S.: Egyszerűsített intelligenciavizsgálatok. = Népművelés 1915. 3. 229-231. p.

SZILÁDY ZOLTÁN: Az agyvelő és az értelem. = Természettudományi Közlöny 1915. 617-618. füzet 50-53. p.

1916

[ADY LAJOS] -s.: Szabad utat a tehetségnek! = Országos Középiskolai Tanáregyesületi Közlöny 1916. 3-4. 65-67. p

BARCSAI KÁROLY: Az iskolásgyermek lélektana. [Recenzió Alfred Binet könyvéről.] = A Gyermek 1916. 476-482. p. [Lásd: BINET 1916.]

BINET, ALFRED: Az iskolásgyermek lélektana. (Ford., előszó Dienes Valéria.) (Kiadja a Magyar Gyermektanulmányi Társaság.) – Bp. : Eggenberger, 1916. XV, [1,] 336 p. (Gyermektanulmányi könyvtár 6.)

Az „EINHEITSSCHULE” német és magyar megvilágításban I-II. rész. I. Kemény Ferenc írása J. Tews művéről. = Magyar Paedagogia 1916. 8. 420-427. p. II- J. Tews válasza. = Uo., 428-432. p.

ÉLTES MÁTYÁS: A gyermeki intelligencia vizsgálatának részletes eredményei. (Székfoglaló a Magyar Paedagogiai Társaságban 1915. okt. 16-án.) = Magyar Paedagogia 1916. 6-7. 315-332. p

ÉLTES MÁTYÁS: Egy gyermek négyszeri intelligenciavizsgálata. = A Gyermek 1916. 530-550. p.

ÉLTES MÁTYÁS: Az intelligenciavizsgálatok és próbák értékeléséről. = A Gyermek 1916. 224-225. p.

ÉLTES MÁTYÁS: Rövid útmutató a Binet – Simon-féle intelligencia-vizsgálatokhoz. – Bp. : Lampel, 1916. 29, [3] p. (Gyermektanulmányi füzetek 5.)

FODOR [MÁRK]: A gyermeki intelligencia vizsgálatának eredményei. [Recenzió Éltes Mátyás székfoglaló előadásáról.] = A Gyermek 1916. 492-493. p. [Lásd: ÉLTES 1916/1.]

GERGELY JOLÁN: A fogalommeghatározás fejlődésének vizsgálata. = A Gyermek 1916. 9-10. 637-640. p.

GERGELY JOLÁN: A gyermekek elvonó (abstraháló) képességének kísérleti vizsgálata. = A Gyermek 1916. 221-224. p.

KÁLLAI ERNŐ: A tehetséges tanulók kiválasztása. =Magyar Paedagogia 1916. 5. 270-275. p. (Ua.: Kállai Ernő: Összegyűjtött írások 1. köt. – Bp. 1999. 270-275. p.)

RÉVÉSZ GÉZA: Das musikalische Wunderkind. = Zeitschrift für pädagogische Psychologie 1916.

RÉVÉSZ GÉZA: Erwin Nyiregyházi : Psychologische Analyse eines musikalisch hervorragenden Kindes. [Nyiregyházi Ervin : Egy kiváló zenei tehetségű gyermek lélektani elemzése.]- Leipzig : Verlag von Veit, 1916. 148 p.

[STERN, WILLIAM]: Stern W. a tehetségek értékesítéséről. = Néptanítók Lapja 1916. 48. 6-7. p. [ „Untersuchung der Talent” című cikkének ismertetése a Vossische Zeitung nov. 19-i számából.]

SZOBOLOVSZKY ISTVÁN: A tehetségek iskolái. = Népművelés 1916. 12. 688-690. p.

1917

BARCSAI KÁROLY: Tehetséges tanulók külön oktatásáról. = Népművelés 1917. 6. 289-295. p.

DOMJÁN ELEK: A tehetségek kiválasztása. = Közművelődés (Sátoraljaújhely) 1917. 6. 11-13. p.

ÉLTES MÁTYÁS: A tehetséges gyermekek kiválasztása. = Népművelés 1917. 7-8. 369-370. p.

f.a.: Nyissunk utat a tehetségeseknek. = Magyar Középiskola 1917. 3-4. 122. p.

FREUND BERNÁT: Helyet a tehetségnek! = Beregmegyei Tanügy 1917. 4. 26-28. p.

[HORVÁTH KÁROLY]: A tehetséges tanulók kiválasztása és támogatása. [A Külföldi Szemle c. rovatban megjelent kivonat.] = Népművelés 1917. II. félév. 431-432. p.

[HORVÁTH KÁROLY]: A szellemi képességek. [A Külföldi Szemle c. rovatban megjelent kivonat.] = Népművelés 1917. II. félév 432-435. p.

i.: A tehetségesek iskolája. = Magyar Paedagogia 1917. 10. 586. p.

[IMRE SÁNDOR]I.S.: A tanulók tehetsége. = Néptanítók Lapja 1917. 45. 1-2. p

KELETI ADOLF: A tehetség. = Népművelés 1917. 6. 295-299. p.

KEMÉNY FERENC: Életpályákra való minősítés I-IV. rész. = Néptanítók Lapja 1917. 24. 4-5. p., 25. 8-9. p., 26. 3-5. p., 28. 4-7. p.

NAGY LÁSZLÓ: A gyermek lelki fejlődésének típusai az iskolák szerint. = A Gyermek 1917. 3-4. 145-157. p.

[OLASZ KÁROLY] O.K.: A tehetségesek érdekében. = Magyar Paedagogia 1917. 6-7. 368. p.

OZORAI FRIGYES: A tehetségek kiválasztása és támogatása. = Magyar Figyelő 1917. 7. 240-250. p.

(P.): Tehetség és – még valami ... = Tolnamegyei Tanügy. 1917. 9. 2. p.

PLICHTA BÉLA: A tehetség értéke. = A Gyermek 1917. 5-6. 273-283. p.

RÉVÉSZ GÉZA: A tehetség időszerű problémái. = Magyar Paedagogia 1917. 10. 519-534. p.

RÉVÉSZ GÉZA: W. Stern: Die Jugendkunde als Kulturforderung. Mit besonder Berücksichtigung des Begabungsproblems. [Recenzió.] = Athenaeum 1917. 3. 200-201. p.

SZOBOLOVSZKY ISTVÁN: A szaktehetségek érvényesülése a pedagógia vezetésében. = Nemzeti Kultúra 1917. 1. 4. p.

SZOBOLOVSZKY ISTVÁN: A tehetségek eredete. = Család és Iskola 1917. 7. 54-55. p.

SZOBOLOVSZKY ISTVÁN: A tehetségek minemüsége. = Család és Iskola 1917. 9. 72-73. p.

SZOBOLOVSZKY ISTVÁN: A tehetségek művelése. = Népművelés 1917. 6. 299-303. p.

SZOBOLOVSZKY ISTVÁN: A tehetségek művelése a kisdedóvóban. = Kisdednevelés 1917. 11. 243-245. p.

Tm.: A tehetségesek haladása. = Magyar Paedagogia 1917. 6-7. 368-369. p.

VAJAY JÓZSEF: Ambició és tehetség. = Nevelés (Máramarosi Tanügy) 1916/1917. 5-6. 60-68. p.

x. y.: Az értelmesség becslése az iskolában. = Néptanítók Lapja 1917. 41. 3-4. p.

1918

AGÁRDI LÁSZLÓ: A középiskola és a tehetség. = Magyar Középiskola 1918. 3-4. 73-80. p.

[Beszámolók a Magyar Gyermektanulmányi Társaság közoktatási reformbizottságának üléseiről.] = A Gyermek 1918. 436-443. p., 1919. 110-112. p. [Öt, különböző címeken megjelent írás Nagy László közoktatási reformtervének vitájáról. Lásd még: FODOR 1918., NAGY 1919. és 1934.]

BORS JOLÁN: Az iskolás gyermekek kísérleti vizsgálata. = Népművelés (Új Élet) 1918. 4-5. 202-230 p.

CSILLAG LIPÓT: Helyes-e a gyermekeket intelligenciájuk szerint elkülönítve külön osztályokban tanítani = Nemzeti Kultúra 1918. 30. 2-3. p. [Vass Károly javaslatának bírálata. Lásd: VASS 1918.]

f.a.: A tehetségesek kiválasztásának lélektana. = Magyar Középiskola 1918. 7-8. 227-229. p. [Lásd még: KEMÉNY 1918.]

FODOR MÁRK: A demokratikus áramlat és az iskolai reformtárgyalások. = A Gyermek 1918. 387-389. p. [Lásd még: Beszámolók... 1918., NAGY 1919. és 1934.]

A GYERMEKMENTÉS útjai. Korunk legidőszerűbb gyermektanulmányi, szociálpedagógiai és gyermekvédelmi problemái. A II. Országos Gyermektanulmányi Tanácskozás előadásai és hozzászólásai alapján szerkesztette Nemes Lipót [...] – Bp. : Bethlen, 1918. XV, 222 p. [A tehetséggel kapcsolatos előadások: Révész Géza: A tehetség korai felismerése 1-22. p. – Nagy László: Az iskolai egyéniségi lapok (jellemlapok) célja, módszere, szerkesztése 27-52. p. – Plichta Béla: A tehetségesek nevelése, oktatása, társadalmi és hatósági felkarolása 60-71. p. – Máday István: Az ifjúság pályaválasztása, tekintettel a hadiárvákra 175-194. p. – Tuszkai Ödön: A tehetségesek és a kisiklottak pályaválasztása 198-203. p. (Minden előadás után: hozzászólások.)]

[KARAFIÁTH MÁRIUSZ] Ambó I. M.: Zsidó értelmi tehetség. = A Cél 1918. 4. 213-221. p.

[KEMÉNY FERENC] /kf/: A tehetségesek kiválasztásának lélektana. (dr. William Stern előadása a Magyar Filozófiai Társaságban szeptember 27-én). = Néptanítók Lapja 1918. 40. 13-14. p. [Lásd még: f.a. 1918.]

KILIÁN ZOLTÁN: Szabad utat a tehetséges tanítóknak is! = Magyar Paedagogia 1918. 2-3. 147-149. p.

[KLUG PÉTER] K.g.: A tehetséges gyermekek társadalmi felkarolása. = A Gyermek 1918. 311-314. p.

KLUG PÉTER: A tehetségesek felkarolása. = Néptanítók Lapja 1918. 15. 14-15. p.

KŐRÖSI HENRIK: A tehetségesek iskolája. Egységes iskola – előkészítő iskola. = Néptanítók Lapja 1918. 33. 5-7. p. [A Budapesti Hírlap 1918. aug. 4-i számából átvett cikk.]

LAKATOS PÁL: Gondolatok a tehetségesekről. = A Gyermek 1918. 27-32. p. (Ua.: Tehetségesek tanítása. In: Lakatos Pál: A lelki élet vitaminjai. – Bp. : Kókay ny., 1929. 39-51. p.)

MÁDAY ISTVÁN: Az ifjúság pályaválasztása, tekintettel a hadiárvákra. In: A gyermekmentés útjai. (Szerk. Nemes Lipót.) – Bp. : Bethlen, 1918. 175-194. p. (Hozzászólások az előadáshoz: 194-198. p.)

NAGY LÁSZLÓ: Az iskolai egyéniségi lapok (jellemlapok) célja, módszere, szerkesztése. In: A gyermekmentés útjai. (Szerk. Nemes Lipót.) – Bp. : Bethlen, 1918. 27-52. p. (Hozzászólások az előadáshoz: 53-59. p)

NEMES LIPÓT: A II. Országos Gyermektanulmányi Tanácskozás hatása és jelentősége. = A Gyermek 1918. 97-104. p. [A tanácskozás anyagát lásd „A gyermekmentés útjai” című kötet leírásánál és az egyes előadók neve alatt.]

OZORAI FRIGYES: A tehetség korai felismerése. = Népművelés 1918. 86-88. p. [Révész Gézának az Athenaeum 1918. 1. számában megjelent tanulmányáról. Lásd: RÉVÉSZ 1918/3.]

PLICHTA BÉLA: A tehetségesek nevelése, oktatása, hatósági és társadalmi felkarolása. In: A gyermekmentés útjai. (Szerk. Nemes Lipót.) – Bp. : Bethlen, 1918. 60-71. p. (Hozzászólások az előadáshoz: 71-77. p.)

RÉVÉSZ GÉZA: A tehetség korai felismerése. In: A gyermekmentés útjai. (Szerk. Nemes Lipót.) – Bp. : Bethlen, 1918. 1-22. p. (Hozzászólások az előadáshoz: 22-27. p.)

RÉVÉSZ GÉZA: A tehetség korai felismerése. – Bp. : Benkő, 1918. 44 p.

RÉVÉSZ GÉZA: A tehetség korai felismerése. = Athenaeum 1918. 1. 1-44. p.

RÉVÉSZ GÉZÁNÉ SZABÓ HANNA: A gyermekmentés útjai. [Recenzió.] = A Gyermek 1918. 423-428. p. [Lásd: A gyermekmentés útjai c. kötetet. (1918.)]

SÁRKÖZY ISTVÁN: A szegedi tanárok és a tehetség kérdése. = Huszadik Század 1918. 2. köt. 1-2. 63-64. p. [Szele Róbert és társai leveléről. Lásd: SZELE 1918.]

SEBESTYÉN KÁROLY: A tehetség védelme. = Néptanítók Lapja 1918. 9. 1-2. p.

SZELE [RÓBERT] – WALTNER JÓZSEF – LIPPAY GYÖRGY: A tehetséges gyermekek támogatása. Levél a szerkesztőhöz. = Budapesti Hírlap 1918. jún. 5. 2. p. [A kezdeményezés bírálatát lásd: SÁRKÖZY 1918.]

SZOBOLOVSZKY ISTVÁN: A tehetségek lélekrajza. = Család és Iskola 1918. 1. 2-3. p.

[Név nélkül]: A tehetséges gyermekek társadalmi felkarolásának [kezdetű tudósítás] = A Gyermek 1918. 78-79. p. [Lásd még: KLUG 1918/1. és 1918/2.]

[Név nélkül]: Tehetséges tanulók előmenetele. = A Gyermek 1918. 80-81. p.

TUSZKAI ÖDÖN: A tehetségesek és a kisiklottak pályaválasztása. In: A gyermekmentés útjai. (Szerk. Nemes Lipót.) – Bp. : Bethlen, 1918. 198-203. p.

VARGA BÉLA: Osztályozás. A tehetségek megállapítása. = Nemzeti Kultúra 1918. 30. 3-4. p.

VASS KÁROLY: A tehetségesek különválasztásáról. = A Gyermek 1918. 390-393. p. [Bírálatát lásd: CSILLAG 1918.]

1919

FOCHER LÁSZLÓ – SZONDI LIPÓT: A szellemi képességek korrelációi gyermekeken és kisműveltségű felnőtt egyéneken. = A Gyermek 1919. 199-209. p.

HERMANN IMRE: A tesztvizsgálat módszertani elvei. = A Gyermek 1919 1-3. 188-198. p.

JELENTÉS a Közoktatásügyi Népbiztosság működéséről. In: A Tanácsköztársaság közoktatásügyi rendeletei. (Összeáll. Köte Sánor.) – Bp. : Pedagógiai Tudományos Intézet, 1957. (Adatszolgáltatás a pedagógia oktatói számára 26.) 5-42. p.[A Tehetséges Proletárgyermekek Otthonáról: 22. p.]

[MÁDAY ISTVÁN] ma.: Révész Géza: Erwin Nyiregyházi. Psychologische Analyse eines musikalisch hervorragenden Kindes. [Recenzió az 1916-ban megjelent könyvről.] = A Gyermek 1919. 227-229. p. [Lásd: RÉVÉSZ 1916/2.]

MIGRAY JÓZSEF: Szocializmus és népnevelés. Az oktatásügy reformjának alapkérdései. – Bp. : Táltos, 1919. 127, [1] p. (Függelékben: A Magyarországi Tanítók Szakszervezetének népoktatási programja 115-125. p.) (Táltos könyvtár. Időszerű kérdések 5-7.)

[Név nélkül]: Művészeti tanműhely ifjú proletártehetségek részére. = Az Újság 1919. május 1. 7. p.

NAGY LÁSZLÓ: A magyar közoktatás reformtervezete. = A Gyermek 1919. 210-220. p. [Az előzményeket lásd: BESZÁMOLÓK... 1918., FODOR 1918. Vö.: NAGY 1934.]

SCHAFFER KÁROLY: Agyfelszín és intelligenczia. = Természettudományi Közlöny 1919. 5-8. 158-163. p.

1920

FLIGL JÓZSEF: Süket muzsikusok. = Ország-Világ 1920. 48. 579. p.

HERMANN IMRE: Intelligenz und tiefer Gedanke. = International Zeitschrift für Psychoanalyse 6. 1920. 166-172. p.

[Név nélkül]: Az intelligencia-vizsgálatok gyakorlati hasznosítása. = Néptanítók Lapja 1920. 27-28. 19-20. p. [ A The Times Educational Supplement-ben megjelent cikk kivonata.]

NAGY LÁSZLÓ: A zsidó gyermekek értelmisége és fejlődése. = Néptanítók Lapja 1920. 40-43. 17-18. p.

RÉVÉSZ GÉZA: Prüfung der Musikalität. = Zeitschrift für Psychologie 85. Bd. 1920. ***

1921

(*): A kíválóbb képességű gyermekek és a sajátképeni tehetségek a gyermekkorban. = Néptanítók Lapja 1921. 13-17. 25. p. [Kivonatos ismertetés Ranschburg Pál két előadásáról. (Részletesen lásd: RANSCHBURG 1921.)]

KORNIS GYULA: Kultúrpolitikánk irányelvei. – Bp., : Magyar Középiskolai Tanárok Nemzeti Szövetsége, 1921. 45 p. (Különlenyomat az Új Magyar Szemléből.)

LOMBROSO, CESARE: Az „öntudatlan erő”, mint a géniusz tevékenységének egyik faktora. = Kelet Népe 1921. 1. 15-22. p.

MOLNÁR ANTAL: Bartók Béla és a kulturtörténet. (A mester 40-ik születésnapja alkalmából.) = Magyar Írás 1921. 2. 36-40. p.

[NAGY LÁSZLÓ]: A pedagógiai- pszichológiai próbák elméleti és gyakorlati értéke. = A Gyermek 1921. 141-143. p.

RANSCHBURG PÁL: A kiváló tehetségű gyermekek és a kiváló tehetségek a gyermekkorban. = A Gyermek 1921. 1-5. 40-46. p. [Kivonatos ismertetése: (*): A kíválóbb képességű gyermekek ...= Néptanítók Lapja 1921. 13-17. 25. p.]

RAVASZ LÁSZLÓ: A lángész, mint emlékezet. = Zord Idő 1921. 8. 375-380. p.

RAVASZ LÁSZLÓ: A lángész mint képzelő erő. = Pásztortűz 1921. 24. 23-26. p.

[Név nélkül]: Tehetséges gyermekek rajzkiállítása. [Rövidhír.] = A Gyermek 1921. 138. p.

WESZELY ÖDÖN: Tehetségvizsgálatok. = Magyar Tanító 1921/22. 1. 1-2. p.

1922

ÁCS LIPÓT: Művészek ifjúkori rajzainak csoportja. In: A tehetséges gyermek. (Szerk. Nagy László.) – Bp. : Magyar Gyermektanulmányi Társaság, 1922. 43-47. p.

BIKFALVY ILONA: A tehetséges gyermekek rajzkiállítása. In: A tehetséges gyermek. (Szerk. Nagy László.) – Bp. : Magyar Gyermektanulmányi Társaság, 1922. 65-69. p.

CSÉPLŐ PÁL: A középiskolába lépő tanulók kiválasztásának módja. = Magyar Középiskola 1922. 7-10. 67-71. p.

CZIMBOLINETZ JENŐ: Tudó, eszes, tehetséges I-II. rész. = Szabolcsi Tanító 1922. 2. 3-5. p., 3. 4-6. p.

ÉLTES MÁTYÁS: Az intelligentia-próbák megváltoztatásáról. = Néptanítók Lapja 1922. 45-46. 5. p.

GÁSPÁR DEZSŐ: A tanulók csoportja. In: A tehetséges gyermek. (Szerk. Nagy László.) – Bp. : Magyar Gyermektanulmányi Társaság, 1922. 48-51. p.

HUSZÁR KÁROLY: Magyar tehetségek megmentése. Felhívás a középfokú tanintézetek igazgatóságaihoz és a magyar társadalomhoz. In: A tehetséges gyermek. (Szerk. Nagy László.) – Bp. : Magyar Gyermektanulmányi Társaság, 1922. 3-4. p. [Ua.: Tehetségmentés az iskolában 1920-1944. Az intézményes tehetségkutatás, tehetségvédelem és tehetségfejlesztés irodalma a két világháború között. (Szerk. és bev. Zibolen Endre) – Bp. : Oktatáskutató Intézet, 1986. 58-59. p.

KENÉZ BÉLA: Időszerű feledataink. In: A tehetséges gyermek. (Szerk. Nagy László.) – Bp. : Magyar Gyermektanulmányi Társaság, 1922. 1-3. p.

[KLEBELSBERG KUNO]: Ki kell választani a tehetségeket. = Néptanítók Lapja 1922. 45-46. 17. p.

NAGY LÁSZLÓ: Az egyes tehetséges gyermekek rajz- és szoborkiállítása. Adatok a tehetségek fejlődéstanához. In: A tehetséges gyermek. (Szerk. Nagy László.) – Bp. : Magyar Gyermektanulmányi Társaság, 1922. 52-65. p.

NAGY LÁSZLÓ: A gyermekek rajzolóképességének fejlődése. In: A tehetséges gyermek. (Szerk. Nagy László.) – Bp. : Magyar Gyermektanulmányi Társaság, 1922. 30-42. p.

[NAGY LÁSZLÓ]: A tehetséges gyermekek rajzkiállításának története. In: A tehetséges gyermek. (Szerk. Nagy László.) – Bp. : Magyar Gyermektanulmányi Társaság, 1922. 11-30. p. [ „A kiállítás hatása című részt (27-29. p.) közli: Tehetségmentés az iskolában 1920-1944. Az intézményes tehetségkutatás, tehetségvédelem és tehetségfejlesztés irodalma a két világháború között. (Szerk. és bev. Zibolen Endre) – Bp. : Oktatáskutató Intézet, 1986.

RAJNISS FERENC: Milyen környezetben élnek a magyar tehetségek? Utóhangok a tavalyi mozgalomhoz. In: A tehetséges gyermek. (Szerk. Nagy László.) – Bp. : Magyar Gyermektanulmányi Társaság, 1922. 5-11. p.

A TEHETSÉGES gyermek. Beszámoló a tehetséges gyermekek rajzkiállításáról. (Szerk. Nagy László.) Kiad. a Magyar Gyermektanulmányi Társaság. – Bp. : Bethlen G. ny. 76 p. (A kötet egyúttal „A Gyermek” c. folyóirat 1922. évi 1-10. összevont száma.) [Tartalom: Kenéz Béla: Időszerű feladataink 1-3. p. – Huszár Károly. Magyar tehetségek megmentése 3-4. p. – Rajniss Ferenc: Milyen környezetben élnek a magyar tehetségek? 5-11. p. – [Nagy László]: A tehetséges gyermekek rajzkiállításának története 11-30. p. – Nagy László: A gyermekek rajzolóképességének fejlődése 30-42. p. – Ács Lipót: Művészek ifjúkori rajzainak csoportja 43-47. p. – Gáspár Dezső: A tanulók csoportja 48-51. p. – Nagy László: Az egyes tehetséges gyermekek rajz- és szoborkiállítása 52-65. p. – Bikfalvy Ilona: A tehetséges gyermekek rajzkiállítása 65-69. p. – Hivatalos értesítések 70-76. p.]

[Név nélkül]: Tehetséges gyermekek rajzai. = Magyar Grafika 1922. 8. 184. p.

[Név nélkül]: Tehetséges gyermekek rajzkiállítása. = Budapesti Hírlap 1922. szeptember 5. 4. p.

WESZELY ÖDÖN: A pályaválasztás és a tehetségvizsgálatok. = Társadalomtudomány 1922. 1-2. 29-43. p. (Ua.: Weszely Ödön: Korszerű nevelési problémák. – Bp. Szent István Társulat, 1927. (Szent István könyvek 45.) 81-104. p.

1923

BEÖTHY ZSOLT: A lángelme. Az irodalomtörténet elméletéről tartott előadás-sorozatból. = Budapesti Szemle 1923. 194. köt. 559. füzet. 117-135. p.

BERNFELD, SIEGFRIED: Geza Revesz: Das frühzeitige Aufreten der Begabung und ihre Erkennung. [Recenzió.] = Imago 9. 1923. 507-508. p. ***

BOCHKOR ÁDÁM: Egy kiváló magyar zeneművész agyfelszínének vizsgálata. = Orvosi Hetilap 1923. 25. 292-293. p. [Lásd még: SOMOGYI I. 1930.]

[CARLYLE, THOMAS] Carlyle Tamás: Hősökről. (Ford. Végh Arthur). 2. kiad. – Bp. : Athenaeum, 1923. 339 p. (Híres könyvek 11.) [Első kiad. Bp. : MTA, 1900. Lásd: CARLYLE 1900.]

EMERSON, RALPH WALDO: Az emberiség képviselői. (Representative Men.) (Ford. Wildner Ödön) – Bp. : Franklin, 1923. 236, [1] p. (Kultúra és tudomány) [Első kiad. (Ford. Szász Károly) – Bp. : MTA, 1894. Lásd: EMERSON 1894.]

GÁL BENŐ: A képességvizsgálat. = Szocializmus 1923. 7. 332-334. p. [Válasz Papp Tamás írására. Megjelent ou., 6. szám 273-276. p. Lásd: PAPP 1923.]

HERMANN IMRE: Organlibido und Begabung. = International Zeitschrift für Psychoanalyse 9. 1923. 297-310. p.

KUNCZ ALADÁR: Petőfi zsenije. = Nyugat 1923. 1. 9-20. p.

MORAVCSIK ERNŐ EMIL: Az agyvelő mozgató, érző, zenei középpontjairól és a zeneművészekről. = Természettudományi Közlöny 1923. 799. füzet 1-17. p.

PAPP TAMÁS: A képességek vizsgálata. = Szocializmus 1923. 6. 273-276. p. [Gál Benő válasza uo., 7. szám, 332-334. p. Lásd: GÁL 1923.]

RANSCHBURG PÁL: Az emberi elme. 1. köt. A értelem. – Bp. : Pantheon, 1923. XXIII, 278 p. (A Pantheon ismerettára)

[VITA a képességvizsgálatokról] PAPP Tamás írása, GÁL Benő válasza. (Szocializmus 1923. 6. 273-276. p, 7. 332-334. p.) [Lásd: PAPP 1923., GÁL 1923.]

WESZELY ÖDÖN: Bevezetés a neveléstudományba. A pedagógia alapvető kérdései. – Bp. : Eggenberger, 1923. VIII, 451 p. [Benne: A tehetségvizsgálatok 230-239. p.]

1924

BÁLINT ANTAL: A képességvizsgálat a pályaválasztási tanácsadás szolgálatában. In: A pályaválasztás. Tanulmányok. (Szerk. Nagy László.) Kiadja a Magyar Gyermektanulmányi Társaság. – Bp. : Magyar Tudományos Társulatok Sajtóvállalata Rt., 1924. 34-45. p.

BALLAI KÁROLY (összeáll.): Tíz év a magyar gyermektanulmányi irodalomból 1907-1916. – Bp. : Lampel, 1917. [!1924.] 104 p. [A kötet – anyagi okok miatt – hét év késéssel jelent meg.]

FÜREDY F. GUSZTÁV: Elmebeteg muzsikusok. = Budapesti Hírlap 1924. augusztus 31. 6-7. p.

HORVÁTH KÁLMÁN: Rossolimo rövid intelligenciamérő módszere. = Magyar Gyógypaedagógia 1924. 9-14. p.

HORVÁTH KÁLMÁN: Rossolimo rövid vizsgáló módszere óvodáskorú gyermekeknél. = Magyar Gyógypaedagógia 1924. 57-60. p.

MAROSI ARNOLD: Átöröklés és nemzetvédelem. – Bp. : Szent-István-Társulat, 1924. 125 p. (Szent István könyvek 19.)

NAGY LÁSZLÓ: A tanulók pályaválasztása. In: A pályaválasztás. Tanulmányok. (Szerk. Nagy László.) Kiadja a Magyar Gyermektanulmányi Társaság. – Bp. : Magyar Tudományos Társulatok Sajtóvállalata Rt., 1924. 45-67. p.

[Név nélkül]: Népművelési titkárok és a tehetséges ifjak munkakiállítása. In: A pályaválasztás. Tanulmányok. (Szerk. Nagy László.) Kiadja a Magyar Gyermektanulmányi Társaság. – Bp. : Magyar Tudományos Társulatok Sajtóvállalata Rt., 1924. 82-83. p.

[Név nélkül]: A tehetséges gyermekek és ifjak II. országos munkakiállítása. In: A pályaválasztás. Tanulmányok. (Szerk. Nagy László.) Kiadja a Magyar Gyermektanulmányi Társaság. – Bp. : Magyar Tudományos Társulatok Sajtóvállalata Rt., 1924. 80-82. p.

A PÁLYAVÁLASZTÁS. Tanulmányok. (Szerk. Nagy László.) Kiadja a Magyar Gyermektanulmányi Társaság. – Bp. : Magyar Tudományos Társulatok Sajtóvállalata Rt., 1924. 84 p. [A kötet „A Gyermek” című folyóirat 1923. és 1924. évi számai helyett jelent meg.] [A kötet tartalma: 1. Kenéz Béla: A pályaválasztás kérdése és a Magyar Gyermektanulmányi Társaság 3-5. p. – 2. Somogyi Manó: A pályaválasztási tanácsadás közgazdasági és társadalompolitikai szempontból 6-8. p. – 3. Tuszkay Ödön: A pályaválasztási vizsgálatok szociálhigiénés fontossága 8-13. p. – 4. Rajniss Ferenc: A pályaválasztási tanácsadás meghonosításáról 13-33. p. – 5. Bálint Antal: A képességvizsgálat a pályaválasztási tanácsadás szolgálatában 34-45. p. – 6. Nagy László: A tanulók pályaválasztása 45-67. p. – 7. Focher László: A pályaválasztási tanácsadás egészségügyi vonatkozásai 67-80. p. – 8. Pályaválasztási és képességvizsgálati mozgalmak 80-84. p.]

RAJNISS FERENC: A pályaválasztási tanácsadás meghonosításáról. In: A pályaválasztás. Tanulmányok. (Szerk. Nagy László.) Kiadja a Magyar Gyermektanulmányi Társaság. – Bp. : Magyar Tudományos Társulatok Sajtóvállalata Rt., 1924. 13-33. p.

RAJNISS FERENC: Tehetséges gyermekek munkakiállítása. = Magyar Gyáripar 1924. 5. 17-18. p.

SZOMBATFALVY GYÖRGY: Az értelmiség válsága. = Társadalomtudomány 1924. 6. 4-13. p.

1925

HUSZÁR KÁROLY: A magyar ifjú tehetségek jövője. [A tehetséges gyermekek és ifjak II. munkakiállításának megnyitásán, 1926. jan. 17-én tartott előadás.] = A Gyermek 1925. 9-10. 148-149. p.[Ua.: A „Tehetségvédelem és pályaválasztás” című, 1927-ben megjelent kötetben 16-18. p. Lásd: HUSZÁR 1927/2.]

KENÉZ BÉLA: Az ifjú tehetségek védelmének jelentősége nemzeti életünk alakulásában. [A tehetségvédelmi és pályaválasztási kongresszuson 1926. febr. 2-án tartott megnyitó beszéd.] = A Gyermek 1925. 9-10. 145-148. p. [Ua.: A „Tehetségvédelem és pályaválasztás” című, 1927-ben megjelent kötetben 31-35. p. Lásd: KENÉZ 1927.]

MAGYARY-KOSSA GYULA: Adatok a magyar géniusz biológiájához. [Akadémiai székfoglaló.] = Athenaeum 1925. 4-6. 73-102. p.

MAKKAI SÁNDOR: A két Bolyai tragikuma. = Napkelet 1925. 6-10. 265-269. p.

[Név nélkül]: Megalakult a Magyar Tehetségek Védő Bizottsága. = A Gyermek 1925. 210-211. p.

[NAGY LÁSZLÓ]: A tehetséges gyermekek és ifjak II. munkakiállításának s a vele kapcsolatos kongressus leírása. = A Gyermek 1925. 9-10. 149-156. p.***

NAGY LÁSZLÓ: A tehetséges ifjak kiállitásán a női kézimunkáról szerzett tapasztalatok. = A Gyermek 1925. 9-10. 159-160. p.

[Név nélkül]: A nemzetközi embervédelmi kiállítás tehetségvédelmi, lélektani, pályatani és pedagógiai csoportja. = A Gyermek 1925. 209-210. p.

OZORAI FRIGYES: A tehetség művelése. = A Gyermek 1925. 1-4. 2-15. p.

PRAHÁCS MARGIT: A muzikalitás lelki feltételei. – Bp. : Budavári Tudományos Társaság, 1925. 63 p. (A Budapesti M. Kir. Pázmány Péter Tudományegyetem Filozófiai Szemináriumának dolgozatai 1.)

SEREGHY ELEMÉR: Prahács Margit: A muzikalitás lelki feltételei. [Recenzió.] = Athenaeum 1925. 4-6. 146-147. p. [Lásd: PRAHÁCS 1925.]

TAUFFER VILMOS: A tehetségvizsgálat és pályaválasztási tanácsadás. = Budapesti Szemle 1925. 573. füzet. 178-205. p.

[Név nélkül]: A tehetséges gyermekek és ifjak II. általános munkakiállításának tervezete. = A Gyermek 1925. 5-8. 125-136. p.

[Név nélkül]: A tehetséges gyermekek és ifjak II. munkakiállítása. = A Gyermek 1925. 58-59. p.

1926

ÁCS LIPÓT: A tehetségesek rajztanfolyama. = A Gyermek 1926. 5-10. 115-116. p.

BARTA JÁNOS: Tehetségvizsgálatok az iskolában I-II. rész. = Kereskedelmi Szakoktatás 1926/27. 4-5. 237-243. p., 6-7. 313-322. p.

DOMOKOS LÁSZLÓNÉ: Az egyéniség vizsgálata az iskolában. = A Jövő Útjain 1926. 3. 14-19. p.

HERMANN IMRE: Die Begabung in Lichte der Psychoanalyse. = Zeitschrift für Psychoanal. Pädagogie. 1926. I. 91-94. p. ***

HERMANN IMRE: Tehetségvédelem és a tehetségesek vizsgálata. = A Jövő Útjain 1926. 3. 20-21. p.

HERMANN-CZINER ALICE: Pszichotechnika és pedagógia. = A Jövő Útjain 1926. 1. 38-40. p.

[KLEBELSBERG KUNO]: A tehetségvédelem és a pályaválasztás kultúr- és gazdaságpolitikai jelentősége. Gróf Klebelsberg Kuno előadása a Magyar Gyermektanulmányi kongresszuson. = Néptanítók Lapja 1926. 7-8. 1-5. p. [Ua.: A „Tehetségvédelem és pályaválasztás” című, 1927-ben megjelent kötetben 36-44. p. Lásd: KLEBELSBERG 1927.]

MÁDAY ISTVÁN: Tehetségvédelmi és pályaválasztási országos congressus. = Népegészségügy 1926. 4. 197-200. p.

MAGYARY-KOSSA GYULA: A korérett gyermek. = Természet 1926. 7-8. 39-44. p.

NAGY LÁSZLÓ: Tehetséges gyermekek munkakiállitása. = Századunk 1926. 2. 142-145. p.

SARAFIAN, K. A.: A tehetséges gyermek nevelése. = Néptanítók Lapja 1926. 43-44. 15-17. p.

: Tömeg, tehetség, lángész. In: Tanulmányok. Írták a Petőfi Társaság tagjai. – Bp. : Singer és Wolfner, 1926. 163-179. p. [Ua., némileg rövidítve: A lángésztől a tömegekig. In: Surányi Miklós: Tömeg és lángész. – Bp. 1932. 43-56. p. és Surányi Miklós műveinek emlékkiadása. – Bp. 1936. 13. kötet 43-56. p.]

[Név nélkül]: Tehetségvédelem. A Magyar Gyermektanulmányi [és] Gyakorlati Lélektani Társaság kongresszusa. = Néptanítók Lapja 1926. 7-8. 20-22. p.

1927

BÁLINT ANTAL: A kongresszus tárgyalásai. In: Tehetségvédelem és pályaválasztás. (Szerk. Ozorai Frigyes, Bálint Antal.) – Bp. 1927. 28-31. p.

[BÁLINT ANTAL]: A permanens bizottság működése. In: Tehetségvédelem és pályaválasztás. (Szerk. Ozorai Frigyes, Bálint Antal.) – Bp. 1927. 116-118. p.

BALOGH JÓZSEF: Középiskolai kérdések – az egyetem szemszögéből. = Magyar Szemle 1927. I. köt. 3. 253-263. p.

BARANKAY LAJOS: A nemzeti közszellem pedagógiája. A nemzet-ethikai nevelés megszervezése a világháború és forradalmak tanulságai alapján. – Bp., 1927. (Dunántúl ny., Pécs) 296 p. ***

CSELÉNYI-WALLESHAUSEN ZSIGMOND: A zseni a XX.-ik században. = KÚT [A Képzőművészek Új Társasága folyóirata] 1927. 2. 12-15. p.

DÉCSI IMRE: A beteg művészetről. = A Műgyűjtő 1927. 4. 102-103. p.

FÁBRI KÁROLY LAJOS: Az értelemvizsgálat módszerei. – Pécs : Dunántúl Egyetemi ny., 1927. 28 p. (Közlemények a Pécsi M. Kir. Erzsébet-Tudományegyetem Pedagógiai Intézetéből 2.)

FOHN TIBOR: A pszichotechnikai alkalmasságvizsgálatok módszerei. – Pécs : Dunántú Egyetemi ny., 1927. (Közlemények a Pécsi M. Kir. Erzsébet-Tudományegyetem Pedagógiai Intézetéből 1.)

HERMANN IMRE: Minőségi különbségek a gondolkodásban és az intelligentia. = Gyógyászat 1927. 7. 161-165. p. [Ua., német nyelven: HERMANN 1927/2.]

HERMANN IMRE: Qualitative Unterschiede des Denkes und die Intelligenze. = Psychologie und Medizin 2. 1927. 205-209. p.

HUSZÁR KÁROLY: Határozati javaslat permanens bizottság megválasztására. [A magyar tehetségek megmentésére és gondozására.] In: Tehetségvédelem és pályaválasztás. (Szerk. Ozorai Frigyes, Bálint Antal.) – Bp. 1927. 103-104. p.

HUSZÁR KÁROLY: A magyar ifjú tehetségek jövője. In: Tehetségvédelem és pályaválasztás. (Szerk. Ozorai Frigyes, Bálint Antal.) – Bp. 1927. 16-18. p. [Ua.: A Gyermek 1925. 9-10. 148-149. p. Lásd: HUSZÁR 1925.]

HUSZÁR KÁROLY: A tehetségvédelem állami és társadalmi megszervezése. In: Tehetségvédelem és pályaválasztás. (Szerk. Ozorai Frigyes, Bálint Antal.) – Bp. 1927. 44-54. p.

KENÉZ BÉLA: Az ifjú tehetségek védelmének jelentősége nemzeti életünk alakulásában. In: Tehetségvédelem és pályaválasztás. (Szerk. Ozorai Frigyes, Bálint Antal.) – Bp. 1927. 31-35. p. [Ua.: A Gyermek 1925. 9-10. 145-148. p. Lásd: KENÉZ 1925.]

[Név nélkül]: A kiállítás bezárása. In: Tehetségvédelem és pályaválasztás. (Szerk. Ozorai Frigyes, Bálint Antal.) – Bp. 1927. 28. p.

[Név nélkül]: A kiállítás leírása. In: Tehetségvédelem és pályaválasztás. (Szerk. Ozorai Frigyes, Bálint Antal.) – Bp. 1927. 18-26. p.

[Név nélkül]: A kiállításon részt vett gyermekek és ifjak névsora. [Művészeti, irodalmi, zenei, iparművészeti, technikai és női kézimunka csoport.] In: Tehetségvédelem és pályaválasztás. (Szerk. Ozorai Frigyes, Bálint Antal.) – Bp. 1927. 129-130. p.

KIVÁLÓ matematikusok és fizikusok. (Összeáll. Nagy József.) – Bp. : Nagy József. (Cegléd : Sárik ny.), 1927. 254 p. (Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok Könyvtára 1-2.) [Életrajzok.]

KLEBELSBERG KUNO:A tehetségvédelem és a pályaválasztás kultúr- és gazdaságpolitikai jelentősége. In: Tehetségvédelem és pályaválasztás. (Szerk. Ozorai Frigyes, Bálint Antal.) – Bp. 1927. 36-44. p. [Ua.:Gróf Klebelsberg Kuno előadása a Magyar Gyermektanulmányi kongresszuson alcímmel. = Néptanítók Lapja 1926. 7-8. 1-5. p. Lásd: KLEBELSBERG 1926., továbbá: Gróf K. K. beszédei, cikkei és törvényjavaslatai 1916-1926. – Bp. :Athenaeum, 1927. 321-327. p., K. K.: Tudomány, politika, kultúra. (Szerk., előszó, jegyz. Glatz Ferenc) – Bp. : Európa, 1990. 217-225. p.]

[Név nélkül]: A kongresszus. In: Tehetségvédelem és pályaválasztás. (Szerk. Ozorai Frigyes, Bálint Antal.) – Bp. 1927. 26-27. p.

LEIDENFROST GYULA: Rabok vagyunk vagy szabadok? Az örökléstan vázlata. – Pécs : Danubia (Dunántúl Egyetemi nyomda), 1927. 272 p. 1 t. (Ma és holnap)

MÁDAY ISTVÁN: A tehetségek védelméről I-III. rész = Dunántúli Tanítók Lapja 1927. 19. 3-5. p., 20. 7-8. p., 21. 3-5. p. [A tehetségek felismerése és védelme címmel megtalálható a Magyar Tanítók Albuma c. kötet (1938. és 1940.) 63-70. oldalán is.]

MESTER JÁNOS: E. Clapar?de: Comment diagnostiquer les aptitudes chez les écoliers. [Recenzió.] = Athenaeum 1927. 1-2. 73-76. p.

MESTER JÁNOS: Képességvizsgálat Berlinben, Hamburgban és Göttingában. = A Gyermek 1927. 4-7. 91-104. p.

MESTER JÁNOS: Milyen szerep jut a filozófiának a tehetségvizsgálatok kérdésében = Athenaeum 1927. 5-6. 247-258. p.

MOLNÁR OSZKÁR: A pedológia rendszere I-II. rész. = Néptanítók Lapja 1927. 31-32. 9-12. p., 33-34. 8-12. p.

[NAGY LÁSZLÓ]: A kiállítás, a kongresszus és a kapcsolatos mozgalmak története. In: Tehetségvédelem és pályaválasztás. (Szerk. Ozorai Frigyes, Bálint Antal.) – Bp. 1927. 11-16. p.

NAGY LÁSZLÓ: A tehetséges gyermekek és ifjak munkakiállítása 1926 január 17 – február 26. In: Tehetségvédelem és pályaválasztás. (Szerk. Ozorai Frigyes, Bálint Antal.) – Bp. 1927. 119-128. p.

[NAGY LÁSZLÓ]: A tehetségvédelem és a pályaválasztási tanácsadás ügyének fejlődése a kongresszus után. In: Tehetségvédelem és pályaválasztás. (Szerk. Ozorai Frigyes, Bálint Antal.) – Bp. 1927. 109-115. p.

NÓGRÁDY LÁSZLÓ: Tehetségvédelem és pályaválasztás. [Recenzió az azonos című kötetről.] = A Gyermek 1927. 1-3. 40-41. p. [Lásd: Tehetségvédelem és pályaválasztás 1927.]

[OZORAI FRIGYES] Ozoray Frigyes: Előszó. In: Tehetségvédelem és pályaválasztás. (Szerk. Ozorai Frigyes, Bálint Antal.) – Bp. 1927. 5-10. p.

OZORAI FRIGYES: Határozati javaslat lélektani és pszichotechnikai laboratóriumok felállítására. In: Tehetségvédelem és pályaválasztás. (Szerk. Ozorai Frigyes, Bálint Antal.) – Bp. 1927. 104-105. p.

OZORAI FRIGYES: A tehetségek nevelése és művelése. In: Tehetségvédelem és pályaválasztás. (Szerk. Ozorai Frigyes, Bálint Antal.) – Bp. 1927. 55-69. p.

PÁNDY KÁLMÁN: A tehetségek megvédéséről. – A szeszes italokról a leventéknek. [Két előadás.] – Bp. : Mátyás király reálgimnázium, 1927. 24 p.

RÉPAY DÁNIEL: Beszámoló a Magyar Gyermektanulmányi és Gyakorlati Lélektani Társaság 1925. és 1926. évi működéséről. = A Gyermek 1927. 1-3. 42-48. p. [A tehetségvédelmi tevékenységről: 44-45. p.]

SIMONNÉ JANKOVICH ADÉL: Képességvizsgálatok és pályaválasztási tanácsadás. = Népegészségügy 1927. 5. 272-279. p. [Ua. = Budapest, IX. Teleki Blanka Négyévfolyamú Női Felső Kereskedelmi Iskola [...] értesítője az 1926/1927. iskolai évről 3-12. p.

[Név nélkül]: Statisztikai adatok. [A résztvevők és az elismerésben részesültek száma csoportonként.] In: Tehetségvédelem és pályaválasztás. (Szerk. Ozorai Frigyes, Bálint Antal.) – Bp. 1927. 139-140. p.

TEHETSÉGVÉDELEM és pályaválasztás. Az 1926. évi országos kongresszus naplója, a tehetséges ifjak 2. kiállításának leírása és a kapcsolatos mozgalmak ismertetése. (Szerk. Ozorai Frigyes, Bálint Antal.) – Bp. : Magyar Gyermektanulmányi Társaság, (Egyet. ny.) 140 p. [Az előadásokat és beszámolókat lásd a szerzők neve alatt, ill. a beszámolók címénél.] ***

WESZELY ÖDÖN: A pályaválasztás és a tehetségvizsgálatok. In: Weszely Ödön: Korszerű nevelési problémák. – Bp. Szent István Társulat, 1927. (Szent István könyvek 45.) 81-104. p.[Ua.: Társadalomtudomány 1922. 1-2. 29-43. p.]

1928

FÖLDES JOLÁN: Társadalmi rétegződés és intelligencia. = Századunk 1928. 4. 223-224. p.

GOCKLER LAJOS: Átöröklés és nevelés. – Bp. : Bethlen, 140 p. (A Magyar Neveléstudományi Társulat kiadványai 3.)

HRABOVSZKYNÉ RÉVÉSZ MARGIT: Áltehetségek. = A Jövő Útjain 1928. 2. 52-56. p. [Ua. = Gyógyászat 1928. 31. 722-724. p.]

[Név nélkül]: A képességvizsgálat újabb irányzata. = Néptanítók Lapja 1928. 19-20. 50-52. p. [A The Times, Educational Supplement 1928. április 28-i számából átvett cikk.]

LOCZKA ALAJOS: Az amerikai középfokú oktatás II. rész. = Magyar Paedagogia 1928. 8-10. 217-236. p.

MAGYARY ZOLTÁN: Vezető szakemberek képzése. = Magyar Szemle 1928. II. köt. 4. 319-327. p.

MESTER JÁNOS: A tanulók rendszeres lélektani vizsgálata az iskolában. In: A Harmadik Egyetemes Tanügyi Kongresszus naplója (... szerk. Simon Lajos, Papp Gyula) – Bp. 1928. II. kötet 311-316. p. [Az előadás alapján készült kongresszusi határozat uo., 332. p. Lásd: A tanulók rendszeres lélektani vizsgálata az iskolákban.]

PINTÉR JENŐ: Költők, elbeszélők és színműírók születés helyei. [Térkép.] In: Pintér Jenő magyar irodalomtörténete. Képes kiadás, 2. kötet: A magyar irodalom a XX. században. – Bp. : Franklin, 1928. Két számozatlan oldalon, bekötve a 288-289. oldal közé. Helymutató: 252-275. p.

PORCSALMY ZOLTÁN: A tudományos tehetség és középiskolai felismerése. – Bp. : Pallas ny., 1928. 45 p. [Eredeti megjelenés: Az Újpesti m. kir. állami Kanizsay Dorottya leánylíceum 1927-28. évi értesítője. Részleteket közöl: Tehetségmentés az iskolában 1920-1944. Az intézményes tehetségkutatás, tehetségvédelem és tehetségfejlesztés irodalma a két világháború között. (Szerk. és bev. Zibolen Endre) – Bp. : Oktatáskutató Intézet, 1986. 62-74. p.]

PUNNET, R. C.: Az átöröklés. (A 7. kiad. Alapján ford. Soós Lajos.) – Bp. : Kir. M. Természettudományi Társulat. XV, 227 p. 8 t. (Természettudományi Könyvkiadóvállalat 97.)

[Név nélkül]: A tanulók rendszeres lélektani vizsgálata az iskolákban. [Kongresszusi határozat Mester János hasonló című előadása alapján.] In: A Harmadik Egyetemes Tanügyi Kongresszus naplója (... szerk. Simon Lajos, Papp Gyula) – Bp. 1928.II. kötet 332. p. [Lásd: MESTER 1928.]

1929

BALLAI KÁROLY: A magyar gyermek. Eredeti mérések és lélektani adatok alapján. (Bevezető Nógrády László.) – Bp. : Magyar Gyermektanulmányi Társaság (Merkantil ny.), 1929. 90, [5] p.

[Név nélkül]: Beteg hadvezérek és a hadvezéri tehetség. = Budapesti Orvosi Újság 1929. 34. 1002-1004. p.

KEMÉNY GÁBOR: A tehetségek érvényesülése és a demokrácia. = Szocializmus 1929. 244-246. p.

KŐRÖSI HENRIK: Tehetségkutatók. = Néptanítók Lapja 1929. 29-30. 9-10. p.

LAKATOS PÁL: Tehetségesek tanítása. In: Lakatos Pál: A lelki élet vitaminjai. Négy dolgozat. – Bp. : Kókay ny., 1929. 39-51. p. (Ua.: Gondolatok a tehetségesekről. = A Gyermek 1918. 27-32. p.)

LOCZKA ALAJOS: Hogyan oldják meg a túlterhelés problémáját Amerikában I. rész. = Magyar Középiskola 1929. 1-2. 6-11. p.

MARON ISTVÁN: A különböző tehetségek és a középiskola. (Klny. a székesfehérvári Árpádházi Boldog Margit leánylíceum 1928-29. évi értesítőjéből.) – Székesfehérvár : Debreceni ny., 1929. 93 p.

NYÍRŐ GYULA: Három Ady-költemény pszichiátriai megvilágításban. = Magyar Psychologiai Szemle 1929. 1-2. 68-82. p. [A Nincsen himnusza; Az Istennek viselőse; Özvegy legények tánca.]

PRESCOTT, DANIEL A.: Újabb lélektani irányok Amerikában. (Fordította Lénárt Edith). = Magyar Psychologiai Szemle 1929. 1-2. 128-134. p.

SOMOGYI JÓZSEF: Túlterhelés és tehetségvédelem. = Magyar Középiskola 1929. 1-2. 11-14. p.

1930

BALASSA LÁSZLÓ: A tehetség pszichopathológiája. In: Tehetség-problémák. – Bp. : Merkantil ny., 1930. 69-80. p.

BARANYAI ERZSÉBET: Az amerikai tesztekről. (Különös tekintettel a pedagógiában használt tesztekre.). = Magyar Paedagogia 1930. 7-8. 214-231. p.

BARANYAI ERZSÉBET: L. Szondi: Zur Psychometrie der Tests. Versuch einer kritischer Darlegung der Massbegriffe und Masseinheiten der Tests. [Recenzió.] = Magyar Paedagogia 1930. 5-6 169-171. p.

BARTÓK IMRE: Nagy emberek szembaja. = Gyógyászat 1930. 52. 1062. és 1064. p.

BODA ISTVÁN: Fohn Tibor: A pszichotechnikai alkalmasságvizsgálatok módszerei. + Fábri Károly Lajos: Az értelemvizsgálat módszerei. [Recenzió az 1927-ben megjelent kötetekről.] = Magyar Psychologiai Szemle 1929/3-4 – 1930/1-2. 162-163. p. [Lásd: FOHN 1927. és FÁBRI 1927.]

BODA ISTVÁN: Henri Piéron: Le développement mental et l ’ intelligence. [Recenzió.] = Magyar Psychologiai Szemle 1929/3-4 – 1930/1-2. 157-160. p.

BODA ISTVÁN: Temperamentum, karakter, értelmiség, személyiség. = Magyar Psychologiai Szemle 1929/3-4 – 1930/1-2. 100-125. p.

COMENIUS: A lelki tehetségek kiműveléséről 1-2. rész. (Ford. Gulyás József.)= Magyar Paedagogia 1930. 1-2. 1-10. p., 5-6. 131-147. p.

EISLER MIHÁLY JÓZSEF: Műalkotás és elmebaj. = A Műgyűjtő 1930. 5. 140-142. p.

GÁSPÁR JÁNOS: Fajismeret. A modern anthropologia és öröklésbiológia problémái. – Bp. : Novák, 1930. VI, 222 p. (2. kiad.: Uo., 193?) [V. fejezet: A fajok összehasonlító psychológiája.]

HAJÓS LAJOS: Amit mindenkinek tudnia kell. A „lángész és őrület” kérdéséről. = Új Idők 1930. 2. 49-50. p.

HEISE, HANS: A lübecki csodagyerek. (Fordította Vizi Károly). = Magyar Minerva 1930. 5. 147-150. p. [Christian Henrich Heineken, 1721-1725.]

HERMANN IMRE: Begabheit und Unbegabheit. = Zeitschrift für Psychoanal. Pädagogie. 1930. IV. 408-416. p. ***

HERMANN IMRE: A tehetség pszichoanalízise. In: Tehetség-problémák. – Bp. : Merkantil ny., 1930. 45-57. p.

HERMANN-CZINER ALICE: Tehetséglélektani előadások a Gyermektanulmányi és Gyakorlati Lélektani Társaságban. = A Gyermek 1930. 44-47. p. [Lásd a „Tehetség-problémák” című kötetet és az egyes előadásokat a szerzők neve alatt.]

HRABOVSZKYNÉ RÉVÉSZ MARGIT: A kutató lélektana. In: Tehetség-problémák. – Bp. : Merkantil ny., 1930. 95-109. p.

HRABOVSZKYNÉ RÉVÉSZ MARGIT: A tehetség általános problémái. In: Tehetség-problémák. – Bp. : Merkantil ny., 1930. 5-15. p.

IMRE SÁNDOR: A tehetség sorsa és a társadalom. In: Tehetség-problémák. – Bp. : Merkantil ny., 1930. 167-181. p. [Részletet közöl belőle: Tehetségmentés az iskolában 1920-1944. Az intézményes tehetségkutatás, tehetségvédelem és tehetségfejlesztés irodalma a két világháború között. (Szerk. és bev. Zibolen Endre) – Bp. : Oktatáskutató Intézet, 1986. 76-79. p.

KERNSTOK KÁROLY: A képzőművész. In: Tehetség-problémák. – Bp. : Merkantil ny., 1930. 113-119. p.

KOSZTOLÁNYI DEZSŐ: A költő. In: Tehetség-problémák. – Bp. : Merkantil ny., 1930. 110-112. p.

LÉNÁRT EDITH: A tehetség lélektana. In: Tehetség-problémák. – Bp. : Merkantil ny., 1930. 37-44. p.

MÁDAY ISTVÁN: Tehetség és individuálpszichológia. In: Tehetség-problémák. – Bp. : Merkantil ny., 1930. 58-68. p.

NAGY LÁSZLÓ: A tehetség kifejlődésének fő tényezői. In: Tehetség-problémák. – Bp. : Merkantil ny., 1930. 81-94. p. [Részletet közöl belőle: Tehetségmentés az iskolában 1920-1944. Az intézményes tehetségkutatás, tehetségvédelem és tehetségfejlesztés irodalma a két világháború között. (Szerk. és bev. Zibolen Endre) – Bp. : Oktatáskutató Intézet, 1986.

NAGY LÁSZLÓ: A tehetség lélektani problémái. = A Gyermek 1930. 8-15. p.

NEMESNÉ M[ÜLLER] MÁRTA: A tehetség védelme a család és iskola szempontjából. In: Tehetség-problémák. – Bp. : Merkantil ny., 1930. 156-166. p.

RAJNISS FERENC: A szervező. In: Tehetség-problémák. – Bp. : Merkantil ny., 1930. 138-155. p.

RÉVÉSZ GÉZA: Prüfing der rechnerischen Fähigkeit und Fertigkeit. = Zeitschrift für angewandte Psychologie 36. Bd. 1930.

SOMOGYI ISTVÁN: Adatok a zenei képesség agyi localisatiojához. = Orvosi Hetilap 1930. 31. 777-782. p. [Lásd még: BOCHKOR 1923.]

SOMOGYI JÓZSEF: Kretschmer: Geniale Menschen. [Recenzió.] = Athenaeum 1930. 191-192. p.

[SZIRMAYNÉ PULSZKY HENRIETTE] H. v. Szirmay: „Genie, Irrsinn und Ruhm” in ungarischer Ergänzung. = Zeitschrift für die gesamte Neurologie und Psychiatrie 126. Band 1930. 3-4. 425-452. p. [Kiegészítések Wilhelm Lange-Eichbaum: Genie, Irrsinn und Ruhm” című könyvéhez.]

SZONDI LIPÓT: A tehetség biológiája. In: Tehetség-problémák. – Bp. : Merkantil ny., 1930. 16-36. p.

TÁBORI KORNÉL: Kiváló siketnémák. Művészi és egyéb tehetségek a fogyatékosok sorában. = A Gyermekvédelem Lapja 1930. 1. 3-5. p.

TEHETSÉG-PROBLÉMÁK. A Magyar Gyermektanulmányi és Gyakorlati Lélektani Társaság Pszichológiai Szemináriumában előadták: Dr. Balassa László, Dr. Hermann Imre, Dr. Imre Sándor, Kernstok Károly, Kosztolányi Dezső, Dr. Lénárt Edith, Dr. Máday István, Nagy László, Nemesné M[üller] Márta, Rajniss Ferenc, H[rabovszkyné] Dr. Révész Margit, Dr. Szondi Lipót, Varró Margit. – Bp. : Merkantil ny., 1930. 181, 3 p. 4 t. (Az egyes előadásokat lásd az előadó neve alatt.) (Egyes forások szerint a kötetet Szondi Lipót szerkesztette, de ez a köteten nem szerepel.)

VARRÓ MARGIT: A zenei tehetség. In: Tehetség-problémák. -Bp. : Merkantil ny., 1930. 120-137. p. ***

1931

BAJNOK JÓZSEF: A tehetségprobléma és az iskola. = Pedagógiai Szeminárium 1931. 2. 24-29. p.

BALOGHY MÁRIA: Tehetségproblémák. [Recenzió az 1930-ban megjelent kötetről.] = A Jövő Útjain 1931. 31-32. p.

BARANYAI ERZSÉBET: A neveléslélektani kutatás magyar feladatai a tanítás lélektana körében. Vázlat egy magyar neveléslélektani kutató intézet munkatervéhez. – Szeged : Az Egyetem Barátai Egyesülete (Városi ny.), 1931. 91-156, [2 ]p. (Acta litterarum ac scientiarum Universitatis Hungaricae Francisco-Josephinae. Sectio Philosophica)

BODA ISTVÁN: H. v. Szirmay: „Genie, Irrsinn und Ruhm” in ungarischer Ergänzung. [Recenzió Szirmayné Pulszky Henriette 1930-ban megjelent tanulmányáról.] = Magyar Psychologiai Szemle 1931. 1-2. 156-157. p. (Lásd: SZIRMAYNÉ 1930.)

BODA ISTVÁN: A következtető képesség mint „értelmiségvizsgálati” probléma. = Magyar Psychologiai Szemle 1931. 1-2. 26-78. p.

BODA ISTVÁN: W. Lange-Eichbaum: Das Genie-Problem. Eine Einführung. [Recenzió.] = Magyar Psychologiai Szemle 1931. 1-2. 150-155. p.

FITOS VILMOS: A lángész és az iskola. = Néptanítók Lapja 1931. 4. 4-5. p.

GÁBOR FERENCNÉ: A fejlődés első szakasza. Naplójegyzetek egy tehetséges gyermek fejlődéséről. = A Jövő Útjain 1931. 45-50. p.

GIÁROLA, P.: A tanító a tehetségvédelem szolgálatában. = Néptanítók Lapja 1931. 5. 24-25. p. [Az „Il Diritti della Scuola” 1931. febr. 1-i számából átvett írás.]

KAUFMAN IRÉN, W.: H. Révész Margit: Áltehetségek. [Recenzió az 1928-ban megjelent tanulmányról.] = Magyar Psychologiai Szemle 1931. 1-2. 157-158. p. [Lásd: RÉVÉSZ 1928.]

[KEMÉNY FERENC] K. F.: Tehetség-problémák. [Recenzió az 1930-ban megjelent kötetről.] = Néptanítók Lapja 1931. 3. 23-24. p. [Lásd: Tehetség-problémák (1930)]

KEMÉNY GÁBOR: Tehetség érvényesülése – jöjjön el a te országod. = Századunk 1931. 3. 151-153. p.

KENYERES ELEMÉR: Tehetségproblémák. [Recenzió az 1930-ban megjelent kötetről.] = Magyar Paedagogia 1931. 5-8. 179-180. p. [Lásd: Tehetség-problémák (1930)]

KOLLER PIUS: A szellemi tulajdonságok öröklődése. = Pannonhalmi Szemle 1931. 2. 125-130. p.

KRAUSZ KLÁRA, K.: Somogyi István: Adatok a zenei képesség agyi lokalizációjához. [Recenzió az 1930-ban megjelent tanulmányról.] = Magyar Psychologiai Szemle 1931. 1-2. 158. p.

PONGRÁCZ SÁNDOR: A lángelme biológiai megvilágításban. = Természettudományi Közlöny 1931. 928. füzet 170-174. p.

RANSCHBURG PÁL: Tehetségproblémák. [Recenzió az 1930-ban megjelent kötetről.] = Magyar Psychologiai Szemle 1931. 1-2. 141-150. p. [Lásd: Tehetség-problémák (1930)]

[SCHAFFER KÁROLY]: Tehetségproblémák [Recenzió az 1930-ban megjelent kötetről.] = Orvosi Hetilap 1931. 4. 96. p.

SOMOGYI JÓZSEF: A kultúrfölény problémája. (A kívánatos kultúra.) = Magyar Paedagogia 1931. 9-10. 203-215. p.

[Név nélkül]: A tehetséges gyermek nevelése. = Néptanítók Lapja 1931. 15. 18-19. p. [A The Times „Educational Supplement”-jéből átvett cikk, 1931. júl. 4.]

TÓTH ANTAL: Tehetség-problémák. [Recenzió az 1930-ban megjelent kötetről.] = Magyar Tanítóképző 1931. 7. 278-280. p. [Lásd: Tehetség-problémák (1930)]

1932

BODA ISTVÁN: A következtető képességre irányuló némely újabb vizsgálat. (Th. Erismann és C. V. Müller tanulmányai.) = Magyar Psychologiai Szemle l932. 1-4. 226-230. p.

BODA ISTVÁN: A zseni lélektanához. (A szegedi m. kir. Ferencz József-Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán 1932. évi okt. hó 1-én tartott magántanári próbaelőadás.). = Magyar Psychologiai Szemle 1932. 1-4. 121-196. p. [Ua.: Bp. 1932. 80 p. Lásd: BODA 1932/3.]

BODA ISTVÁN: A zseni lélektanához. – Bp. 1932. 80 p. (A Magyar Psychologiai Társaság közleményei 5.) [A magántanári próbaelőadás önálló kötetben. Lásd: BODA 1932/2.

[FÉJA GÉZA] (f.): Fölvirrad a tehetségeknek? = Szabadság 1932. 36. 3. p.

KARÁCSONY SÁNDOR: Pedagógiai nehézségek vidéken. = A Jövő Útjain 1932. 1. 5-10. p.

KULCSÁR ISTVÁN: Bevezetés az individuálpszichológiába. – Bp. : Schwartz ny., 1932. 112 p. (7. fejezet: A tehetség. 43-49. p.)

SÁNTHA KÁLMÁN: Lángész és átöröklés. = Természettudományi Közlöny 1932. 959-960. füzet 319-325. p.

SURÁNYI MIKLÓS: A lángész [I. Shakspere. (Sic!) II. Petőfi.] In: Surányi Miklós: Tömeg és lángész. Tanulmányok. – Bp Singer és Wolfner, 1932. 57-76. p (Surányi Miklós munkái 13.) (Ua.: Surányi Miklós műveinek emlékkiadása 13. kötetében, Bp. 1936.)

SURÁNYI MIKLÓS: A lángésztől a tömegekig. [A „Tömeg, tehetség, lángész” című tanulmány némileg rövidített változata. Lásd: SURÁNYI 1926.] In: Surányi Miklós: Tömeg és lángész. Tanulmányok. – Bp. : Singer és Wolfner, 1932. 43-56. p. (Surányi Miklós munkái 13.) (Ua.: Surányi Miklós műveinek emlékkiadása 13. kötetében, Bp. 1936.)

SURÁNYI MIKLÓS: A tehetség. [I. Anatole France. II. Mereskovszkij.] In: Surányi Miklós: Tömeg és lángész. Tanulmányok. – Bp. : Singer és Wolfner, 1932. 77-129. p. (Surányi Miklós munkái 13.) (Ua.: Surányi Miklós műveinek emlékkiadása 13. kötetében, Bp. 1936.)

SZIRMAYNÉ, PULSZKY HENRIETTE: Bolyai János életének és munkásságának lélektani értelmezése. = Magyar Psychologiai Szemle 1932. 1-4. 86-104. p.

WESZELY ÖDÖN: A szellemi képességek fejlesztése. (Különlenyomat a „Magyar Tanítóképző” 1932. évfolyamából.) – Bp. : Lampel, 1932. 38 p.

WESZELY ÖDÖN: Tehetség-próblémák [sic!] [Tanulmány.]= Pásztortűz 1932. 13-14. 200-201. p.

ZIBOLEN ENDRE: Szelekció a középiskolában. = Magyar Középiskola 1932. 9-10. 151-156. p.

1933

BEKE MANÓ: Die mathematische Begabung. = International Zeitschrift für Individualpsychologie 11. 1933. 33-41. p. ***

BLASKOVICH EDIT: A tanulók értelmi korának megállapítása globális értelemvizsgálattal. Kísérlet az Új Iskola I. líceumi osztályában az 1931/32. évben. = A Gyermek 1933. 4-5. 80-84. p.

BODA ISTVÁN: Bókay János: Az orvosi és zenei kettős képességről és néhány kettős képességű orvosról. [Recenzió.] = Magyar Psychologiai Szemle 1933. 3-4. 187-192. p.

BODA ISTVÁN: Carola Voll: Experimentelle Untersuchungen über die Grundlagen der fremdsprachlichen Begabung. [Recenzió.] = Magyar Psychologiai Szemle 1933. 1-2. 147-151. p.

BODA ISTVÁN: Franziska Baumgarten: Die Testmethode. [Recenzió.] = Magyar Psychologiai Szemle 1933. 1-2. 144-147. p.

BÓKAY JÁNOS: Az orvosi és zenei kettős képességről és néhány kettős képességű orvosról. Bp. : Kis Akadémia, 1933. 23 p. (A Kis Akadémia könyvtára 8.)

CSER JÁNOS: A figyelem kísérleti vizsgálata a 10-14 éves korban I-II. rész. = A Gyermek 1933. 6-7. 99-115. p., 8-10. 171-200. p.

CSER JÁNOS: Nagy László munkássága a Székesfővárosi Pedagógiai Szeminárium lélektani laboratóriumában. – Bp. :Merkantil ny., 1933. 42 p. 2 t.

DÓCZY JENŐ: Költőzseni és pszihiátria. [Sic!] = Magyarság 1933. október 22. *** p. [Nyírő Gyula tanulmányáról. Lásd: NYÍRŐ 1933/2. Nyírő Gyula válaszát lásd: NYÍRŐ 1933/3.]

ÉLTES MÁTYÁS: Intelligenciavizsgálat. [Lexikonszócikk.] = Magyar Pedagógiai Lexikon I. köt. Bp., 1933. Révai. 915-919. hasáb.

INTELLIGENCIA (értelem). [Lexikonszócikk.] (Írta Várkonyi Hildebrand.) In: Magyar Pedagógiai Lexikon I. kötet. – Bp. : Révai, 1933. 914-915. hasáb.

INTELLIGENCIA-VIZSGÁLAT. [Lexikonszócikk.] (Írta Éltes Mátyás.) In: Magyar Pedagógiai Lexikon I. kötet. – Bp. : Révai, 1933. 915-919. hasáb.

LÁZÁR KÁROLY: A gyermektanulmány vázlata. Tájékoztató tanítók, nevelők, szülők s mindazok számára, kik a gyermekekkel foglalkoznak, továbbá segédkönyv a tanítónövendékek pedagógiai tanulmányaihoz. – Sárospatak : A szerkesztő kiadása (Főiskolai könyvnyomda), 1933. 192 p.[A tehetségtan vázlata című fejezet 163-169. p.] [1935-től számos átdolgozott kiadásban.]

MITROVICS GYULA: A lángelme lélektana. (Boda István: A genie lélektanához). [Recenzió az 1932-ben megjelent kötetről.] = Budapesti Szemle 1933. 230. köt. 668. szám 121-125. p. [Lásd: BODA 1932/3.]

NYÍRŐ GYULA: Ady, a schizoid költő. = Magyar Szemle 1933. 17. köt. 1. 56-65. p.

NYÍRŐ GYULA: Költőzseni és pszichiátria. = Magyar Psychologiai Szemle 1933. 1-2. 63-86. p. [Bírálja DÓCZY 1933.]

NYÍRŐ GYULA: Költőzseni és pszichiátria. = Magyar Psychologiai Szemle 1933. 3-4. 149. [Válasz Dóczy Jenőnek a Magyarság 1933. okt. 22-i számában megjelent bírálatára. Lásd: DÓCZY 1933.]

PÁRKÁNYI ARANKA: Pályaválasztási tanácsadás és tehetségek vizsgálata. In: Párkányi Aranka: Értekezések a psichologia és pedagogia köréből. – Bp. : A szerző kiadása, 1933. 36-38. p.

RANSCHBURG PÁL: Talentum és elmefogyatékosság. (Megjegyzések Szondi Lipótnak a tehetségek és fogyatékosságok testi és elmebeli alkattanát és biologiai kapcsolatait tárgyaló munkálataihoz, 1930-1933.) = Magyar Psychologiai Szemle 1933. 3-4. 123-148. p. [Szirmayné Pulszky Henriette hozzászólását lásd: SZIRMAYNÉ 1934.]

RÉTI LENKE: A vidéki és fővárosi gyermekek szellemfejlődésének összehasonlítása logikai emlékezetvizsgálatok alapján. = Pedagógiai Szeminárium 1933. 6. 10-23. p. [Ua: Cser János: Korszerű magyar lélektani és nevelésügyi tanulmányok. – Bp. : Sárkány ny., 1936. 141-156. p.]

SÁNTHA KÁLMÁN: Agyvelő és elmetehetség. = Orvosképzés 1933. 2. 307-312. p.

SCHAFFER KÁROLY: Az emberi elmetehetség agyanatomiai alapjáról. Különlenyomat a „Magyar Tudományos Akadémia Matematikai és Természettudományi Értesítője” L. kötetéből. – Budapest, 1933. 63-75. p.

SCHAFFER KÁROLY: Gróf Széchenyi István lelki világa orvos-lélektani szempontból. = Magyar Szemle 1933. 18. köt. 4. 297-310. p.

SOMOGYI JÓZSEF: A tehetség megállapításának problémája. = Magyar Paedagogia 1933. 9-10. p. 158-171. p.

SOMOGYI JÓZSEF: A tehetségvizsgálatok módszeréről. = A Cselekvés Iskolája 1933/34. 3-4. 59-71. p.

SZANDTNER PÁL: Érettségizőink számának és pályaválasztásának fontosabb kultúr- és szociálpolitikai tanulságai. – Bp. : Szent István Akadémia, 1933. 80 p. (Ua.: A Felső Oktatási Egyesület Közleményei 1933. 2. 3-79. p.)

[Név nélkül]: Szelekciót! (Vezércikk.) = Néptanítók Lapja 1933. 17. 613-615. p.

TOPERCZER LÁSZLÓ: A művészzseni lélektana [1. rész.] = A Jövő 1933. 6-7. 218-220. és 240-241. p. (Folytatása nem ismert.)

VÁRKONYI HILDEBRAND: Boda István: A zseni lélektanához. [Recenzió az 1932-ben megjelent kötetről.] = Athenaeum 1933. 1-3. 80-83. p. [Lásd: BODA 1932/3.]

VÁRKONYI HILDEBRAND: Intelligencia (értelem). [Lexikonszócikk.] = Magyar Pedagógiai Lexikon I. köt. – Bp. : Révai, 1933. 914-915. hasáb.

1934

ANDERSON, LUTHER: A lángeszme misztériuma. = Néptanítók Lapja 1934. 6. 215-217. p. [A bostoni „Education” 1934. februári számából.]

ASZTALOS JÓZSEF: A magyar középiskolák statisztikája az 1932/33. tanévig. – Bp. : M. Kir. Központi Statisztikai Hivatal, (Stephaneum ny.,) 1934. 122 p.

[BÁLINT GYÖRGY] B. Gy.: Magyar őstehetségek kiállítása a Nemzeti Szalonban. = Az Est 1934. augusztus 19. 17. 8. p.

BARANYAI ERZSÉBET: Az olvasás készségének kapcsolata az értelmességgel. In: Nevelésügyi tanulmányok. (Szerk. Imre Sándor.) – Szeged : Egyetemi Pedagógiai Intézet, 1934. (Értekezések a M. Kir. Ferenc József Tudományegytem Pedagógiai Intézetéből. Új sorozat 6-12.) 73-84. p.

BAUMGARTEN, FRANZISKA: A csodagyermekek lélektana. = Néptanítók Lapja 1934. 19. 741-743. p. [A Schweizerische Lehrerzeitung-ból átvett cikk.]

CSER JÁNOS: Az analógia-érzék kísérleti vizsgálata a 10-14 éves korban. = A Gyermek és az Ifjúság 1934. 4-6. 107-116. p.

CSER JÁNOS: Beszámoló a VIII. Nemzetközi Pszichotechnikai Kongresszusról. Prága, 1934. szeptember 11-15. In: Cser János: Korszerű magyar lélektani és nevelésügyi tanulmányok. – Bp. : Sárkány ny., 1936. 187-197. p. [Ua. rövidítve: A Gyermek 1934. 7-9. 198-206. p.]

CSER JÁNOS: Fogalmak osztálybafoglalása a 10-14 éves korban. = A Gyermek és az Ifjúság 1934. 7-9. 181-188. p.

CSER JÁNOS: Kulcspróba-vizsgálatok a 10-14 éves korban. = A Gyermek és az Ifjúság 1934. 7-9. 188-194. p.

CSER JÁNOS: Számsor-kiegészítések a 10-14 éves korban. = A Gyermek és az Ifjúság 1934. 10. 240-247. p.

FARKAS GEIZA: Magyar őstehetség. = Magyar Minerva 1934. 8. 225-226. p.

FARKAS ZOLTÁN: Epilógus a magyar őstehetségek kiállításához. =Nyugat 1934. II. kötet 284-285. p.

FÉJA GÉZA: A magyar őstehetségek problémái. = Budapesti Hírlap 1934. szept. 6. 9. p.

FÉJA GÉZA: „A Nép Eötvös-Kollégiuma”. Megvalósul az „Ifjú Magyarország” első életképes intézménye? = Magyarország (esti) 1934. szept. 6. 5. p. [Németh László cikkéhez lásd: NÉMETH 1934/2.]

FÉJA GÉZA: „Őstehetségek kiállítása” a Nemzeti Szalonban. = Magyar Irás 1934. 7. 108-109. p.

GYARMATHY AURÉL: Az egyéni hajlamok és azok értékesítése. = Néptanítók Lapja 1934. 22. 845-848. p.

IMRE SÁNDOR: A tehetségesek nevelése. = Néptanítók Lapja 1934. 15. 567-571. p.

J. I.: Magyar őstehetségek. = Rádió Élet 1934. 34. 4-5. p.

KÁPLÁR MIKLÓS: A magyar őstehetségek problémái. = Budapesti Hírlap 1934. okt. 28. 14. p.

KASSÁK LAJOS: „Őstehetségek”. = Nyugat 1934. II. kötet 183-188. p.

KEMÉNY GÁBOR: Iskolai értékelés és kiválasztás. (A kérdés társadalmi háttere – új értékelés.) – Bp. : Merkantil ny., 1934. 70 p. (Nagy László könyvtár 2.)

KERECSÉNYI DEZSŐ: Középiskola és szellemi kiválogatás. = Protestáns Tanügyi Szemle 1934. 3. 100-105. p.

KERÉK MIHÁLY: A magyar őstehetségek problémái. = Budapesti Hírlap 1934. szept. 6. 9. p.

KODOLÁNYI JÁNOS: Parasztművészek a Nemzeti Szalonban. = Szabadság 1934. 34. 9. p.

KONCZ GÉZA: Magyar őstehetségek kiállítása. = A Gyermek és az Ifjúság 1934. 208-210. p.

KONCZ GÉZA: A „Magyar őstehetségek Kiállitása” a Nemzeti Szalonban. = Pedagógiai Szeminárium 1934. 9. 29-32. p.

KOVÁCS LÁSZLÓ: A magyar őstehetségek problémái. = Budapesti Hírlap 1934. okt. 21. 10. p.

LITKEY GYÖRGY: A magyar őstehetségek problémái. = Budapesti Hírlap 1934. okt. 14. 8. p.

[Név nélkül]: A magyar őstehetségek problémái. = Budapesti Hírlap 1934. okt. 21. 10. p. ( „Egy régi olvasó” aláírással.)

MAKKAI SÁNDOR: A magyar őstehetségek problémái. = Budapesti Hírlap 1934. szept. 14. 6. p.

MÁLNÁSI ÖDÖN: A psichológia és pedagógia új útjai. – Košice-Kassa : Új Élet – Világosság, 1934. 42, [2] p.

MARIAY ÖDÖN: Magyar őstehetségek. = Néptanítók Lapja 1934. 21. 805-808. p.

MÁTRAI LÁSZLÓ: A zseni és a kultúra. = Athenaeum 1934. 1-3. 52-59. p. [Schaffer Károly hozzászólást lásd: SCHAFFER 1934/1.]

MÓRICZ ZSIGMOND: Őstehetségek. (Rádióelőadás.) 1934. szeptember. (Az író hagyatékából.) In: Móricz Zsigmond: Tanulmányok 1. kötet. Bp. : Szépirodalmi Kvk., 1978. 829-834. p.

MÓRICZ ZSIGMOND: Őstehetségek a színpadon. = Színházi Élet 1934. augusztus 19. (Újraközlés: Móricz Zsigmond: Tanulmányok 1. kötet. Bp. : Szépirodalmi Kvk., 1978. 826-828. p.)

NAGY LÁSZLÓ: A magyar közoktatás reformja. (Kéziratból közrebocsátja Ballai Károly. Kísérő tanulmánnyal ellátta Kemény Gábor.) – Bp. : Merkantil ny., 1934. 48 p. (Nagy László könyvtár 1.) [A reformterv kialakulásának előzményeit lásd: Beszámolók... 1918, FODOR 1918. a szöveget vö. NAGY 1918.]

NÉMETH LÁSZLÓ: Két sors közt. Zárószó az őstehetségek vitájához. = Budapesti Hírlap 1934. nov. 11. 7-8. p. [A vitához lásd: NÉMETH 1934/2. és 1934/3, OTTLIK GYÖRGY 1934., továbbá „A magyar őstehetségek problémái” címmel 1934-ben megjelent írásokat.]

NÉMETH LÁSZLÓ: A nép Eötvös-kollégiuma. = Budapesti Hírlap 1934. augusztus 26. 5. p. [Ua: Tanú 1934. 263-266. p. Részletet közöl belőle: Tehetségmentés az iskolában 1920-1944. Az intézményes tehetségkutatás, tehetségvédelem és tehetségfejlesztés irodalma a két világháború között. (Szerk. és bev. Zibolen Endre) – Bp. : Oktatáskutató Intézet, 1986. 84-87. p.

NÉMETH LÁSZLÓ: Őstehetségek és fogalomzavar. = Budapesti Hírlap 1934. augusztus. 25. 5. p.

NEVELŐS GYULA: Imriske, a paraszttehetség. = Néptanítók Lapja 1934. 5. 170-172. p.

NYÁRI LÁSZLÓ: Hová lesz a csodagyerek tehetsége az iskolában? = Pedagógiai Szeminárium 1934. 7. 52-54. p.

NYERGESI JÁNOS: A magyar őstehetségek problémái. = Budapesti Hírlap 1934. szept. 15. 7. p.

[OTTLIK GYÖRGY]: A tehetségek páncélinge. = Budapesti Hírlap 1934. aug. 29. 1. p.

OTTLIK LÁSZLÓ: A magyar őstehetségek problémái. = Budapesti Hírlap 1934. szept. 23. 11. p.

[Név nélkül]: Az őstehetségek bemutatkozása a TESz irodalmi estjén. = Budapesti Hírlap 1934. szept. 30. 17. p.[Társadalmi Egyesületek Szövetsége.]

PAP JÁNOS, K.: A magyar őstehetségek problémái. = Budapesti Hírlap 1934. okt. 28. 14. p.

PINTÉR JENŐ: A magyar őstehetségek problémái. = Budapesti Hírlap 1934. szept. 15. 7. p.

PRUZSINSZKY JÁNOS: A magyar őstehetségek problémái. = Budapesti Hírlap 1934. okt. 14. 8. p.

RÁTH-VÉGH ISTVÁN: Csodagyerekek. In: Ráth-Végh István: Magyar kuriózumok. Bp. : Rózsavölgyi, 1934. *** p. [Ua. Bp. : Ifjúsági Könyvkiadó, 1955. 38-48. p., Bp. : Pán, 1989. 78-86. p.]

REMÉNYI JÓZSEF: Az alkotás szelleme a közöny környezetében. = Magyar Minerva 1934. 4. 97-100. p.

SCHAFFER KÁROLY: Filozófiai kérdés a zseni? = Orvosi Hetilap 1934. 34. 794-795. p. [Válasz Mátrai László tanulmányára. Lásd: MÁTRAI 1934.]

SCHAFFER KÁROLY: Tehetség, agyvelő, lángész. = Magyar Szemle 1934. 22. köt. 4. 385-393. p.

SCHÜTZ ANTAL: A magyar őstehetségek problémái. = Budapesti Hírlap 1934. szept. 20. 6. p.

SOMOGYI JÓZSEF: Tehetség és eugenika. A tehetség biológiai, pszichológiai és szociológiai vizsgálata. – Bp. : Eggenberger, 1934. 416 p. [Német kiadásait lásd: SOMOGYI 1936/1. és 1941.] [Az „Iskolaügy és tehetségvédelem” című részt közli: Tehetségmentés az iskolában 1920-1944. Az intézményes tehetségkutatás, tehetségvédelem és tehetségfejlesztés irodalma a két világháború között. (Szerk. és bev. Zibolen Endre) – Bp. : Oktatáskutató Intézet, 1986. 79-84. p.]

SZEKFŰ GYULA: A magyar őstehetségek problémái. = Budapesti Hírlap 1934. okt. 6. 5. p.

SZÉNÁSY ÉVA: A magyar őstehetségek problémái. = Budapesti Hírlap 1934. okt. 28. 14. p.

SZENTIMREI JENŐ: Magyar őstehetségek kiállításán. = Pásztortűz 1934. 19. 391-392. p.

SZERB ANTAL: A magyar őstehetségek problémái. = Budapesti Hírlap 1934. szept. 8. 6. p.

SZIRMAYNÉ PULSZKY HENRIETTE: Néhány statisztikai adat a zseni-kérdéshez. = Magyar Psychologiai Szemle 1934. 1-2. 100-107. p. [Hozzászólás Ranschburg Pál 1933-ban megjelent tanulmányához. Lásd: RANSCHBURG 1933.]

TAMÁSI ÁRON: A magyar őstehetségek problémái. = Budapesti Hírlap 1934. szept. 16. 6. p.

[Név nélkül]: Tehetség és származás. = Néptanítók Lapja 1934. 1. 26. p.

TETTAMANTI BÉLA: Középiskoláink tanulmányi eredményei az 1932/33. évi értesítők alapján. In: Nevelésügyi tanulmányok. (Szerk. Imre Sándor.) – Szeged : Egyetemi Pedagógiai Intézet, 1934. (Értekezések a M. Kir. Ferenc József Tudományegytem Pedagógiai Intézetéből. Új sorozat 6-12.) 85-120. p. + táblák 121-133. p.

TOMORI VIOLA: A magyar őstehetségek problémái. = Budapesti Hírlap 1934. okt. 14. 8. p.

TÓTH BÉLA: A magyar őstehetségek problémái. = Budapesti Hírlap 1934. okt. 21. 10. p.

VÁRKONYI HILDEBRAND: Tehetség, tehetségesség. [Lexikonszócikk.] = Magyar Pedagógiai Lexikon II. köt. – Bp. : Révai, 1934. 784-785. hasáb.

VÁRKONYI HILDEBRAND: Tehetségesek iskolái. [Lexikonszócikk.] = Magyar Pedagógiai Lexikon II. köt. – Bp. : Révai, 1934. 785-786. hasáb.

VÉGH LÁSZLÓ: A magyar őstehetségek problémái. = Budapesti Hírlap 1934. okt. 28. 14. p.

VERES PÉTER: A magyar őstehetségek problémái. = Budapesti Hírlap 1934. szept. 12. 4. p.

ZACHRY B. CAROLINE: A kiváló tehetségű gyermek alkalmazkodása környezetéhez. = A Jövő Útjain 1934. 3. 82-83. p.

1935

BODA ISTVÁN (szerk.): Tervezet az érettségi vizsgálathoz kapcsolódó válogató értelmességvizsgálat és a középiskolai növendékekről vezetendő személyi megfigyelő napló tárgyában. = Magyar Psychologiai Szemle 1935. 1-2. 153-188. p.

BOROSS ISTVÁN: Az iparosság és az irodalom. = Literatura 1935. nov. 15. 345-347. p.

BRANDENSTEIN BÉLA: Somogyi József: Tehetség és eugénika [sic!] [Recenzió az 1934-ben megjelent kötetről.] = Athenaeum 1935. 1-4. 153-154. p. [Lásd: SOMOGYI 1934.]

CSER JÁNOS: Ellentétek megtalálása a 10-14 éves korban. = A Gyermek és az Ifjúság 1935. 4-6. 103-108. p.

CSER JÁNOS: Szabad kapcsolás próbája a 10-14 éves korban. = A Gyermek és az Ifjúság 1935. 7-10. 181-191. p.

CSER JÁNOS: Szövegkiegészítés a 10-14 éves korban. = A Gyermek és az Ifjúság 1935. 1-3. 33-39. p.

DÉNES TIBOR: Őstehetségek. = Élet 1935. 50. 1035-1036. p.

EGINTON, DANIEL P.: Vezető egyéniségek nevelése.] = Néptanítók Lapja 1935. 16. 637-638. p. [A bostoni Education 1935. márciusi számából átvett cikk.]

ENG, HELGA: Gyermekrajz. (Ford. Székely Károly, Rojkó Antal.) – Bp. : Kisdednevelés, 1935. 142, [2] p., 7 t. (Különlenyomat a „Kisdednevelés 1935. évi 1-12. számaiból.)

FÁBIÁN GÁSPÁR: Tragikusvégű nagy magyar építészek. = Városkultúra 1935. 16. 305-306. p.

[Név nélkül]: A fiúk vagy a lányok tehetségesebbek? = Néptanítók Lapja 1935. 11. 458. p.

GREGUSS PÁL: Bevezetés az örökléstanba. – Bp. : Novák, 1935. 222 p.

[Név nélkül]: Gyenge tanulókból nagy férfiak. = Néptanítók Lapja 1935. 7. 286-287. p.

HAMVAI VILMOS: Gyermekrajzkiállítás az őstehetségek Erzsébet-téri boltjában. = A Gyermek és az Ifjúság 1935. 7-10. 198. p.

HUSZTI JÓZSEF: Tehetségkiválasztás a katolikus kultúrpolitikában. = Magyar Kultúra 1935. 22. 401-408. p.

KEMÉNY GÁBOR: Kell-e az ember? (Szelekció tanulmány.) = Gondolat 1935. 1. 1-11. p. (Ua.: Kemény Gábor válogatott pedagógiai művei. – Bp. : Tankönyvkiadó, 1966. 149-159. p.

KORNIS GYULA: Jeles tanulók és jeles emberek. (Rektori beszéd a sub auspiciis Regis és sub auspiciis Gubernatoris doktorrá avatottak 1935. október 12-én tartott díszgyűlésén.). = Magyar Paedagogia 1935. 9-10. 161-164. p.

KÓSA JÁNOS: Alkotó lángész I-II. rész. = Képzőművészet 1935. márc. 54-56. p., ápr.-máj. 74-79. p.

[Név nélkül]: A középiskolai tanulók kiválogatása Németországban. = Néptanítók Lapja 1935. 13. 535. p

MAKARA GYÖRGY: Tehetség és eugenika. [Recenzió Somogyi József 1934-ben megjelent kötetéről.] = Népegészségügy 1935. 3. 124-125. p. [Lásd: SOMOGYI 1934.]

MÁRKUS LÁSZLÓ: Őstehetség. = Napkelet 1935. 9. 578-580. p.

MÓRICZ ZSIGMOND: Az őstehetségek kortünetek. = Pesti Napló 1935. március 2. (Újraközlés: Móricz Zsigmond: Tanulmányok 1. kötet. – Bp. : Szépirodalmi Kvk., 1978. 833-841. p.)

NEMES LAJOS: Az őstehetségek és a művészet. = Gondolat 1935. 3. 225-228. p. [Ua.: Gondolat : Antológia 1935-1937. 332-334. p.]

PALOTAI BORIS: Az őstehetség. [Novella.] = Kelet Népe 1935. 1. 14-19. p.

PARÁDI FERENC: A tehetségek orvosi védelme. = Kiáltó Szó 1935. 4. 46-48. p.

RANSCHBURG PÁL: Somogyi József: Tehetség és Eugenika. [Sic!] [Recenzió az 1934-ben megjelent kötetről.] = Magyar Psychologiai Szemle 1935. 1-2. 196-199. p. [Lásd: SOMOGYI 1934.]

RÉVÉSZ EMIL: Somogyi József: Tehetség és eugénika. [Sic!] [Recenzió az 1934-ben megjelent kötetről.] = A Gyermek és az Ifjúság 1935. 1-3. 60-61. p. [Lásd: SOMOGYI 1934.]

SÁRMÁNDI SÁNDOR: Dr. Somogyi József: Tehetség és eugenika. [Recenzió az 1934-ben megjelent kötetről.] = Pedagógiai Szeminárium 1935/36. 3. 164-167. p. [Lásd: SOMOGYI 1934.]

SCHILLER PÁL, HARKAI: Érettségizettek értelemvizsgálata. = Magyar Psychologiai Szemle 1935. 3-4. 425-435. p.

SCHILLER PÁL, HARKAI: Pszichológia és emberismeret. Bevezetés a pszichológiába és a pszichotechnikába. – Bp. : Pantheon, 1935. 146 p. [V. fejezet: Az értelem 53-67. p., X. fejezet: Értelemvizsgálatok 111-119. p.]

SOMBOR JÓZSEF ANTAL: A szellemi képesség értékelése. = Budapesti Orvosi Újság 1935. 45. 945-948. p.

STUHLMANN PATRIK: Iskolai siker – életsiker. = Magyar Középiskola 1935. 133-140. p.

[SUPKA GÉZA]: Szirmay-Pulszky, Henriette von: Genie und Irrsinn im ungarischen Geistesleben. [Recenzió az 1935-ben megjelent kötetről.] = Literatura 1935. nov. 15. LXXXVIII. p. [Lásd: SZIRMAYNÉ 1935/1.]

SZABÓ DEZSŐ: A magyar középosztály megteremtése. In: Szabó Dezső füzetek 12. szám, 1935. nov. [Ua.: Az egész látóhatár. – Bp. : Magyar Élet, 1939. 1. köt. 237-257. p.]

SZABÓ DEZSŐ: Zseni és őrület. In: Szabó Dezső füzetek 13. szám, 1935. dec. [Ua.: Az egész látóhatár. – Bp. Magyar Élet, 1939. 3. köt. 237-246. p.]

[SZIRMAYNÉ PULSZKY HENRIETTE] SZIRMAY-PULSZKY, H. von: Genie und Irrsinn im ungarischen Geistesleben. [Lángész és téboly a magyar szellemi életben.] – München : E. Reinhardt, (Pécs, Dunántúl Egyetemi ny.), 1935. 212 p. ***

[SZIRMAYNÉ PULSZKY HENRIETTE] Szirmay Tamásné, Pulszky Henriette: Hol született a legtöbb magyar szellemi kiválóság? = STUD (Statisztikai Tudósító) 1935. 271. 1-5. p. [Ua., összevonva a következő tanulmánnyal, lásd: SZIRMAYNÉ 1936.]

[SZIRMAYNÉ PULSZKY HENRIETTE] Szirmay Tamásné, Pulszky Henriette: Milyen társadalmi rétegek adták a nagy magyar tehetségeket? = STUD (Statisztikai Tudósító) 1935. 274. 1-3. p. [Ua., összevonva az előző tanulmánnyal, lásd: SZIRMAYNÉ 1936.]

[Név nélkül]: Tehetség és eugenika. [Recenzió Somogyi József 1934-ben megjelent kötetéről.] = Néptanítók Lapja 1935. 11. 456-457. p. [Lásd: SOMOGYI 1934.]

TERSÁNSZKY J. JENŐ: Őstehetségek kiállítása. = Nyugat 1935. II. félév. 8. 136. p.

V. J.: Somogyi József: Tehetség és eugénika [sic!] [Recenzió az 1934-ben megjelent kötetről.] = Erdélyi Múzeum 1935. 4-6. 203. p. [Lásd: SOMOGYI 1934.]

VAS ISTVÁN: Levél egy szocialistához. = Válasz 1935. 3. 213-219. p.

[VIVES, JEAN LUIS] Vives J. Lajos: A tanulmányok rendszere v[agy] a keresztény nevelés. In: Vives J. Lajos válogatott neveléstudományi művei. (Ford., bev., jegyz. Péter János). – Kézdivásárhely : A fordító kiadása, 1935. LXIV, 422, [4] p.

WESZELY ÖDÖN: A korszerű nevelés alapelvei. A neveléstudomány rendszere. – Bp. : Egyetemi ny, 1935. 556 p. 15 t. ***

ZIBOLEN ENDRE: Somogyi József: Tehetség és eugenika. [Recenzió az 1934-ben megjelent kötetről.] = Magyar Középiskola 1935. 86-87. p. [Lásd: SOMOGYI 1934.]

1936

AGÁRDI LÁSZLÓ: Somogyi József: Tehetség és eugenika. [Recenzió az 1934-ben megjelent könyvről.] = Magyar Középiskola 1936. 9. 284-285. p. [Lásd: SOMOGYI 1934.]

BÁLINT ANTAL: Az emberi munka és a képességvizsgálat. – Bp. : Vörösváry, 1936. II, 84 p.

BARABÁS GYULA: Szomorú Oránusz festője. [Regény egy őstehetségről.] – Bp. : Révai, 1936. 272 p.

BARANYAI ERZSÉBET: Iskolai kiválogatás. = A Gyermek és az Ifjúság 1936. 7-10. 71-82. p.

CSER JÁNOS: Korszerű magyar lélektani és nevelésügyi tanulmányok. – Bp. : Sárkány ny., 1936. 267 p. 3 t. (Közlemények a Fővárosi Pedagógiai Szeminárium lélektani laboratóriumából 1.) [Benne: Nagy László munkássága a Székesfővárosi Pedagógiai Szeminárium Lélektani laboratóriumában. – Az iskolai tanuláshoz szükséges érettség megállapítása. – A figyelem vizsgálata a 10-14 éves korban. – Réti Lenke: A vidéki és fővárosi gyermekek fejlődésének összehasonlítása logikai emlékezetvizsgálat alapján. – Csath István: Gyöngyfűzés-próba 7-10 éves korban. – Beszámoló a VIII. Nemzetközi Pszichotechnikai Kongresszusról.] ***

CSER JÁNOS: Mechanikai próba a 10-14 éves korban. = A Gyermek és az Ifjúság 1936. 7-10. 82-88. p.

CSER JÁNOS: A térérzék vizsgálata a 10-14 éves korban. = A Gyermek és az Ifjúság 1936. 1-6. 20-25. p.

ERÉNYI GUSZTÁV: Magyar zsenik elmekórtana. Szirmay-Pulszky Henriette könyve. [Recenzió az 1935-ben megjelent könyvről.] = Nyugat 23. 1936. 5. 315-316. p. [Lásd: SZIRMAYNÉ 1935/1.]

FARAGÓ LÁSZLÓ: Dr. Somogyi József: Tehetség és eugenika. Dr. Josef Somogyi: Begabung im Lichte der Eugenik. [Recenzió az 1934-ben megjelent könyvről és 1936-os első német kiadásáról.] = Magyar Paedagogia 1936. 4-6. 93-94. p. [Lásd: SOMOGYI 1934. és 1936/1.]

HANTOS GYULA: Magyar tájak – magyar kiválóságok. – Bp. : A szerző kiadása, 1936. 22 p. + 1 térképmelléklet.

KEMÉNY GÁBOR: Várkonyi Hildebrand: A kiválasztás és értelmességvizsgálat újabb kérdéseiről. [Recenzió az 1936-ban megjelent tanulmányról.] = A Jövő Útjain 1936. 6. 171-172. p. [Lásd: VÁRKONYI 1936.]

KEMÉNYFY JÁNOS: Szirmayné Pulszky Henriette: Lángész és téboly a magyar szellemi életben. (Genie und Irrsinn im ungarischen Geistesleben. [Recenzió az 1935-ben megjelent könyvről.] = Irodalomtörténet 25. 1936. 1-2. 27-30. p. [Lásd: SZIRMAYNÉ 1935/1.]

MISKOLCZY DEZSŐ: H. von Szirmay-Pulszky: Genie und Irrsinn im ungarischen Geistesleben. [Recenzió az 1935-ben megjelent könyvről.] = Magyar Művészet 1936. 189-190. p. [Lásd: SZIRMAYNÉ 1935/1.]

NOSZLOPI LÁSZLÓ: Férfi és nő képességei. = Élet 1936. 27. 9-10. p.

NYIRŐ GYULA: H. von Szirmay-Pulszky: Genie und Irrsinn im ungarischen Geistesleben. [Recenzió az 1935-ben megjelent könyvről.] = Protestáns Szemle 45. 1936. 5. 240-242. p. [Lásd: SZIRMAYNÉ 1935/1.]

NYIRŐ GYULA: Lángész és őrület. = Magyar Szemle 1936. 26. köt. 3. 255-264. p.

PIÉRON, HENRI: A környezet s az öröklés hatása az értelem fejlődésére. [A Pour l’Ére nouvelle április-májusi számában megjelent tanulmány alapján.] = Néptanítók Lapja 1936. 14. 521-524. p.

S. J.: Huszti József: Tehetségkiválasztás a katolikus kultúrpolitikában. [Recenzió az 1935-ben megjelent tanulmányról.] = Erdélyi Múzeum 1936. 4-9. 210. p. [Lásd: HUSZTI 1935.]

SÁGI FERENC: „Lángész és őrület a magyar szellemi életben”. [Recenzió Szirmayné Pulszky Henriette 1935-ben megjelent könyvéről.] = Búvár 1936. 112-116. p. [Lásd: SZIRMAYNÉ 1935/1.]

SCHAFFER KÁROLY: Bólyai [sic!] János idegvilágáról I-II. rész = Orvosi Hetilap 1936. 39. 911-914. p., 40. 938-941. p.

SCHAFFER KÁROLY: Bolyai Vater und Sohn. = Psychiatr.-Neurol. Wochenschrift 1936. No. 39.

SCHAFFER KÁROLY: H. von Szirmay-Pulszky: Genie und Irrsinn im ungarischen Geistesleben. [Recenzió az 1935-ben megjelent könyvről.] = Irodalomtörténeti Közlemények 46. 1936. 3. 368-371. p. [Lásd: SZIRMAYNÉ 1935/1.]

SINKÓ FERENC: A tehetségkiválasztás. = Új Élet 1936. 2. 75-80. p.

[SOMOGYI JÓZSEF] Somogyi, Josef: Begabung im Lichte der Eugenik. Forschungen über Biologie, Psychologie und Sociologie der Begabung. (Az 1934-ben megjelent „Tehetség és eugenika” c. könyv első német kiadása.) – Leipzig – Wien : F. Deuticke, 1936. 518 p. [Második, változatlan német kiadását lásd: SOMOGYI 1941.]

SOMOGYI JÓZSEF: H. von Szirmay-Pulszky: Genie und Irrsinn im ungarisches Geistesleben. [Recenzió az 1935-ben megjelent könyvről.] = Magyar Paedagogia 1936. 4-6. 103-104. p. [Lásd: SZIRMAYNÉ 1935/1.]

SURÁNYI MIKLÓS: A lángésztől a tömegekig. In: Surányi Miklós: Tömeg és lángész. Tanulmányok. – Bp. : Singer és Wolfner, 1936. 43-56. p. (Surányi Miklós műveinek emlékkiadása 13.) [Ua.: Surányi Miklós: Tömeg és lángész. – Bp. 1932. (Surányi Miklós művei 13.) 44-56. p.[A „Tömeg, tehetség, lángész” című tanulmány némileg rövidített változata. Lásd: SURÁNYI 1926.]

[SZIRMAYNÉ PULSZKY HENRIETTE]: Hol született és ki volt az apja a kétszáz legkitünőbb magyar tudósnak, írónak, művésznek. = Budapesti Hírlap 1936. jan. 1. 8. p. [A „Hol született a legtöbb magyar szellemi kiválóság?” és a „Milyen társadalmi rétegek adták a nagy magyar tehetségeket?” című tanulmányok összevont változata. Lásd: SZIRMAYNÉ 1935/2. és 1935/3.]

SZŐLLŐSY KLÁRA: A zeneművész. Összehasonlító tanulmány a német irodalom köréből. – Bp. : [Minerva Társaság], (Dunántúl Pécsi Egyetemi Könyvkiadó és Nyomda R.-T. Pécsett), 1936. 72, [1] p. (Minerva-könyvtár 101.)

TAMEDLY MIHÁLY: Egyéni és osztályszelekció Németországban. = Országos Középiskolai Tanáregyesületi Közlöny 1935/36. 6. 214-222. p.

TAVASZY SÁNDOR: Lángelme és őrület a magyar szellemi életben. [Recenzió Szirmayné Pulszky Henriette 1935-ben megjelent könyvéről.] = Erdélyi Helikon 1936. 2. 94-104. p. [Lásd: SZIRMAYNÉ 1935/1.]

TÓTH SÁNDOR, A.: Kiállítások. = Protestáns Szemle 1936. 4. 190-192. p. [A Magyar Őstehetségek kiállításáról is.]

VÁRKONYI HILDEBRAND: A kiválasztás és értelmességvizsgálat újabb kérdései. In: Tanulmányok a neveléstudomány köréből. – Szeged : Városi ny., 1936. 3-37. p. (Acta litterarum ac scientiarum Regiae Universitatis Hungaricae Francisco-Josephinae. Sectio philosophica VIII. 1.)

WIMBERGER ANNA, W.: Az alkotó nő a jelenkorban. = Magyar Minerva 1936. 3. 65-68. p.

1937

BAKOS JÓZSEF: Gondolatok a zseniről ... – [Közreadja a] Szabolcsvármegyei Bessenyei Kör. – [Karcag], 1937. 12 p. (Szabolcsi Szemle füzetei 4.)

BALANYI GYÖRGY: Középiskola és hagyomány. = Magyar Középiskola 1937. 7. 195-199. p.

BÁN KAMILL: A jó és rossz tanuló az életben. (Előadás a december 14-i szülői értekezleten.) = A miskolci ref. Lévay József gimnázium értesítője 1936/37. 3-8. p.

BÁNHEGYI JÓB: A geniális ember Kretschmer megvilágításában. = Pannonhalmi Szemle 1937. 2. 107-117. p.

CSER JÁNOS: Újabb magyar értelmességvizsgálatok. = Magyar Paedagogia 1937. 7-8. 177-192. p.

DÉKÁNY ISTVÁN: Osztály és osztályelit. = OKTK 1936/1937. 9-10. 359-363. p.

DÉNES MAGDA: A tesztmódszer határairól. = A Jövő Útjain 1937. 5. 139-141. p.

DOMOKOS LÁSZLÓNÉ: Gyermektanulmány. = Bp. I. Domokos Lászlóné Nyilvános Jogú Leánylíceum értesítője 1936/37. 5-23. p. (Benne: Gyermektanulmányozás a folyó évben 16-18. p.)

DRASKOVITS PÁL: Lélektani vizsgálatok a népiskolából a középiskolába lépő tanulók képességeinek megállapítására. = A Gyermek és az Ifjúság 1937. 7-10. 52-70. p.

DRASKOVITS PÁL: Terman próbáinak magyarázata. – Szeged : Árpád ny., 1937. 55 p. (Közlemények a Szegedi Ferencz József-Tudományegyetem Pedagógiai-Lélektani Intézetéből 14.)

DROZDY GYULA: A gyermek intelligenciájának vizsgálata. = Néptanítók Lapja 1937. 18. 702-706. p.

FARKAS GEIZA: Úr legyen a gyerekből, vagy ...? = Magyar Minerva 1937. 6. 167-169. p.

GULYÁS JÓZSEF: A szelekcióról. – Debrecen : Városi ny., 1937. 24 p. (Klny. a Református Tanáregyesület Évkönyvéből.)

HAJÓS ELEMÉR: Csodagyerek I-II. rész = Nevelésügyi Szemle 1937. 6-7. 413-421. p., 8. 471-478. p. (A II. rész címe: Csodagyermekek.)

JÁNKY ISTVÁN: Gondolattól a kifejezésig. Tanulmányút a betűk mögött. – Sümeg : Sarlai ny., 1937. 146 p. ***

JUHÁSZ GÉZA: A lángész útjai. = Napkelet 1937. 8. 497-501. p.

KEMÉNY GÁBOR: Politikai megbízhatóság és iskolai kiválasztás. = Korunk 1937. 939-941. p.

KERÉK MIHÁLY: Az új magyar értelmiség kiválasztásának kérdéséhez. = Szabadság 1937. jan. 24. 11. p.

KISS JÓZSEF: A matematikai tehetségről. = Az Iskola és Élet 1937. 1-4. 10-28. p.

(lia.): A földművesek gyermekeiből nevelik a népvezetőket Lengyelországban. = Néptanítók Lapja 1937. 11. 434-435. p. [Nawrocki Václav cikke után a Tribune des jeunes generations című, Varsóban megjelenő ifjúsági lap 1936. októberi számából.]

A m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter 9000/1937. eln. számú rendelete a „Horthy Miklós Ösztöndíjalap” szervezetéről. = Hivatalos Közlöny 1937. 17. 225-228. p. (Ua.: Rendeletek Tára 1937. II. köt. 244. 1094-1099. p.)

[Név nélkül]: Márciusi ifjúság. = Válasz 1937. 4. 256. p. [A Márciusi Front 12 pontja. Lásd még: Mit kíván a magyar nép? (1938.)]

MÁRKUS ARTUR: A matematikai képesség lélektana. – Szeged : Ablaka ny., 1937. 71 p. (Közlemények a Szegedi Ferenc József Tudományegyetem Pedagógiai Lélektani Intézetéből 19.)

PÉNZES ZOLTÁN: A tanuló lényegmeglátó képessége. = A Gyermek és az Ifjúság 1937. 1-6. 1-10. p.

RÉVAY ZOLTÁN: Értelmesség- és emlékezetvizsgálat a kereskedelmi iskolai nevelés szolgálatában. (Kivonat a m. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közgazdaságtudományi karán 1936. októberben benyujtott dolgozatból.) – Bp. : Csaba ny., 1937. 43 p. [Lásd még: RÉVAY 1937/2. és 1938.]

RÉVAY ZOLTÁN: Értelmesség- és emlékezetvizsgálatok a felső kereskedelmi iskolákban. = Kereskedelmi Szakoktatás 1937/38. 2. 54-65. p. [Lásd még: RÉVAY 1937/1. és 1938.]

RYAN, CARSON: A tesztek tanulsága. = Néptanítók Lapja 1937. 6. 29-230. p.

SÁRAY JULIANNA: A gyermekrajzok lélektani vizsgálata. – Szeged : Ablaka ny., 1937. 73, [3] p. (Közlemények a Szegedi Ferencz József-Tudományegyetem Pedagógiai-Lélektani Intézetéből 17.)

SCHAFFER KÁROLY: Bolyai Farkas idegvilágáról. = Magyar Szemle 1937. 27. köt. 2. 152-160. p.

SCHAFFER KÁROLY: Széchenyi férfikorának lelki képe. = Magyar Szemle 1937. 31. köt. 4. 353-358. p.

SCHAFFER KÁROLY: Vörösmarty, a nagy tehetségű ember lelki egyensúlya. = Magyar Szemle 1937. 29. köt. 49-56. p.

SOMOGYI JÓZSEF: Eugenik und Begabung. = Die siebenten Salzburger Hochschulwochen 1937. ***

SZABÓ DEZSŐ: A kiválasztás. (Selectio.) In: Szabó Dezső füzetek 24. szám, 1937. jún. (Ua. Az egész látóhatár. – Bp. : Magyar Élet, 1939. 3. köt. 16-45. p.) ***

VÁRKONYI HILDEBRAND: Az átöröklés kérdései és a neveléslélektan. = Nevelésügyi Szemle 1937. 9-10. 529-537. p.

VÁRKONYI HILDEBRAND: Bevezetés a neveléslélektanba. – Bp. : Orsz. Középiskolai Tanáregyesület (Dunántúl ny., Pécs), 1937. 141 p. (Pedagógiai Szakkönyvek 2/b.) [Az értelem 60-66. p.]

VÁRKONYI HILDEBRAND: A gyermekkor lélektana. I. (Az első hat életév) – Szeged : Városi ny., 1937. [Ua., hasonmás kiadásban: Bp. : OPKM, 1994.] [A gyermek intelligenciája 76-83. p., Az intelligencia fejlődése 154-166. p.]

VERNON, PHILIP: Az értelmi tesztek néhány hibaforrásáról. = A Jövő Útjain 1937. 1. 8-10. p.

ZIBOLEN ENDRE: A középiskolai szelekció és a társadalom. = Országos Középiskolai Tanáregyesületi Közlöny 1937/1938. 1. 2-12. p.

1938

ASZTALOS DEZSŐ: Gondolattól a kifejezésig. Dr. Jánky István tanulmányútja a betűk mögött. [Recenzió az 1937-ben megjelent a könyvről.]= Napkelet 1938. II. félév 4. 262-266. p. [Lásd: JÁNKY 1937.]

[BAÁN KÁLMÁN] B. K.: A művészi tehetség öröklődése. = Magyar Családtörténeti Szemle 1938. 10. 203-207. p.

BARANYAI ERZSÉBET: A magasabrendű értelmesség meghatározása és vizsgálatának módszere. – Szeged : A M. Kir. Ferencz József-Tudományegyetem Barátainak Egyesülete, 1938. 302 p. (Angol nyelvű kivonat: Superior Intelligence and its Examination 227-293. p.) (Acta litterarum ac scientiarum Regiae Universitatis Hungaricae Francisco-Josephinae. Sectio philosophica VIII. 3.)

DARÁNYI LAJOS: A tűznek nem szabad kialudni. = Sárospataki Református Lapok 1938. 51. 262-263. p.

E.P.L.: Azok a jeles tanulók ... = Néptanítók Lapja 1938. 7. 272. p. ( A brüsszeli L’Education familiale 1938. márciusi számából átvett cikk.)

FÉJA GÉZA: 13 % magyar parasztfiú az egyetemeken. = Magyarország (esti) 1938. jún. 26. 7. p.

FEKETE JÁNOS: Milyen a gyermek. Gyermektanulmányi kérdések, módszerek és eredmények. – Pécs : Haladás ny., 1938. 128 p.

[Név nélkül]: Felhívás a tehetséges gyermekek és ifjak 1940-ben rendezendő orsz. munkakiállítására és kongresszusára. In: Magyar Tanítók Albuma (Fel. Szerk. Hefty György) – Bp. : May ny., 1938. 261-265. p. [Ua. az 1940-es kiadásban is.] ***

GÁSPÁR JÁNOS: Faji kiválasztás és népi arisztokrácia. = Egyedül Vagyunk 1938. 2. 16-17. p.

GESZTELYI NAGY LÁSZLÓ: Gondolatok főiskolánk jövője felől. = Sárospataki Református Lapok 1938. 50. 257-258. p

GULYÁS JÓZSEF: Pataki tehetségvizsga. = Protestáns Tanügyi Szemle 1938. 8. 383-384. p.

HAMVAI VILMOS: A tanulók lélektani megfigyelése és vizsgálata. – Bp. : Egyetemi ny., 1938. 19 p. (Különlenyomat a „Budapesti Polgári Iskola” 1937-38. évi 3-4. és az 1938. évi 2. számából)

JANKOVICH ADÉL: Tanulóink egészség- és képességvizsgálata. = A budapesti róm. kat. négyévfolyamú „Zichy-Pallavicini Edina Őrgrófnő” női felső kereskedelmi iskola az 1937-1938. iskolai évről. – Bp. 1938. 9-11. p.

KOMJÁTHY ZOLTÁN – SCHILLER PÁL: Értelempróbák szerkesztése. = Magyar Psychologiai Szemle 1938. 1-4. 141-157. p.

LÁZÁR SZILÁRD: Márkus Artur: A matematikai képességek lélektana. [Recenzió az 1937-ben megjelent könyvről.] = A Gyermek és az Ifjúság 1938. 41-42. p. [Lásd: MÁRKUS 1937.]

LUKÁCS GYÖRGY: A nemzeti szocializmus pedagógiai rendszere. = Magyar Paedagogia 1938. 3-4. 65-73. p. [A tehetségkiválasztásról 71-72. p.]

MÁDAY ISTVÁN: A tehetségek felismerése és védelme. In: Magyar Tanítók Albuma (Fel. Szerk. Hefty György) – Bp. : May ny., 1938. 63-70. p. [Ua.: Az 1940-es kiadásban is, tovább: A tehetségek védelméről I-III. rész. = Dunántúli Tanítók Lapja 1927. 19. 3-5. p., 20. 7-8. p., 21. 3-5. p. Lásd: MÁDAY 1927.]

MEDUNA LÁSZLÓ: Elmélkedések a lángelméről. = Búvár 1938. 417-422. p.

MÉREI FERENC: Az intelligencia minőségi értékelése a pályaválasztási tanácsadásban. = Iskola és Egészség 1938. 2. 127-140. p.

[Név nélkül]: Mit kíván a magyar nép. A Március Front programja. = Válasz 1938. 3. 121-127. p. [Lásd még: Márciusi ifjúság (1937.)]

[Név nélkül]: Gyönyörű gondolat. Ingyenes középiskolai nevelésben akarja részesíteni a református egyház a szegény, de tehetséges gyermekeket. = Népújság (Hódmezővásárhely) 1938. febr. 23. 2. p.

[Név nélkül]: Szabó Gyulát és Sándor Bélát vették fel a tehetségkutató internátusba. = Vásárhelyi Újság 1938. szept. 2. 2. p.

RÉVAY ZOLTÁN: Értelmesség- és emlékezetvizsgálati eredmények. = Magyar Psychologiai Szemle 1938. 1-4. 171-179. p. [Lásd még: RÉVAY 1937/1. és 1937/2.]

SCHAFFER KÁROLY: A lángész. – Bp. : Kir. Magyar Természettudományi Társulat, 1938. 58 p. (A természettudományok elemei 7.)

SIPKA SÁNDOR: A tettek mezejére! A hódmezővásárhelyi református gimnázium 5 szegény tanyai gyermeket nevel fel évenként teljesen ingyen. = Magyar Út 1938. 28-29. 8. p.

SOMOGYI JÓZSEF: Eugenik und Begabung. = Schönere Zukunft 1938. ***

SOMOS LAJOS: Az inteligencia (értelmesség) és nevelése mai megvilágításban. = Néptanítók Lapja 1938. 14. 568-571. p.

SZATHMÁRY LAJOS: A hódmezővásárhelyi ref. gimnázium a tanyai diákokért. = Országos Középiskolai Tanáregyesületi Közlöny 1937/1938. 8. 294-295. p.

SZATHMÁRY LAJOS: Kiselejtezés és kiválogatás. = Gyermekvédelem 1938. 4. 70-73. p.

SZATHMÁRY LAJOS: A tanyavilág tehetségesei. = Vásárhelyi Újság 1938. jún. 10. 2. p.

SZELIÁNSZKY FERENC: Intelligencia és iskolai teljesítmény. Egy osztályban végzett neveléslélektani hibakutatás kiegészítő vizsgálatai. = A szegedi m. kir. állami Baross Gábor Gimnázium [...] értesítője az 1937-38. tanévről 14-35. p.

[Név nélkül]: Tehetség-kiválogató internátus. = A hódmezővásárhelyi ref. Bethlen Gábor gimnázium értesítője 1937/38. 51-52. p.

VÁSÁRHELYI Z. EMIL: A primitív rajz. = Erdélyi Helikon 1938. 5. 351-361. p.

VERES PÉTER: Paraszttehetségek kiválasztása. = Egyedül Vagyunk 1938. 1. 30-33. p.

WILLIAMS, HAROLD J.: Tanulók elmevizsgálata. = Néptanítók Lapja 1938. 14. 571-574. p.

ZSAKÓ ISTVÁN – URBÁN LAJOS: Zenei tehetség hülyénél. = Budapesti Orvosi Ujság 1938. 1. 4-9. p.

1939

BAJCSY-ZSILINSZKY ENDRE: Magyar tehetségek sorsa és a „Kitűnőek Iskolája”. = Független Magyarország 1939. nov. 27. 3. p.

BARANYAI ERZSÉBET: Értelmesség és egyéniség. (Előadás.). = Magyar Psychologiai Szemle 1939. 1-4. 22-29. p.

BODA ISTVÁN: Az értelem. Funkcionális és minőségi lényege, szerkezete, kísérleti vizsgálata. (Külölenyomat a Mitrovics Gyula tudományos működésének 50. évfordulója alkalmából kiadott emlékkönyvből.) – Debrecen : Magyar Nemzeti Könyv- és Lapkiadóvállalat, 1939. 54 p. (Új élet felé. Tanulmánysorozat 5.)

DARVAS JÓZSEF: Mi lesz a tehetséges szegénygyerekekkel? = Szabad Szó 1939. júl. 2. 3. p.

(f.): Karácsonyfaünnepélyen a tanyai őstehetségek diákotthonában. = Új Hírek 1939. dec. 23. 2. p.

FARAGÓ TIBOR: A matematikában tehetséges tanuló. (Különlenyomat a Mitrovics Gyula tudományos működésének 50. évfordulója alkalmából kiadott emlékkönyvből.) – Debrecen : Magyar Nemzeti Lapkiadó ny., 1939. 34 p. (Közlemények a Debreceni Tudományegyetem Pedagógiai szemináriumából és Pszichológiai Intézetéből 21.)

FÉJA GÉZA: Karoljuk fel a tehetséges parasztfiúkat. = Szabad Szó 1939. ápr. 30. 3. p.

FÉJA GÉZA: Kitűnőek és őstehetségek. = Magyarország (esti) 1939. dec. 1. 5. p.

FEKETE FERENC: Az intelligencia mérése. = Pásztortűz 1939. 3. 150-154. p.

HARSÁNYI ISTVÁN: A sárospataki református gimnázium tehetségkutató munkája. = Protestáns Tanügyi Szemle 1939. 10. 393-395. p.

HARSÁNYI ISTVÁN:A sárospataki tehetségkutatás. = Sárospataki Református Lapok 1939. 37. 193-194. p.

HAVAS GYULA: Elmebetegség a képzőművészetekben 1-9. rész. = Gyógyászat 1939. 188-190. p., 203-205. p., 218-221. p., 236-238. p., 250-253. p., 267-269. p., 283-285. p., 296-298. p., 313-314. p. (Ua. különlenyomatban: Bp. : Globus ny., 1939. 58 p.)

HEINRICH KÁROLY: A tehetségvédelem – nemzetvédelem. = Nemzetnevelés 1939. 5. 66-67. p.

ILLYÉS GYULA: Lélek és kenyér. Kozmutza Flóra értelmességi- és ösztön-vizsgálataival. – Bp. : Nyugat, 1939. 262 p.

KARÁCSONY SÁNDOR: Kísérleti parasztgimnázium Földesen, az 1919-20. tanévben. – In: Karácsony Sándor: A magyar észjárás és közoktatásügyünk reformja. – Bp. : Exodus, 1939. 236-245. p. [Ua.: A köznevelés évkönyve. – Bp. : VKM, 1948. 92-99. p. [Részletet közöl belőle: Tehetségmentés az iskolában 1920-1944. Az intézményes tehetségkutatás, tehetségvédelem és tehetségfejlesztés irodalma a két világháború között. (Szerk. és bev. Zibolen Endre) – Bp. : Oktatáskutató Intézet, 1986. 55-58. p.]

KARDEVÁN KÁROLY: A kitűnőek iskolája. = Országos Középiskolai Tanáregyesületi Közlöny 1939/1940. 4. 115-116. p.

KISS IMRE, EGYHÁZSZEGI: A zsidó tehetség titka. – Bp. : Lőcsey, 1939. 22 p.

KOZMUTZA FLÓRA: Értelmességi vizsgálatok. In: Illyés Gyula: Lélek és kenyér. – Bp. : Nyugat, 1939. 195-237. p.

LÁZÁR SZILÁRD: Szeliánszky Ferenc: Intelligencia és iskolai teljesítmény. [Recenzió az 1938-ban megjelent tanulmányról.] = A Gyermek és az Ifjúság 1939. 1. 57-58. p. [Lásd: SZELIÁNSZKY 1938.]

PÁLDY RÓBERT: Új értelmiség kiválasztódása. = Kelet Népe 1939. 5. 296-300. p.

RADNAI OSZKÁR: Az egyéniség értékelésének szempontjai. = Pedagógiai Szeminárium 1938/39. 6-7. 321-325. p.

RÉVÉSZ GÉZA: Az alkotó munka egyéni és kollektív tényezői. = Századunk 1939. 6. 214-222. p.

SOMOS LAJOS: A művelődés és az anyagi jólét szerepe a gyermek fejlődésében. = Magyar Paedagogia 1939. 5. 310-320. p.

SZABÓ ANIKÓ: A költői lángész. Összehasonlító tanulmány a 18-19. századi német irodalom köréből. – Bp. : [Minerva Társaság], (Dunántúl Egyetemi ny., Pécs), 1939. 76 p. (Minerva-könyvtár 133.)

SZABÓ DEZSŐ: A kiválasztás. (Selectio.) In: Szabó Dezső: Az egész látóhatár. – Bp. : Magyar Élet, 1939. 3. köt. 16-45. p. (Első megjelenés: Szabó Dezső füzetek 24. szám, 1937. jún.) ***

SZABÓ DEZSŐ: A magyar jövő alapproblémái. Harmadik közlemény. Hatodik fejezet: A magyar művelődés politikájának főbb vonalai. In: Szabó Dezső újabb művei. 47-48. szám. 1939. ápr.-máj. 37-56. p.

SZABÓ DEZSŐ: A magyar középosztály megteremtése. In: Szabó Dezső: Az egész látóhatár Bp. : Magyar Élet, 1939. 1. köt. 237-257. p. (Első megjelenés: Szabó Dezső füzetek 12. szám, 1935. nov.)

SZABÓ DEZSŐ: Zseni és őrület. In: Az egész látóhatár Bp., 1939. Magyar Élet. 3. köt. 237-246. p. (Első megjelenés: Szabó Dezső füzetek 13. szám, 1935. dec.)

SZATHMÁRY LAJOS: Alföldi gimnáziumaink sorsa. = Protestáns Szemle 1939. 11. 531-537. p.

[SZATHMÁRY LAJOS]: Felhívás a Tanyai Tanulók Otthonának pártfogóihoz. + A pártfogók által kitöltendő nyilatkozat. (Dátum: 1939. VIII. 30.) Közreadja: Imolya Imre. In: Népi kollégiumok Vásárhelyen 1938-1949. (Szerk. Imoly Imre) – Hódmezővásárhely, 1973. 26-28. p.)

SZATHMÁRY LAJOS: A tanyavilág értékeinek kiválogatása. In: a hódmezővásárhelyi ref. Bethlen Gábor gimnázium 1938-39. tanévi értesítője 33-34. p. (Ua.: Néptanítók Lapja 1939. 13. 522-523. p.)

TAMÁS VIKTOR: Van-e őstehetség? = Magyar Kultúra 1939. 9. 275-277. p.

TURCHÁNYI MAGDA: Magasabb logikai képesség vizsgálata budapesti középiskolai tanulókon a frequencia-számítás új módszerének felhasználásával. = A Gyermek és az Ifjúság 1939. 2. 83-108. p.

VARGA DEZSŐ: Szegénysorsú tanyai magyar parasztfiúk ingyenes taníttatása Hódmezővásárhelyen. = Debreceni Protestáns Lap 1939. 2. 17-18. p.

ZENTAI KÁROLY: Az ítéletalkotás képessége mint az értelmesség (intelligencia) értékmutatója. = Az egri érseki róm. kat. Tanítóképző Intézet értesítője 1938/39. 7-22. p.

ZILAHY LAJOS: Kitűnőek Iskolája. = Kelet Népe 1939. 11. 5-7. p. [Részletet közöl belőle: Tehetségmentés az iskolában 1920-1944. Az intézményes tehetségkutatás, tehetségvédelem és tehetségfejlesztés irodalma a két világháború között. (Szerk. és bev. Zibolen Endre) – Bp. : Oktatáskutató Intézet, 1986. 88-92. p.]

1940

(b. i.): Zilahy Lajos a Kitűnőek Iskolájáról. = Magyarország 1940. márc. 7. 7. p.

BESSENYEI LAJOS: Kitűnőek iskolája. = Protestáns Tanügyi Szemle 1940. 10. 266-270. p.

BOLDIZSÁR IVÁN: „Kitünőek Iskolája” vagy népfőiskola? = Jelenkor 1940. 4. 5-6. p.

BOROTVÁS-NAGY SÁNDOR: Nevelhető-e a fajmagyar üzletemberré? – Bp. : Kelener, 1940. 72 p.

BOROTVÁS-NAGY SÁNDOR: Világgazdaság – nevelés – magyar faj. = Magyar Paedagogia 1940. 1. 26-36. p.

CSANÁDY SÁNDOR: A Kitűnőek Iskolája. = Protestáns Tanügyi Szemle 1940. 9. 237-242. p. [Ua. rövidítve: Tehetségmentés az iskolában 1920-1944. Az intézményes tehetségkutatás, tehetségvédelem és tehetségfejlesztés irodalma a két világháború között. (Szerk. és bev. Zibolen Endre) – Bp. : Oktatáskutató Intézet, 1986. 95-100. p.] [Jakabfi László megjegyzései a cikkhez uo., 10. szám 277-279. p. Lásd: JAKABFI 1940.]

CSANÁDY SÁNDOR: Válasz. = Protestáns Tanügyi Szemle 1940. 11. 301. p. [Jakabfi László megjegyzéseire. Megjelent uo., 10. szám 277-279. p. Lásd: JAKABFI 1940.]

CSORBA ZOLTÁN: Tehetségmentés. = A miskolci ref. Lévay József gimnázium értesítője 1939/40. 3-8. p.

DARVAS JÓZSEF: Elindult szeptemberben. Regény. – Bp. : Dante, [1940.], 354 p. [Ua., 2. kiadás: 1943.]

DARVAS JÓZSEF: A középosztály válsága. = Kelet Népe 1940. 13. 3-4. p.

DARVAS JÓZSEF: Tehetségek kiválasztása és nevelése. = Kis Újság 1940. márc. 5. 1. p.

DESSEWFFY GYULA: Új népi középosztályt! = Kis Újság 1940. nov. 24. 3. p. Veres Péter hozzászólását lásd: VERES 1940/5.]

FÖLDES FERENC: Földmunkások a főiskolákon. = Kelet Népe 1940. 7. 6-8. p.

FÖLDES FERENC: A földmunkásság a középfokú iskolákban. = Kelet Népe 1940. 4. 5-7. p.

FÖLDES FERENC: A munkásság és a kultúra [I. rész.] Ipari munkások a középfokú iskolákban. = Kelet Népe 1940. 11. 6-7. p.

GACSÁLYI GÉZA: Első lépés a tehetségkutatáshoz. = Protestáns Tanügyi Szemle 1940. 4. 106-108. p.

GERGŐ ENDRE: A tehetség elméletéhez. Megjegyzések A. Wenzl: Theorie der Begabung (Entwurf einer Intelligenzkunde) Leipzig, 1935. c. munkájához. = Magyar Psychologiai Szemle 1940. 1-4. 137-139. p.

GUBA MIHÁLY: Levél az őstehetségekről. = Hajnalodik 1940. 6. 162-164. p.

HALASY-NAGY JÓZSEF: „A Kitűnőek Iskolája”. = Nemzeti Figyelő 1940. 9. 1-2. p.

HARSÁNYI ISTVÁN: Beszámoló a hatodik sárospataki tehetségvizsgáról. = Sárospataki Református Lapok 1940. 40. 193-194. p.

HARKAI SCHILLER PÁL: Lásd. Schiller Pál, harkai

HARSÁNYI ISTVÁN: A cserkészmozgalom feladatai a tehetségkutatás terén. = Vezetők Lapja 1940. 4. 94-96. p.

HARSÁNYI ISTVÁN: Magyar néptanítók feladatai a tehetségkutatás terén. = Néptanítók Lapja 1940. 16. 700-703. p.

HARSÁNYI ISTVÁN: Népfőiskola, tehetségkutatás, kitűnőek iskolája. = Protestáns Szemle 1940. 4. 105-111. p.

HARSÁNYI ISTVÁN: Református gimnáziumaink feladatai a tehetségkutatás terén. = Protestáns Tanügyi Szemle 1940. 3. 69-74. p.

HARSÁNYI ISTVÁN: A sárospataki tehetségkutató munka I-III. rész = Sárospataki Református Lapok 1940. 9. 43-44. p., 10. 48-50. p., 12. 58-60. p. (Ua., könyv alakban: Sárospatak : Ref. Főisk. ny., 1940. 16 p.) [Lásd: HARSÁNYI 1940/7.]

HARSÁNYI ISTVÁN: A sárospataki tehetségkutató munka. – Sárospatak : Ref. Főisk. ny., 1940. 16 p. (Sárospataki füzetek. Kis füzetek 8.)

HARSÁNYI ISTVÁN: Tehetségkutatás. Szellemi telepítés. = Magyar Út 1940. 4. 2. p.

HEGYI JÓZSEF: Öt magyar középiskola végez az országban szeptembertől kezdve tehetségkutató munkát. = Esti Újság 1940. május 11. 9. p.

JAKABFI LÁSZLÓ: Néhány szó a Kitűnőek Iskolájához. = Protestáns Tanügyi Szemle 1940. 10. 277-279. p. [Megjegyzések Csanády Sándor: A Kitűnőek Iskolája c. cikkéhez. Megjelent uo., 9. szám, 237-242. p. Lásd: CSANÁDY 1940/1.]

(k. m.): Korunk és hangunk. Tehetségkutatás. = Kelet Népe 1940. 13. 16. p.

KARÁCSONY SÁNDOR: Kitünőek iskolája. = Híd 1940. 1. 14-15. p.

KEMÉNY GÁBOR: Kitűnőek iskolája. (Hozzászólás.). = Protestáns Tanügyi Szemle 1940. 331-333. p.

KISS ÁRPÁD: A „vezetők” nevelése és kiválasztása. = Protestáns Tanügyi Szemle 1940. 7. 165-174. p.

KITŰNŐEK pályanyertes dolgozatai a Kitűnőek Iskolájáról. = Híd 1940. 13. 21-23. p. [Részletek Süle Jenő, Balázs János, Nagy Péter és Yulow Viktor írásából.]

KOCZOGH ÁKOS: Ezermester magyarok. = Kelet Népe 1940. 10. 18. p.

KOVÁCS ILONA – BARCZA ERICA: Időrenden alapuló verbális soralkotás vizsgálata középiskolás tanulókon. = A Gyermek és az Ifjúság 1940. 1. 13-32. p.

KOVÁCS IMRE: Helyet a népnek a felsőbb iskolákban! = Szabad Szó 1940. 41. 3. p.

KOVÁTS ANDOR: Diplomatáink utánpótlása. = Külügyi Szemle 1940. 3. 221-222. p. [Pusztai-Popovits József válasza: Népi tehetségek az államvezetésben. = Magyar Út 1940. 21. 3. p. Lásd: PUSZTAI-POPOVITS 1940.]

KRAJCSOVICS GYÖRGYI: Detroiti értelmességi elővizsgálatok a fővárosi kisdedóvodákban. = Kisdednevelés 1940. 6. 189-199. p.

[KRISTÓ NAGY ISTVÁN]K. Nagy Imre: A hódmezővásárhelyi példa. = Magyar Élet. Nemzetpolitikai Szemle 1940. 1. 31. p.

LENGYEL ERNŐ: A kitűnőek iskolája. = Újság 1940. febr. 11. 5. p.

MÁTRAI LÁSZLÓ: Kultúra és pathológia. = Pannonia 1940. 3. 271-286. p.

MÓRICZ ZSIGMOND: Hódmezővásárhelyi jegyzetek (I. rész). [A szövegbe beiktatva Szathmáry Lajos: Tanyai Tanulók Otthona című írása.] = Kelet Népe 1940. 3. 10-12. p. [Részletet közöl belőle: Tehetségmentés az iskolában 1920-1944. Az intézményes tehetségkutatás, tehetségvédelem és tehetségfejlesztés irodalma a két világháború között. (Szerk. és bev. Zibolen Endre) – Bp. : Oktatáskutató Intézet, 1986. 106-111. p.]

MUHORAY ELEMÉR: A Kitűnőek Iskolája a népi gondolat tükrében. = Kelet Népe 1940. 2. 10-11. p.

NÉMETH LÁSZLÓ: Miért nem csinálunk numerus clausust a magyar nép javára? = Kelet Népe 1940. 2. 7. p.

NOSZLOPI LÁSZLÓ: Iskolai gyermekmegfigyelés és laboratóriumi kísérleti lélektan. = A Gyermek és az Ifjúság 1940. 2. 115-126. p.

NOSZLOPI LÁSZLÓ: Pedagogiai gyermekmegfigyelés és laboratóriumi tesztvizsgálat. = Magyar Paedagogia 1940. 2. 153-157. p.

ÖHQUIST, JOHANNES: A Führer Birodalma. (Ford. Kolosváry-Borcsa Mihály.) – Bp. : Stádium Sajtóvállalat, 1940. 342 p., [1] t. (Benne: Iskola és nevelés c. fejezet 284-290. p.)

ŐSTEHETSÉGEK.Lírai nagyantológia. (Összeáll. Lovag Sándor.) – Bp. : Őstehetségek irodalmi összefogása, 1940. 122 p. [Mintegy 200 őstehetség rövid életrajza és versei.]

PÁL ANTAL: Nép-Eötvös-kollégium. Találkozzék: a fiatal ember és az érett gondolkozó – a paraszt és a filozófus – a föld és a szellem. = Magyar Út 1942. 35. 1-2. p.

PAP BÉLA: Kitűnőek iskolája. = Magyar Út 1940. 2. 1. p.

PÉTER BÉLA: Tehetségkutatás Sárospatakon. = Gyermekvédelem 1940. 8. 8-9. p.

PUSZTAI-POPOVITS JÓZSEF: Népi tehetségek az államvezetésben. Miért akarja Kováts professzor úr a világgal elhitetni, hogy a parasztszármazású ifjú „csak költőnek jó, de államvezetésre nem alkalmas”? = Magyar Út 1940. 21. 3. p. [Válasz Kováts Andor: Diplomatáink utánpótlása c. írására. Megjelent: Külügyi Szemle 1940. 3. 221-222. p. Lásd: KOVÁTS 1940.]

RÓDER PÁL: A tanuló lelki alkata és a szelekció. = Magyar Paedagogia 1940. 4-5. 337-348. p.

[SCHILLER PÁL, HARKAI]Schiller Pál: A katonai képességvizsgálatok. = Magyar Katonai Szemle 1940. 7. 70-80. p.

[SCHILLER PÁL, HARKAI]Schiller Pál: Képességvizsgálat és munkateljesítmény. In: Lélektani tanulmányok 4. kötet. (Szerk. Harkai Schiller Pál) – Bp. : Kir. Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Lélektani Intézete, 1940. 159-175. p. ***

SZABÓ DEZSŐ: A kitűnőek iskolája. In: Szabó Dezső újabb művei. – Bp., Ludas Mátyás kiadás 58. füzet. 1940. ápr.-máj. 28-61. p. [A „Lombik és falanszter” címen összefoglalt két tanulmány közül a második.]

SZATHMÁRY LAJOS: Kitűnőek iskolája a magunk módján. = Protestáns Tanügyi Szemle 1940. 11. 285-292. p.

SZATHMÁRY LAJOS: A Kitűnőek Iskolájának kérdéseihez. = Protestáns Szemle 1940. 12. 375-379. p. [Ua.: Tehetségmentés az iskolában 1920-1944. Az intézményes tehetségkutatás, tehetségvédelem és tehetségfejlesztés irodalma a két világháború között. (Szerk. és bev. Zibolen Endre) – Bp. : Oktatáskutató Intézet, 1986. 100-106. p.]

SZATHMÁRY LAJOS: Tanyai Tanulók Otthona. = A hódmezővásárhelyi ref. Bethlen Gábor gimnázium évkönyve 1939/40. 4-5. p.

SZATHMÁRY LAJOS: Tanyai Tanulók Otthona. = Protestáns Tanügyi Szemle 1940. 3. 81-84. p.

SZATHMÁRY LAJOS: Tanyai Tanulók Otthona. In: A másik ember : Az Exodus almanachja 1940. – Bp. : Exodus, 1940. 49-57. p.

SZILÁDY ZOLTÁN: Kallódó magyar értékek. = Kelet Népe 1940. 5. 22-23. p.

SZOMBATFALVY GYÖRGY: Tehetségvédelem és tehetségkutatás. = Társadalomtudomány 1940. 2. 215-217. p.

SZÖGI ENDRE: A zenei képesség és tehetség elemzése. – Szeged : Ablaka ny., 1940. 59 p. (Közlemények a Szegedi Ferenc József-Tudományegyetem Pedagógiai Lélektani Intézetéből 36.)

TANDORI ISTVÁN: Segítséget kér egy tehetséges gyerek. = Híd 1940. 13. 58. p.

VERES PÉTER: Hogyan lehetne felfrissíteni a mai középosztályt? Lehet-e új középosztályt nevelni? Parasztságunk felemelésének problémái. = Magyar Út 1940. 3. 1-2. p.

VERES PÉTER: A kitűnőek iskolázása. = Kelet Népe 1940. 13. 4-5. p. [Ua.: Tehetségmentés az iskolában 1920-1944. Az intézményes tehetségkutatás, tehetségvédelem és tehetségfejlesztés irodalma a két világháború között. (Szerk. és bev. Zibolen Endre) – Bp. : Oktatáskutató Intézet, 1986. 92-94. p.]

VERES PÉTER: Levél: az őstehetségekről, akik vannak. = Kelet Népe 1940. 10. 5. p.

VERES PÉTER: Néhány szó parasztíró barátainkhoz. = Szabad Szó 1940. márc. 24. 3. p.

VERES PÉTER: Parasztgyerekek nehéz útja. Hozzászólás Dessewffy Gyula: „Új népi középosztályt” címü cikkéhez. = Kis Újság 1940. nov. 26. 3. p. [Lásd: DESSEWFFY 1940.]

VERES PÉTER: A vezetők kiválasztása. = Magyar Élet 1940. 7. 9-11. p.

ZILAHY LAJOS: Fel fogjuk építeni! = Kelet Népe 1940. 3. 3-4. p.

1941

BALÁZS JÁNOS: Magyar kiválasztás és a kitűnőek iskolája. = Keresztyén Igazság 1941. 5. 124-128. p.

BÁNÓCZY ENDRE: A nagykőrösi tehetségkutatás ismertetése. In: Református gimnáziumaink tehetségkutató munkája. (Szerk. Harsányi István) – Sárospatak : ORTE, 1941. 30-31. p.

BARANKAY LAJOS: A tehetségesek iskolájának tervezete. = Nevelésügyi Szemle 1941. 5-6. 100-108. p.

BARANYAI ERZSÉBET: Kitűnőek Iskolája. = Magyar Szemle 1941. 2. 76-79. p.

[Név nélkül]: Bemutatunk hat csodagyereket. = Híd 1941. 53. 42-43. p. ***

BESSENYEI LAJOS: Magyar tehetségek megmentése. = Hajnalodik. 1941. 12. 317-320. p.

BODORNÉ JANKOVICH ADÉL: A képességvizsgálat fontossága és jövője. = Munkaügyi Szemle 1941. 4. 142-146. p.

BORBÉLY KAMILL: A készülő német iskolareform irányító gondolatai. = Pannonhalmi Szemle 1941. 1. 52-56. p.

BORBÉLY KAMILL: A tehetségesek új iskolái az Óceánon innen és túl. = Pannonhalmi Szemle 1941. 3. 184-190. p.

CSEPREGI-HORVÁTH JÁNOS, ifj. : Tehetség és kiválogatás. = Társadalomtudomány 1941. 4. 409-421. p.

CSÉRY DEZSŐ: Szegénygyerek nehéz útja a felsőbb iskoláig. = Kis Újság 1941. ápr. 3. 7-8. p.

CSORBA ZOLTÁN: Tehetségfelkarolási mozgalom. „Budai József” tanulmányi és nevelési alap. = A miskolci ref. Lévay József gimnázium évkönyve az 1940-41. tanévről 65-68. p.

CSORBA ZOLTÁN: Tehetségmentés a Miskolci Református Lévay József-Gimnáziumban. = Magyar Út 1941. 27. 3-4. p.

CSORBA ZOLTÁN: Tehetségmentés a Miskolci Református Lévay József-Gimnáziumban. In: Református gimnáziumaink tehetségkutató munkája. (Szerk. Harsányi István) – Sárospatak : ORTE, 1941. 27-30. p.

DALLOS SÁNDOR: Népi tehetségkutatóink nyomában I. rész= Új Magyarság 1941. dec. 25. 11-12. p. ***

DARVAS JÓZSEF: Útravaló ...= Kis Újság 1941. szept. 14. 3. p.

DÁVID ZOLTÁN: Tehetségvizsgai tanulságok. = Sárospataki Református Lapok 1941. jún. 4. 114. p.

DROZDY GYULA: A szubjektív és objektív tehetségvizsgálat. = Néptanítók Lapja 1941. 14. 632-635. p.

EMBER ERNŐ: Az Országos Református Tanáregyesület közgyűlése. = Protestáns Tanügyi Szemle 1941. 12. 340-345. p. [A tehetségkutatásról: 341-342. p.]

FÉJA GÉZA: A minőségi kiválasztás elve és gyakorlata. = Magyarország (esti) 1941. márc. 24. 5. p.

[Név nélkül]: Főiskolánk tehetségkutató munkája. = A Sárospataki Ref. Főisk. theol. akadémiai és gimnáziumi évkönyve az 1940-41-ik iskolai évről 53-54. p.

FÖLDES FERENC: Jobbágyfiúk Bethlen Gábor kollégiumában. = Az Ország Útja 1941. 4. 132-134. p. [Ua: Földes Ferenc: Válogatott írások. – Bp. 1967. 119-122. p.]

FÖLDES FERENC: Munkásság és parasztság kulturális helyzete Magyarországon. – Bp. : Cserépfalvi, 1940. 116 p. (Kék könyvek)

FÖLDESSY GYULA: Költő vagy őstehetség? Hírül-adás egy új magyar költőről. = Híd 1941. 40. 10. p. [Gellért Sándor.]

GÜNTHER, H[ANS] R[ICHARD] G[ERHARD] : A tehetségek kiválasztása. (A Magyar-Német Társaság 1940. október 8-i ülésén tartott előadás.) (Ford. Mátrai László.) – Bp. : Sylvester ny., 1941. 19 p. (A Magyar-Német Társaság kiadványai 5.)

GYULAI ÁGOST: Kiss József: A csodagyermek [Recenzió az 1941-ben megjelent könyvről.]= Magyar Paedagogia 1941. 3-4. 238-240. p. [Lásd: KISS 1941.]

[HARSÁNYI ISTVÁN]Csere István:A jászapáti Széchenyi-gimnáziumban indult el a tehetségkutató munka. = Nemzeti Újság 1941. okt. 1. 3. p. (???) (Téves adat Harsányi István műveinek bibliográfiájából!)

HARSÁNYI ISTVÁN: A sárospataki tehetségkutató munka. In: Református gimnáziumaink tehetségkutató munkája. (Szerk. Harsányi István) – Sárospatak : Országos Református Tanáregyesület, 1941. 5-18. p. [A hetedik sárospataki tehetségvizsgáról szóló részt közli: Tehetségmentés az iskolában 1920-1944. Az intézményes tehetségkutatás, tehetségvédelem és tehetségfejlesztés irodalma a két világháború között. (Szerk. és bev. Zibolen Endre) – Bp. : Oktatáskutató Intézet, 1986. 112-115. p.]

HARSÁNYI ISTVÁN: A tehetségkutatás kérdése az ORTE bizottsága előtt. = Protestáns Tanügyi Szemle 1941. 5. 137-140. p. [Országos Református Tanáregyesület.]

HEGEDÜS SÁNDOR, ifj. : Lángelmék árnyékában. (Tanulmányok.) – Bp. : Singer és Wolfner, 1941. 173, [2] p.

[Név nélkül] : Az idő sodrában. In: Református gimnáziumaink tehetségkutató munkája. (Szerk. Harsányi István) – Sárospatak : ORTE, 1941. 3-5. p.

[Név nélkül] : Ipariskolai képességvizsgálatok módszerei. A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium megbízázásából az Egyetemi Lélektani Intézetben rendezett tanfolyam (40 előadás) anyaga. In: Lélektani tanulmányok 5. kötet. (Szerk. Harkai Schiller Pál) Bp. : Kir. Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Lélektani Intézete, 1941. 175-183. p.

JANKOVICH ADÉL: Az ikrek szellemi képességei. In: Az ikrek testi és lelki tulajdonságai. (Összeáll. Darányi Gyula) – Bp. : Országos Közegészségügyi Egyesület, 1941. 247-255. p.

JANKOVICH FERENC: „Mégsem mernén fölbátorítani ...”. = Híd 1941. 40. 11-12. p. [Nagy Imre költő-őstehetség.]

JANKOVITS MIKLÓS: Minden helyre a leginkább megfelelő embert! = Magyar Paedagogia 1941. 3-4. 265-266. p. [H. R. G. Günther előadásáról. Lásd: GÜNTHER 1941.]

KÁLMÁN GYÖRGY: A zenei tehetség és tehetségvizsgálat. – Bp. : Rózsavölgyi, [1941?] 49 p.

KEMÉNY FERENC: Kitűnőek iskolája. = Magyar Paedagogia 1941. 1-2. 57-62. p.

KERÉK MIHÁLY: Új szellemet, új vezetést várunk a felkutatott tehetségektől. Ne társadalmi osztályok, hanem magyar jellemek vezessenek. A fejlődés útja ez. = Református Jövő 1941. 36. 5. p.

KISS JÓZSEF: A csodagyermek. – Nyíregyháza : Venkovits ny., 1941. 26 p.

KRISTÓ NAGY ISTVÁN, IFJ. : Látogatás a Tanyai Tanulók Otthonában. = Otthon (A hódmezővásárhelyi Keresztyén Ifjak Egyesülete házi lapja) 1941. dec. 20. 83-84. p. [Ua.: Magyar Ifjúság 1941. dec. 11. 1. p. és Népi kollégiumok Vásárhelyen 1938-1949. (Szerk. Imolya Imre) – Hódmezővásárhely, 1973. 64-68. p.]

LAURENTZY VILMOS: Az államvezetésre való nevelés problémája. = Kereskedelmi Szakoktatás 1940/41. 11. 193-200. p.

A m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter 57.436/1941. V.K.M. számú rendelete a tehetséges falusi szegény tanulók gimnáziumi iskoláztatásának előmozdítására szolgáló járulékok megállapítása tárgyában. = Hivatalos Közlöny 1941. 18. 582-583. p. (Ua.: Rendeletek Tára 1941. IV. kötet. 3702-3703. p.)

MÁDAY ISTVÁN: Individuálpszichológia. – Bp. : Pantheon, 1941 196 p. [19. (fejezet): Átöröklés és nevelés 165-170. p.]

[Név nélkül] : Magyar orvosok a magyar fajért. [Két riport.] „A magyar faj jövője kizárólag a parasztság” [Riport Orsós Ferenc professzorral.] – Ne csak a halál ellen, hanem elsősorban az életért! [Riport Antal Lajos főorvossal.] = Híd 1941. 5. 8. p. ***

MÁTRAI LÁSZLÓ: Harsányi István: Református gimnáziumaink tehetségkutató munkája. [Recenzióa z 1941-ben megjelent könyvről.] = Magyar Psychologiai Szemle 1941. 3-4. 173-174. p. [Lásd: Református gimnáziumaink ... 1941.]

MILOTAY ISTVÁN: Az új magyarságért. = Új Magyarság 1941. szept. 4. 1. p.

MÓRICZ ZSIGMOND: Az őstehetségekről. = Kis Újság 1941. okt. 29. 4. p.

MÓRICZ ZSIGMOND a tehetségvédelemről. [1940-ben megjelent írás, a forrás megjelölése nélkül. Közölte és bevezetővel ellátta: Herendiné Lakatos Éva.] = Köznevelés 1968. 15-16. 582-583. p.

[Név nélkül]: Művésztehetség-kutatás a gyárban. = Híd 1941. 24. 33. p.

NEMESOVSZKY JÁNOS: Az én osztályom tehetségesei. = Néptanítók Lapja 1941. 8. 317-320. p.

NÉMETH LÁSZLÓ: A vásárhelyi példa. = Híd 1941. 33. 12-13. p.

ORMÓS PÁL: A magyar parlagon. = Tanítók Lapja 1941. 2. 1-2. p.

NOSZLOPI LÁSZLÓ: Emberkiválogatás. = Új Élet 1941. 7. 202-206. p.

PAPP ZOLTÁN: A népi elv és a középiskola. = A mezőkövesdi kath. Szent László gimnázium évkönyve az 1940-41. iskolai évről 3-15. p.

PARRAGI GYÖRGY: A magyar elitképzés akadályai. = Magyar Nemzet 1941. márc. 23. 9. p. [Teleki Pál előadásáról. Lásd: TELEKI 1941.]

PÁRTOS FERENC: Tehetségkiválasztás a népiskolában. = Néptanítók Lapja 1941. 2. 51-52. p.

(r.) : A nemzeti szocialista nevelés a III. birodalomban. = Magyar Középiskola 1941. 9. 135-137. p. ***

REFORMÁTUS gimnáziumaink tehetségkutató munkája. (Szerk. Harsányi István.) – Sárospatak : Országos Református Tanáregyesület, 1941. 32 p. [A kötet tartalma: Az idő sodrában 3-5. p. Harsányi István: A sárospataki tehetségkutató munka 5-18. p. – Szathmáry Lajos: A hódmezővásárhelyi Tanyai Tanulók Otthona 19-27. p. – Csorba Zoltán: Tehetségmentés a Miskolci Református Lévay-József-Gimnáziumban 27-30. p. – Bánóczy Endre: A nagykőrösi tehetségkutatás ismertetése 30-31. p. Az egyes írásokat lásd a szerzők neve alatt is.]

[SOMOGYI JÓZSEF]Somogyi, Josef: Begabung im Lichte der Eugenik. Forschungen über Biologie, Psychologie und Sociologie der Begabung. – Bp. – Leipzig, 1941. Eggenberger’sche Buchhandlung. 518 p. [Az 1934-ben megjelent „Tehetség és eugenika” című könyv második, változatlan német kiadása. Lásd: SOMOGYI 1934. és 1936/1.]

SZALÁNCZI KÁROLY: Kitűnőek iskolája vagy kitűnő iskola? = Az Ország Útja 1941. 2. 57-60. p.

SZATHMÁRY LAJOS: A hódmezővásárhelyi Tanyai Tanulók Otthona. In: Református gimnáziumaink tehetségkutató munkája. (Szerk. Harsányi István) – Sárospatak : ORTE, 1941. 19-27. p. ***

SZATHMÁRY LAJOS: A Kitűnőek Iskolája. = Pápai Kollégiumi Lapok 1941. dec. 34-36. p.

SZATHMÁRY LAJOS: A Tanyai Tanulók Otthona. = A hódmezővásárhelyi ref. Bethlen Gábor gimnázium 1940-41. tanévi évkönyve 18-21. p.

SZATHMÁRY LAJOS: Vizsgáztak a tanyaiak. = Otthon. (A hódmezővásárhelyi Keresztyén Ifjak Egyesülete házi lapja) 1941. jún. 1. 37-38. p.

SZOMBATFALVY GYÖRGY: A falusi tehetségmentés intézménye. = Nép és Családvédelem 1941. 4. 124-128. p. [Ua.: Tehetségmentés az iskolában 1920-1944. Az intézményes tehetségkutatás, tehetségvédelem és tehetségfejlesztés irodalma a két világháború között. (Szerk. és bev. Zibolen Endre) – Bp. : Oktatáskutató Intézet, 1986. 122-133. p.]

SZOMBATFALVY GYÖRGY: Tehetségmentés a falusi népiskolában I-III. rész. = Néptanítók Lapja 1941. 20. 987-989. p., 21. 1036-1038. p., 23. 1149-1152. p.

SZOMBATFALVY GYÖRGY: A társadalmi vezetők és a gimnázium. = Társadalomtudomány 1941. 3. 321-334. p.

TAMÁS VIKTOR: Tehetségvédelem a gyakorlatban. = Magyar Kultúra 1941. 15. 39-41. p. [Ua.: Tamás Viktor: Tehetségvédelem. – Rákospalota, 1942. 3-11. p.]

[Név nélkül] : Tanyai magyar fiúk iskoláztatása. = A nagykőrösi református Arany János gimnázium évkönyve az 1940-41. iskolai évről 53-54. p.

[Név nélkül] : Tanyai Tanulók Otthona. = Magyar Út 1941. 26. 2. p.

[TELEKI PÁL] : Teleki miniszterelnök előadása a magyar elitképzés előfeltételeiről, a parancsolás nélküli vezetés irányelveiről és a magyar társadalom egyes bajairól. = Magyar Nemzet 1941. márc. 4. 5. p. [Ismertetését lásd: PARRAGI 1941.]

[Név nélkül] : Testületi- és tehetségkutató munka. = A Sárospataki Ref. Főisk. theol. akadémiai és gimnáziumi évkönyve az 1940-41-ik iskolai évről 163-166. p.

VERES PÉTER: A parasztgyerek nehéz útja (Darvas József könyve: Elindult Szeptemberben. Dante 1940.) [Recenzió.] = Magyar Élet 1941. 2. 9-10. p. [Lásd: DARVAS 1940/1.]

ZILAHY LAJOS: Anyák napja. = Híd 1941. 20. 3.p.

ZILAHY LAJOS: Dagály és apály. = Híd 1941. 32. 3. p.

ZILAHY LAJOS krónikája. = Híd 1941. 26. 4. p.

ZLINSZKY ALADÁR: Petőfi és a zseni-elmélet. [Székfoglaló értekezés.] – Bp. : MTA, 1941. 104 p. (Értekezések a Nyelv- és Széptudományi Osztály köréből XXVI. kötet 1. szám)

1942

[Név nélkül]: Aki százhét évvel ezelőtt megálmodta a Kitűnőek Iskoláját. = Híd 1942. dec. 1. 6. p. [Lásd: VIZER 1835/1. és 1835/2.]

ANTAL LÁSZLÓ: A tehetség sorsa vidéken. = Híd 1942. 25. 32-33. p.

B. L.: Harsányi István: A népi tehetségkutatás néhány társadalmi határkérdése. [Recenzió a Protestáns Tanügyi Szemle 1942. februári számában megjelent tanulmányról.] = Nép és Családvédelem 1942. 3. 109-110. p. [Lásd: HARSÁNYI 1942/1.]

BAJCSY-ZSILINSZKY ENDRE: Nyílt levél Zilahy Lajoshoz. = Magyar Nemzet 1942. okt. 18. 7. p.

BAKOS JÓZSEF: Népi tehetségvédelem és a magyar nevelés. = Protestáns Tanügyi Szemle 1942. 224-227. p.

[BÁRDOSI NÉMETH JÁNOS]B.N.J.: Széchenyi Istvántól – Zilahy Lajosig. = Írott Kő 1942. 4. 8-9. p.

BENEDEK MARCELL: Zilahy Lajos ajándéka. = Új Idők 1942. 40. 399. p.

BENKÓCZY GYÖRGY: A gimnázium és a társadalmi kiválasztás. = A mezőkövesdi királyi katolikus Szent László gimnázium évkönyve az 1941-42. iskolai évről 3-10. p.

BENSE SÁNDOR: Értelmességi vizsgálatok és jellemmegfigyelések. = Az Ifjúság Orvosa 1942. 6. 332-338. p.

BÍRÓ SÁNDOR: Falusiak a középosztályban. = Magyar Szemle 1942. 43. köt. 5. 235-243. p. [Jancsó Béla hozzászólását lásd: JANCSÓ 1942.]

BORBÉLY KAMILL: Tehetségkiválasztás a másik oldalról nézve. = Katolikus Szemle 1942. 11. 332-335. p.

[CSABA REZSŐ] (Cs. R.): Zilahy Lajos igazi értékeink felemeléséről [...] nyilatkozik a Magyar Út-nak. = Magyar Út 1942. 2. 1. p.

CSORBA ZOLTÁN: Beszámoló a budapesti versenyvizsgálati tanfolyamról. = Országos Középiskolai Tanáregyesületi Közlöny 1941/1942. 10. 256-260. p.

CSORBA ZOLTÁN: A jellem megítélése a versenyvizsgán. = Társadalomtudomány 1942. 2. 259-265. p.

CSORBA ZOLTÁN: Tehetségkiválasztás. = Országos Középiskolai Tanáregyesületi Közlöny 1941/1942. 8. 203-209. p. [Ua. rövidítve : Tehetségmentés az iskolában 1920-1944. Az intézményes tehetségkutatás, tehetségvédelem és tehetségfejlesztés irodalma a két világháború között. (Szerk. és bev. Zibolen Endre) – Bp. : Oktatáskutató Intézet, 1986. 115-122. p.]

DANKOVSZKY JÁNOS: A kitűnőek iskolája és a kitűnőek az iskolában. Az Eötvös-Kollegium [sic!] válsága. = Újság 1942. aug. 30. 6. p.

DARVAS ANDOR: Értelmesség és iskolai megítélés. (A kettő viszonya egy lélektani kísérlet tükrében.). = Az egri m. kir. állami Dobó István-gimnázium LII. évkönyve az 1941-42. iskolai évről 3-7. p.

DARVAS JÓZSEF: A népi kultúrától a nemzeti kultúráig. = Az Ország Útja 1942. 8. 245-248. p.

DÁVID ZOLTÁN: A nyolcadik tehetségvizsga tanulságai. = Sárospataki Református Lapok 1942. 29. 125-126. p.

DEMÉNY DEZSŐ: A tesztmódszer személyiségvizsgálati szerepe. – Kolozsvár : A Szerző, 1942. 188 p. (Közlemények a Szegedi M. Kir. Ferencz József Tudományegyetem Pedagógiai-Lélektani Intézetéből 46.)

DESSEWFFY GYULA: A magyar szellemiség örök kovásza. A társadalom kötelessége a falu tehetségeseivel szemben. = Kis Ujság 1942. jún. 10. 3. p.

A diákság hozzászólásai [Zilahy Lajos előadásához.] = Pápai Kollégiumi Lapok 1942. dec. 14. 31-32. p. [Varga György, Micskó Károly, Trócsányi Zsolt hozzászólása. Lásd még: FARSKY 1942.]

DORNBACH ERZSÉBET – TURCHÁNYI MAGDA: A Binet-Bobertag rendszerű intelligencia-vizsgálat alkalmazása a magyar gyermekekre. = Nevelés 1942/43. 1. 12-17. p.

EGYED GÉZA: A tanító tehetségmentő munkája. = Néptanítók Lapja 1942. 19. 946-949. p.

ERDŐS JENŐ: Ma küldtek ki 600 tehetséges parasztgyermeket az ország 72 gimnáziumába! A tehetségkutató mozgalom társadalmi határkérdéseiről nyilatkozik Harsányi István. = Kis Újság 1942. jún. 11. 3. p. [Lásd még: Hatszáz tehetséges parasztgyereket... 1942. és HARSÁNYI 1942/1.]

FARSKY CSABA: Zilahy Lajos a pápai diákság körében. = Pápai Kollégiumi Lapok 1942. dec.14. 30-31. p. [Lásd még: A diákok hozzászólásai c. cikket.]

FEHÉR GYULA: Parasztdiáksors. = Magyar Élet 1942. 1. 4-10. p.

FÉJA GÉZA: A cselekedet. = Magyarország (esti) 1942. szept. 26. 3. p.

FÉJA GÉZA: A magyar elit. = Magyarország (esti) 1942. szept. 24. 3. p.

FÉJA GÉZA: A tusakodó. = Magyarország (reggeli) 1942. szept. 20. 9. p.

FÉJA GÉZA: Veni Sancte! = Magyarország (esti) 1942. szept. 3. 7. p.

FEKETS GÁBOR: A vezetőréteg felfrissítése és a középiskola. = A székesfehérvári m. kir. áll. Ybl Miklós gimnázium évkönyve az 1941-42. tanévről 3-6. p.

FÓNYAD DEZSŐ: Zilahy nyomában ... A nagy író ajándékának és a sok szóbeszédnek tanulságai. = Református Jövő 1942. 43. 3. p.

FÜSTI MOLNÁR SÁNDOR: A tehetségkutatás intézménye... [kezdetű tudósítása] = Nép és Családvédelem 1942. 11. 423-424. p.

GAUDY LÁSZLÓ: Harsányi István: Református gimnáziumaink tehetségkutató munkája. [Recenzió az 1941-ben megjelent könyvről.] = Protestáns Szemle 1942. 12. 376. p. [Lásd: Református gimnáziumaink ... 1941.]

GESZTELYI NAGY ZOLTÁN: Gondolatok a tehetségkutatásról. = Protestáns Szemle 1942. 9. 278-280. p. [Ua.: Tehetségkutatás. = Magyar Út 1942. 25. szám, Tehetségmentés az iskolában 1920-1944. Az intézményes tehetségkutatás, tehetségvédelem és tehetségfejlesztés irodalma a két világháború között. (Szerk. és bev. Zibolen Endre) – Bp. : Oktatáskutató Intézet, 1986. 139-143. p.]

GOGOLÁK LAJOS: Zilahy és a közvélemény. = Magyar Nemzet 1942. okt. 11. 7. p.

GULYÁS JÓZSEF: A lelkészek és a tanítók szerepe a tehetségkutatás terén. = Protestáns Tanügyi Szemle 1942. 8. 169-173. p.

GYŐRI MIHÁLY: Hogy alakul ki a jövő paraszt-értelmisége. Egyre több lehetőség nyílik a tehetséges kisgazdafiúk magasabb iskoláztatására. = Kis Újság 1942. jan. 22. 5. p.

HARSÁNYI ISTVÁN: A népi tehetségkutatás néhány társadalmi határkérdése. = Protestáns Szemle 1942. 2. 41-51. p.

HARSÁNYI ISTVÁN nyilatkozata a tehetségkutatás társadalmi határkérdéseiről: Lásd ERDŐS 1942. Vö.: HARSÁNYI 1942/1.

HARSÁNYI ISTVÁN: A református népi tehetségkutatás megszervezésének kérdése az ORTE bizottsága előtt. = Protestáns Tanügyi Szemle 1942. 3. 65-67. p. [Országos Református Tanáregyesület]

HARSÁNYI ISTVÁN: Tehetségkutatás. = Magyar Szemle 1942. 42. köt. 2. 94-96. p.

HARSÁNYI ISTVÁN: Tehetségkutatás. = Magyar Út 1942. 6. 1. p.

[Név nélkül]: Hatszáz tehetséges parasztgyereket gimnáziumban, százhuszat polgári iskolában neveltet az állam. Dr. Szombatfalvy György érdekes nyilatkozata a tehetségkutatás legfrissebb eredményeiről. = Kis Újság 1942. okt. 23. 4. p. [Lásd még: ERDŐS 1942.]

[HITES FERENC!]Hites József: A falusi tehetséges gyermekek kérdése. = Nevelésügyi Szemle 1942. 7-8. 158-164. p.

HITES FERENC: A magyarság szellemi értékeinek mentése. = A Mohács városi gimnázium évkönyve az 1941-42. iskolai évről 4-11. p.

HITES FERENC: A tehetségvizsgálaton kiválasztott falusi szegény magyar gyermekek egy éve a mohácsi gimnáziumban I-II. rész. = Országos Középiskolai Tanáregyesületi Közlöny 1941/1942. 11. 277-283. p., 1942/1943. 1. 3-9. p.

[Név nélkül]: Hódmezővásárhelyen, a Csengettyű-utcában ... Tehetséges diákok, akiknek gyerekszobája az istálló volt. = Református Élet 1942. márc. 14. 3. p.

HOLENDA BARNABÁS: A tehetség társadalmi megoszlása. = A Pannonhalmi Szent Benedek-Rend Győri Katolikus Czuczor Gergely Gimnáziumának évkönyve az 1941-42. iskolai évről 29-37. p.

[HÓMAN BÁLINT]: Hóman Bálint beszéde a tehetségek kiválasztásáról. = Magyar Nemzet 1942. május 1. 5. p.

[HÓMAN BÁLINT]: Hóman miniszter a tehetségvédelemről. = Társadalomtudomány 1942. 2. 257-258. p.

HÓMAN BÁLINT: Tehetségkiválasztás. = Magyar Közigazgatás 1942. 21. 1-3. p. (Ua.: Hóman Bálint: Magyar sors – magyar hivatás. – Bp. : Athenaeum, 1942. 217-222. p.)

HORVÁTH DETRE: Tehetségmentés az Egyházban. = Magyar Sion 1942. 35. 1-2. p

HUSZÁR ALADÁR: „Puff neki, Zilahy”. = Magyar Nemzet 1942. okt. 10. 6. p.

HUSZTI JÓZSEF: Gróf Klebelsberg Kuno életműve. – Bp. : MTA, 1942. 379 p. 1 t. [Az ösztöndí-ügy rendezése; tervek a népi tehetségek kiválasztására 145-147. p.]

[Név nélkül]: Internátus. = A jászapáti királyi katolikus gróf Széchenyi István gimnázium harmincadik évkönyve az 1941-42. iskolai évről 49-50. p.

JANCSÓ BÉLA: Falusiak a középosztályban. = Pásztortűz 1942. 12. 549. p. [Bíró Sándor tanulmányához. Lásd: BÍRÓ 1942.]

JÓCSIK LAJOS: Zilahy ajándéka. = Magyar Csillag 1942. 11. 285-286. p.

KADOSA MARCEL: Cs´ienlung látomása. = Újság 1942. okt. 28. 3. p.

KADOSA MARCEL: Kitűnőek iskolája. = Újság 1942. szept. 30. 3. p.

KARCSAY SÁNDOR: A „kitűnőek iskolája” és a magyar közszolgálat utánpótlása. = Új Élet 1942. 8. 227-230. p.

KARDEVÁN KÁROLY: Tehetségkiválasztás – népiség – nemzeti jövő. = Országos Középiskolai Tanáregyesületi Közlöny 1941/1942. 8. 214-215. p.

KARDEVÁN KÁROLY: Zilahy Lajos a magyar ifjúságért. = Országos Középiskolai Tanáregyesületi Közlöny 1942/1943. 2. 41-42. p.

KARL JÁNOS: A tehetséges falusi gyermekek kiválasztásáról. = Magyar Középiskola 1942. 9. 129-131. p.

KARL JÁNOS: A vezetőréteg felfrissítése. = Erdélyi Tudósító 1942. 8. 117-119. p.

KASSAI ERNŐ: Értelmességi vizsgálataink eredményei. = A Jászó-premontrei kanonokrend kassai II. Rákóczi Ferenc gimnáziumának évkönyve az 1941-42. iskolai évről 39-46. p.

KEMÉNY FERENC: Friedrich Reinöhl: Die Vererbung der geistigen Begabung. [Recenzió.] = Magyar Paedagogia 1942. 1-3. 166-167. p.

KEMÉNY FERENC: Gondolatok és gondok a Kitűnőek Iskolája körül. = Magyar Paedagogia 1942. 4-5. 234-240. p.

[KEMÉNY FERENC]: A magyar pedagógia nesztora az Iskoláról. = Híd 1942. 32. 7. p.

[Név nélkül]: Képesságmegállapító versenyvizsga. = A hajdúnánási református gimnázium évkönyve az 1941-42. iskolai évről 26-28. p.

KEREK GYÖRGY: A csodagyermek. = Néptanítók Lapja 1942. 19. 941-942. p.

KEREK GYÖRGY: Népfőiskola és a Kitűnők [sic!] Iskolája. = Nemzeti Figyelő 1942. 44. 5. p.

KEREK GYÖRGY: Tehetségmentés, népkönyvtár, népfőiskolai tankönyvek. = Tiszántúl 1942. jún. 28. 5. p.

KINCS ELEK: Kitűnőek és silányak. = Híd 1942. 32. 8-9. p.

KISS FERENC: Vita a Kitűnőek Iskolájáról. = Híd 1942. 11. 9-10. p.

KISS ZOLTÁN: Tehetségvizsgálatok. = Tanítók Lapja 1942. 18. 4-6. p.

[Név nélkül]: Koraérettek és tehetségesek. Egyéniség- és képességvizsgálat a Gyermeklélektani Intézetben. = Híd 1942. 32. 10-11. p.

KORNIS GYULA: Tudós fejek. – Bp. : Franklin ny., 1942. 204, [4] p.

KOVÁCS BÁLINT: Tehetségmentésünk és a tanítónői utánpótlás. = Hajnalodik 1942. 9. 263-266. p.

KOVÁCS GYÖRGY: Zokszó. = Újság 1942. okt. 18. 7. p.

KOVÁTS JÁNOS: A tehetség joga és rendeltetése. = Magyar Közigazgatás 1942. 21. 7. p. (Ua.: Név nélkül: Néptanítók Lapja 1942. 12. 582. p.)

KROMPECHER ISTVÁN: A magyar középosztály öröklési értékei. = A Magyar Szociográfiai Intézet Közleményei 1942. 4. 413-426. p. (Ua.: Pécs : Magyar Szociográfiai Intézet, 1942. 16 p. (Szociográfiai értekezések tára 5.)

LITKEY GYÖRGY: Parasztgyermek – középosztályi gyermek. = Gyermekvédelem 1942. 2. 3-9. p.

A m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter 105.986/1942. V.K.M. számú rendelete a tehetséges falusi szegény tanulók gimnáziumi iskoláztatásának előmozdítására szolgáló járulékok mértékének újabb megállapítása tárgyában. = Hivatalos Közlöny. 1942. 7. 178. p.

A m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter 110.700/1942. V.K.M. számú rendelete tehetséges falusi szegény tanulók polgári iskolai iskoláztatásának előmozdítására szolgáló járulékok megállapítása tárgyában. = Hivatalos Közlöny 1942. 19. 586. p.

[Név nélkül]: Magyar író 2 millió pengős adománya a magyar ifjúság nevelésére. = Szabad Szó 1942. okt. 11. 41. 3. p.

MATTYASOVSZKY KORNÉL: A rózsadombi Tolsztoj. = Magyarság 1942. okt. 4. 1. p.

[MÉSZÁROS VENDEL](M. V.): Tehetségmentés. = A szolnoki m. kir. állami Verseghy Ferenc gimnázium évkönyve [...] az 1941-42. tanévről 10-12. p.

[Név nélkül]: Munkában az ifjúság Zilahy Lajos házának romjainál. = Híd 1942. 30. (okt. 15.) 7. p.

[MURAKÖZY GYULA](M. Gy.): Zilahy Lajos ajándéka a nemzetnek. = Református Élet 1942. 34. 1-2. p.

NAGY JÁNOS: Eredményes tehetségmentés. = Tiszántúl 1942. jún. 7. 8. p.

NAGY MIKLÓS: Lükőék és a tehetségvizsga. [Novella.] = Élet 1942. 9. 160-161. p.

NÉMETH IMRE: A magyar gazdasági tehetség I-V. rész. = Magyar Élet 1942. 4. 4-7. p., 5. 1-3. p., 8. 2-4. p., 11. 1-3. p., 12. 4-6. p. [I. Abanembeli Nekcsei Demeter. – II. A vagyonszerző Hunyadi. – III. Mátyás alkuszik. – IV. Bethlen Gábor rézkartellje. – V. A magyar tőzsér-hősök.]

[Név nélkül]: Nyolc ifjú tehetségvizsgája a gimnáziumban. = Népújság (Hódmezővásárhely) 1942. május 29. 2. p.

NOSZLOPI LÁSZLÓ: Emberismeret és emberekkel való bánás. – [Bp.] : Pantheon, 1942. 248 p. [Ua., 2. bőv. kiad. 1944.]

NOSZLOPI LÁSZLÓ: Emberkiválogatás, pályaválasztás, tehetségkutatás. = Katolikus szemle 1942. 6. 165-169. p.

OLÁH GYÖRGY: Egy szovjetbomba kráterénél. (Zilahy alapítványához). = Egyedül Vagyunk 1942. 20. 1. p.

OLASZ PÉTER: A kiválasztótábor, mint tehetség-kiválasztó módszer. = Nevelés 1942/43. 4. 156-161. p.

PAP BÉLA: Zilahy dráma. = Magyar Út 1942. 36. 1. p.

PÉTER ZOLTÁN: A középiskolai tanulmányokra való rátermettség előzetes megállapításának kérdéséhez. = Protestáns Tanügyi Szemle 1942. 5. 101-109. p.

PÓLYA JENŐ: Kitűnőek iskolája. = Újság 1942. okt. 11. 7. p.

RAVASZ DEZSŐ: Képesség-megállapító versenyvizsgák. = A nagyszalontai m. kir. állami Arany János gimnázium évkönyve az 1941-42. tanévről 5-6. p.

[Név nélkül]: Rövid riport az Országos Néptanulmányi Egyesület Iskolavitájáról. = Híd 1942. 34. 18-19. p.

RUHMANN JENŐ: Tehetségkiválasztás és tehetségmentés. = Protestáns Tanügyi Szemle 1942. 3. 49-58. p.

SINKÓ FERENC: Vita Zilahy adományáról. = Új Élet 1942. 7. 221. p.

SIPKA SÁNDOR: Tanyai Tanulók Otthona. = A hódmezővásárhelyi református Bethlen Gábor gimnázium 1941-42. tanévi évkönyve 4-5. p

SOMOGYI JÓZSEF: Magyarország tehetségtérképe. = Társadalomtudomány 1942. 1. 56-75. p. [Ua., különlenyomatban: Bp. : Stephaneum ny., 1942. 20 p. Melléklete: A Magyar Birodalom tehetségtérképe.]

[Név nélkül]: Somogyi József: Magyarország tehetségtérképe. [Recenzió a Társadalomtudomány 1942. 1. számában megjelent tanulmányról.] = Nép és Családvédelem 1942. 5. 188. p. [Lásd: SOMOGYI 1942.]

SZABÉDI LÁSZLÓ: Zilahy és a nemzetnevelés. = Termés 1942. „ősz” 136-147. p. (Ua.: Szabédi László: Ész és bűbáj. – Bp. 1943. 57-73. p.)

[Név nélkül]: Tehetségkutató munka. = A Sárospataki Ref. Főisk. theol. akadémiai és gimnáziumi évkönyve az 1941-42-ik iskolai évről 154-157. p.

SZABÓ GYULA: Kiss József: A csodagyermek. [Recenzió az 1941-ben megjelent könyvről.] = Országos Polgáriiskolai Tanáregyesületi Közlöny 1942. 7. 245. p. [Lásd: KISS 1941.]

SZABÓ MIKLÓS: Köd az Iskola körül. = Híd 1942. 31. 7-11. p.

SZABÓ MIKLÓS: Vita a Kitűnőek Iskolájáról. = Híd 1942. 12. 11-12. p.

SZABÓ PÁL: Szegény juhászlegény ... = Szabad Szó 1942. 31. 3. p.

SZALÁNCZY KÁROLY: A Kitűnőek Iskolája előtt kitűnő iskolát. = Magyar Út 1942. 38. 1-2. p.

SZALAY GYÖRGY: Tehetségmentés Nagykállóban. = A nagykállói m. kir. áll. Szabolcs vezér gimnázium [...] évkönyve 1941-42. tanévről 3-9. p.

SZATHMÁRY LAJOS: A Zilahy-ügy margójára. = Dunántúli Protestáns Lap 1942. 40. 190-191. p.

[Név nélkül]: A Székesfővárosi Pályaválasztási Tanácsadó és Képességvizsgáló Intézet. = Nevelés 1942/43. 2. 76-79. p.

SZEKFŰ GYULA: Felfrissítés, meg új elit. = Magyar Nemzet 1942. május 3. 5. p.

SZEKFŰ GYULA: A parsztművelődés két útja. = Magyar Nemzet 1942. július 12. 5. p.

SZEKFŰ GYULA: A tehetségek felkutatása. = Magyar Nemzet 1942. május 17. 5. p.

SZEKFŰ GYULA: A vezetőréteg felfrissítése. = Magyar Nemzet 1942. április 19. 5. p.

SZENDI JÁNOS: Osztályzat, tehetségvizsgálat. = A budapesti VI. ker. m. kir. állami Kemény Zsigmond gimnázium évkönyve az 1941-1942. iskolai évről 5-7. p.

SZOMBATFALVY GYÖRGY nyilatkozata a tehetségkutatás eredményeiről. [Lásd: Hatszáz tehetséges parasztgyereket ... 1942.]

TAMÁS VIKTOR: Iskola és tehetség. = Magyar Kultúra 1942. 5. 69-70. p. [Ua.: Tamás Viktor: Tehetségvédelem. – Rákospalota, 1942. 20-27. p.]

TAMÁS VIKTOR: A tehetség útja. = Magyar Kultúra 1942. 3. 35-36. p. [Ua.: Tamás Viktor: Tehetségvédelem. – Rákospalota, 1942. 12-19. p.]

TAMÁS VIKTOR: Tehetségvédelem. – Rákospalota : A Szerző kiadása, (Don Bosco ny.) 1942. 27 p. [Három, a Magyar Kultúra c. folyóiratban megjelent tanulmány: Tehetségvédelem a gyakorlatban (1941.) 3-11. p. – A tehetség útja (1942.) 12-19. p. -Iskola és tehetség (1942.) 20-27. p.]

TAMÁS VIKTOR: Tehetségvédelem a társadalom csúcsán. = Magyar Kultúra 1942. ápr. 20. 116-117. p.

TAVAS ISTVÁN: A 6 éves gyermek iskolaérettségi értelmességvizsgálata a pályalélektani vizsgálatok keretében. = A Gyermek és az Ifjúság 1942. 1. 53-70. p.

[Név nélkül]: A tehetség joga és rendeltetése. = Néptanítók Lapja 1942. 12. 582. p. (Ua.: Kováts János, Magyar Közigazgatás 1942. 21. 7. p.)

A TEHETSÉGES szegény falusi tanulók gimnáziumi oktatásának országos intézménye. (VKM. 106.676/942. V. 2. sz.) – In: A gimnáziumok ügyigazgatására vonatkozó rendeletek gyűjteménye. 2. átdolg. kiad. (Szerk. Jámbor György.) – Bp.: Egyetemi ny. II. köt. 532-538. p. [Ua.: Tehetségmentés az iskolában 1920-1944. Az intézményes tehetségkutatás, tehetségvédelem és tehetségfejlesztés irodalma a két világháború között. (Szerk. és bev. Zibolen Endre) – Bp. : Oktatáskutató Intézet, 1986. 134-139. p.]

[Név nélkül]: Tehetségkutatás. = A hajdúnánási református gimnázium évkönyve az 1941-42. iskolai évről 3. p.

[Név nélkül]: Tehetségkutató munka. = A Sárospataki Ref. Főisk. theol. akadémiai és gimnáziumi évkönyve az 1941-42-ik iskolai évről 154-157. p.

[Név nélkül]: Tehetségmentés. = A nagykőrösi református Arany János gimnázium évkönyve az 1941-42. iskolai évről 34. p.

[Név nélkül]: Tehetségmentés. A Budai József-alap. = A miskolci ref. Lévay József gimnázium évkönyve az 1941-42. tanévről 23-25. p.

[Név nélkül]: Tehetségmentés – tehetségkutatás. = A szeghalmi ref. Péter András gimnázium évkönyve az 1941-42. tanévről 28-36. p.

TEREH GÉZA: Tehetségmentés. = Felvidéki Nevelő 1942. 2. 33-34. p.

TÓTH B. ZOLTÁN: Az ifjúvezetők kiválogatásának lélektani szempontjai. = Néptanítók Lapja 1942. 14. 682-685. p.

TÓTH ZSIGMOND: A tehetségkutatás kérdéséhez. = Tiszántúl 1942. júl. 24. 4. p.

TURCHÁNYI GYÖRGY: Országos falusi tehetségmentés iskolánkban. = A munkácsi m. kir. áll. „Árpád fejedelem” gimnázium évkönyve az 1941-42. iskolai évről 3-5. p.

VALENT JÓZSEF: Gondolatok a magyar tehetségmentésről. = A nyíregyházi ág. h. ev. Kossuth Lajos-gimnázium 81. évi [1941-42. tanév] évkönyve 5-8. p.

VÁRJON ZOLTÁN: Vita a Kitűnőek Iskolájáról. = Híd 1942. 10. 9-10. p.

VASS PÉTER: Hogyan kerül a csizma az asztalra? Széljegyzetek a falusi tehetségmentő munkához. = Tiszántúl 1942. jún. 7. 8. p.

VITA SÁNDOR: A nemzeti elit kérdése. = Ellenzék (Kolozsvár) 1942. szept. 23. 1. p.

[Név nélkül]: Zilahy Lajos ajándéka a magyar nemzetnek. = Kis Újság 1942. okt. 4. 5. p.

ZILAHY LAJOS: Ami a romok alatt s ami a romok felett van ... [A Híd különszáma.]= Híd 1942. 28. 16 p.

ZILAHY LAJOS: Beszámoló. = Híd 1942. 33. 3-5. p.

ZILAHY LAJOS: Milyen lesz az iskola? = Híd 1942. 29. 13-14. p.

ZILAHY LAJOS: Válasz támadóimnak. = Híd 1942. 29. 15-17. p.

1943

A. B.: A tehetségmentés mérlege. = Tanítók Szövetsége 1943. ápr. 2. p.

B. R.: Őrültek festményei és rajzai. = Ünnep 1943. 5. 24-25. p.

BAKOS JÓZSEF: A magyar gyermek nevelésének és tanításának néhány időszerű problémája. = Protestáns Tanügyi Szemle 1943. 2. 32-38. p.

BÁNFFY MIKLÓS: A mecénás a művészetben. = Erdélyi Helikon 1943. 3. 137-146. p.

BODA ISTVÁN: A magyar személyiségre szabott nevelés és Széchenyi nevelői zsenije I-II. rész. = Magyar Paedagogia 1943. 1-2. 1-23. p., 3-4. 171-184. p.

BUNYOR JÁNOS: Tehetség és technika. = Magyar Kultúra 1943. febr. 5. 40-42. p.

CSORBA ZOLTÁN: Beszámoló a vallás- és közoktatásügyi minisztérium második versenyvizsgálati értekezletéről. = Országos Középiskolai Tanáregyesületi Közlöny 1942/1943. 9. 198-200. p.

DALA JÓZSEF: Falusi ösztöndíjasok gimnáziumunkban. = A mezőkövesdi királyi katolikus Szent László gimnázium évkönyve az 1942-43. iskolai évről 9-12. p. [Ua. rövidítve: Tehetségmentés az iskolában 1920-1944. Az intézményes tehetségkutatás, tehetségvédelem és tehetségfejlesztés irodalma a két világháború között. (Szerk. és bev. Zibolen Endre) – Bp. : Oktatáskutató Intézet, 1986. 143-146. p.]

DARVAS JÓZSEF: A feltörekvő parasztság hétszáz „apró követe”.... = Kis Újság 1943. 16. 3. p. (Ua: Szabad Szó 1943. ápr. 18. 1. p.)

DÁVID ZOLTÁN: A tanító szerepe a tehetségkutatásban. = Felvidéki Nevelő 1943. 1. 8-11. p.

DOMJÁN JÁNOS: „A tehetséges leányok kiválogatása éppen olyan fontos magyar ügy, mint a fiúké!”. = Református Jövő 1943. júl. 21. 3. p. [Harsányi István válasza uo., 33. szám 2. p. Lásd: HARSÁNYI 1943/3.]

ERVIN GÁBOR: A nagy ember. = Jelenkor 1943. 21. 8-9. p.

FÉJA GÉZA: Tehetségverseny. = Magyarország (esti) 1943. ápr. 27. 3. p.

[Név nélkül]: Felhívás a magyar falusi nép tanítóihoz. = Gyermekvédelem 1943. 4. 9. p.

FENYVESI ANDOR: Nobel-díjas zsidó fizikusok. = A pesti izraelita hitközség gimnáziumának és gépészeti ipari középiskolájának évkönyve az 1942-1943. iskolai évről 12-21. p.

FINKEY FERENC: Vita az Iskoláról. Tehetségkutatás és Kitűnőek Iskolája. = Híd 1943. 3. 37-38. p. [Együtt Philipp Kálmán írásával. Lásd: PHILIPP 1943/3.]

GÁSPÁR JÁNOS: Miért halnak ki a vezető családok? = Híd 1943. 7. 28-30. p.

GÁSPÁR JÁNOS: Ősök és utódok karrierje. = Híd 1943. 9. 12-14. p.

GESZTELYI NAGY ZOLTÁN: Látogatás a budapesti Képességvizsgáló Intézetben. = Gyermekvédelem 1943. 8. 4-6. p.

GESZTELYI NAGY ZOLTÁN: „Nem mind tudós, akinek szemüvege van”. Vidám és elszomorító képek a sárospataki tehetségkutató vizsgákról. = Magyar Út 1943. 18. 5. p.

HALÁSZ GYULA: Népi tehetségek a ceglédi gimnáziumban. = Országos Középiskolai Tanáregyesületi Közlöny 1942/1943. 8. 177-181. p.

HARSÁNYI ISTVÁN: 425 versenyvizsgás gyerek kerül a jövő iskolai évben gimnáziumba. = Református Jövő 1943. 24. 2. p.

HARSÁNYI ISTVÁN: Szeptemberben hatvanegy versenyvizsgás református tanuló kerül állami gimnáziumba. = Református Jövő 1943. 33. 3. p.

HARSÁNYI ISTVÁN: Tehetséges szegénysorsú leányok jövője. = Református Jövő 1943. 33. 2. p. [Válasz Domján János cikkére. Megjelent uo., júl. 21. 3. p. Lásd: DOMJÁN 1943.]

HENCZ ILONA: Szögi Endre: A zenei képesség és tehetség elemzése. [Recenzió az 1940-ben(!) megjelent könyvről.] = Magyar Paedagogia 1943. 1-2. 99-100. p. [Lásd: SZÖGI 1940.]

[Név nélkül]: A Horthy Miklós-járulékalap terhére nevelt falusi tanulók. = A szolnoki m. kir. áll. Verseghy Ferenc gimnázium évkönyve 1942-43. 14-16. p.

IGNÁCZ RÓZSA: Mindenes lángelmék. = Vigilia 1943. 3. 111-112. p.

[Név nélkül]: Internátus. = A jászapáti királyi katolikus gróf Széchenyi István gimnázium (internátus) harmincegyedik évkönyve az 1942-43. iskolai évről 41. p.

JÁMBOR LÁSZLÓ: A tehetségmentés. = Néptanítók Lapja 1943. 24. 1012-1017. p.

[JÓZSEF FERENC főherceg]: Vita az Iskoláról. József Ferenc főherceg válasza Zilahy Lajosnak. = Híd 1943. febr. 15. 34. p. [Zilahy Lajos levelét lásd: ZILAHY 1943/2.]

KEMÉNY GÁBOR: Egy magyar kultúrpedagógus. Nagy László életműve. – Bp. : Merkantil ny., 1943. (Nagy László könyvtár 9.) [A tehetséggel kapcsolatos részek: 140-146. p., 165-166. p., 173-182. p., 210-219. p.]

[Név nélkül]: Képességmegállapító versenyvizsgálatok. = A Mohács városi gimnázium évkönyve az 1942-43. iskolaévről 13-14. p.

KERÉKGYÁRTÓ ÁRPÁD: A középiskolák feladatai a gazdasági, ipari és kereskedelmi középosztály nevelésében. = Magyar Középiskola 1943. 4. 48-56. p.

[Név nélkül]: Kerékpár a tehetségmentés szolgálatában. [Rövidhír.] = Nemzetnevelés 1943. okt. 1. 149. p.

KISS ÁRPÁD: Mai magyar nevelés. – Debrecen : Nagy ny., 1943. 182 p. (Debreceni könyvek I. Magyar nevelés sorozat 1.) [A Kitűnőek Iskolájáról és a francia elitnevelésről: 169-175. p.]

KRAUSZ JÓZSEF: Tehetséges tanulók mennyiségtani foglalkoztatása alacsonyabb osztályokban. = A nagyváradi ort. izr. hitközség gimnáziumának és elemi népiskolájának évkönyve az 1942/43. iskolai évről 12-15. p.

[Név nélkül]: A legidősebb őstehetség. = Tolnai Világlapja 1943. 10. 4. p. [Náray Aurél.]

[Név nélkül]: A Magyar Út tehetségkutató akciójának mérlege. Négy gyermek útnak indul. = Magyar Út 1943. 39-42. 4. p.

MAROSI PÉTER: A nemzetnevelés kérdése folyóiratainkban. = Hitel 1943. 3. 183-192. p.

MARTINKÓ ANDRÁS: Régi vita új köntösben: őstehetség és tudós költő. = Diárium 1943. 1. 3-7. p.

NAGY JENŐ: A tehetséges népiskolai tanulók jövője. = Nevelés 1942/43. 7. 304-307. p.

NOSZLOPI LÁSZLÓ: Arravalók kiválogatása és támogatása a középiskola elvégzésére. = Magyar Paedagogia 1943. 1-2. 72-76. p.

NOSZLOPINÉ VÉGH MARGIT: Egyes értelempróbák korrelációja. – Bp. : Sylvester ny., 1943. 36 p. (Dolgozatok a Kir. Magy. Pázmány Péter Tudományegyetem Philosophiai Semináriumából 58. [63.!]

NYÍRŐ GYULA: Ady több arca a psychiatria tükrében. = Délvidéki Szemle 1943. 11. 495-509. p. [Ua., különlenyomatban: Szeged : Szegedi Új Nemzedék ny., 1943. 14 p.]

OZORAI FRIGYES: A pályaválasztás és tehetséges gyermekek kiválasztásának problémái. In: Hazai iskolák, nevelőintézetek és internátusok ismertetője. (Főszerk Ozorai Frigyes, szerk. Forgács Béla.) – Bp. : Antiqua ny., 1943. 7-10. p.

PALUMBY GYULA: Mi lesz a „felkutatott” tehetségekkel? = Magyar Út 1943. 34-35. 1-2. p. (Ua.: Tehetségmentés. = Gyermekvédelem 1943. 9. 1-3. p.)

PENTZ GÁSPÁR: Katonai képességvizsgálatok. – Szeged : Ablaka ny., 1943. 58 p. (Értekezések a m. kir. Horthy Miklós Tudományegyetem Lélektani Intézetéből 1.)

PHILIPP KÁLMÁN: Iskola, állam, társadalom. = Híd 1943. 11. 46-47. p.

PHILIPP KÁLMÁN: A jövő középiskolája. = Híd 1943. 2. 42. p.

PHILIPP KÁLMÁN: Vita az Iskoláról. Kérdések és feleletek. = Híd 1943. 3. 37-38. p. [Együtt Finkey Ferenc írásával. Lásd: FINKEY 1943.]

(r.): Tamás Viktor: Tehetségvédelem. [Recenzió az 1942-ben megjelent könyvről. Lásd: TAMÁS 1942/3.] = Magyar Középiskola 1943. 3. 45-46. p.

RADNAI BÉLA: Képesség és hivatás. = Az Ifjúság Orvosa 1943. 3. 122-131. p.

RÉZLER GYULA: A nagyipari munkásosztály utánpótlási és felemelkedési lehetőségei Magyarországon. = Nép és Családvédelem 1943. 9. 327-330. p.

[RUHMANN JENŐ] (rj.): Értekezlet a falusi tehetségmentés ügyében. = Protestáns Tanügyi Szemle 1943. 90-91. p.

SIPKA SÁNDOR: A Cseresnyés-otthon. = A hódmezővásárhelyi református Bethlen Gábor gimnázium 1942-43. tanévi évkönyve 4-5. p.

SOMOS LAJOS: Népiskolai nevelés. – Bp. : Országos Közoktatási Tanács, 1943. 324 p. (Nemzetnevelők könyvtára 5. A népiskola könyvei 1.) [Az átlagostól eltérő képességű gyermekekről: 31-39. p., ezen belül a tehetséges gyermekekről: 32-36. p.

SÖRLEI ZSIGMOND: Középosztály-nevelés. = Délvidéki Szemle 1943. 5. 202-206. p.

SZABÓ LÁSZLÓ: Tehetségkutatás vagy művelődés. = Magyar Út 1943. 30-31. 4. p.

SZEKFŰ GYULA: Válasz a magyar népi műveltség dolgában. = Jelenkor 1943. 2. 5-6. p. [A Népszavában megjelent mintegy tíz írásra, melyek a szerzőnek a parasztművelődéssel kapcsolatos cikkével foglalkoztak. Lásd: SZEKFŰ 1942/2.]

SZELIÁNSZKY FERENC: A szegény falusi tehetségmentés vonalán. (A versenyvizsgások középiskolai nevelése.) – Dunaszerdahely, 1943. 16 p. (Klny. a dunaszerdahelyi állami gimnázium 1942/43. évi évkönyvéből.)

SZENDE ALADÁR: Rendkívüli tehetségvédelem. = Magyar Út 1943. 13. 1-2. p.

SZENES ADOLF: Márkus Artur: A matematikai képesség lélektana. [Recenzió az 1937-ben(!) megjelent könyvről.] = Magyar Paedagogia 1943. 3-4. 284-285. p. [Lásd: MÁRKUS 1937.]

SZOMBATFALVY GYÖRGY: Beszámoló a versenyvizsgás tanulókról. = Néptanítók Lapja 1943. 17. 695-699. p. [Egyes hibás statisztikai adatok pontosítása: 20. szám 850. p.]

SZONDY GYÖRGY: Tehetségmentés. = Magyar Lélek 1943. 5. 195-199. p.

SZÖLLŐSY GÉZA: Falusi tehetségmentés. In: 20 közművelődési előadás a Tisza mellékéről. – Szentes : Csongrád Vármegye Iskolánkívüli Népművelelési Bizottsága, 1943. 58-61. p.

TAVAS IVÁN: A II. osztályos népiskolai tanulók értelmességvizsgálata. = A Gyermek és az Ifjúság 1943. 1. 33-42. p.

[Név nélkül]: Tehetségkutató munka. = A Sárospataki Ref. Főisk. theol. akadémiai és gimnáziumi évkönyve az 1942-43-ik iskolai évről 105-106. p.

[Név nélkül]: Tehetségmentés. = A ceglédi m. kir. áll. Kossuth gimnázium évkönyve az 1942-43. tanévre 25-26. p.

[Név nélkül]: Tehetségmentés. Budai-alap. = A miskolci református Lévay József gimnázium évkönyve az 1942-43. tanévről 16-17. p.

[Név nélkül]: Tehetségvizsgák. [Rövidhír.] = Nemzetnevelés 1943. 8. 63. p.

VAS KÁROLY: Az Országos Falusi Tehetségmentés. = Magyar Tanító 1943. 11. 335-341. p.

VEDRES LIPÓT: A gazdasági élet vezetőinek kiválasztása és nevelése. (Előadás a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem 1943. évi Soproni Nyári Egyetemi Tanfolyamán július 3-án.) – Bp. : Posner ny., 1943. 25 p.

VERESS ELEMÉR: Az alkalmazkodás szerepe a tehetségvizsgálatoknál. = Az Ifjúság Orvosa 1943. 3. 3-12. p.

VÖRÖS MIHÁLY: A Tanyai Tanulók „Cseresnyés” Otthona. = Vásárhely Népe 1944. nov. 4. 2. p. [Ua.: Népi kollégiumok Vásárhelyen 1938-1949. (Szerk. Imolya Imre.) – Hódmezővásárhely, 1973. 79-82. p.]

ZIBOLEN ENDRE: A gimnázium és a magyar középosztály. = Magyar Középiskola 1943. 2. 19-21. p.

ZILAHY LAJOS: Béke és háború. = Híd 1943. 18. 3-8. p.

ZILAHY LAJOS válasza József Ferenc főhercegnek. [Egy nem publikált levélre, a Kitűnőek Iskolája ügyében.] = Híd 1943. febr. 1. 21. p. [A főherceg válaszlevele: uo., febr. 15. 34. p. Lásd: JÓZSEF FERENC főherceg 1943.)

1944

BENKŐ LÁSZLÓ: Kitűnőek Iskolája a Harmadik Birodalomban. = Híd 1944. 4. 46-47. p.

BODA ISTVÁN: Egyéniség és típus. In: Lélektani tanulmányok 7. köt. (Szerk. Harkai Schiller Pál.) – Bp. : Kir. Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Lélektani Intézete, 1944. 29-49. p.

GYÁNI IMRE: A Cseresnyés-otthon. = A hódmezővásárhelyi református Bethlen Gábor gimnázium 1943-44. tanévi évkönyve 4-5. p.

[Név nélkül]: Horthy Miklós járulékalap terhére nevelt falusi tanulók. = A szolnoki m. kir. áll. Verseghy Ferenc gimnázium évkönyve 13. p.

NEVELŐS ÁGOSTON: Az osztályszellem kifejlesztésének módszeréről. = Nevelésügyi Szemle 1944. 1-2. 1-8. p.

NOSZLOPI LÁSZLÓ: Emberismeret és emberekkel való bánás. (2. bőv. kiad.) – Bp. : Pantheon, 1944. [VI. fejezet: Emberkiválogatás 77-103. p.]

NOSZLOPINÉ VÉGH MARGIT: Értelempróbák tényezőelemzése. (Részlet „Egyes értelempróbák korrelációja” c. doktori értekezésből.) In: Lélektani tanulmányok 7. köt. (Szerk. Harkai Schiller Pál.) – Bp. : Kir. Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Lélektani Intézete, 1944. 125-136. p.

PENTZ GÁSPÁR: Gyorsírói képességvizsgálat. = Nevelésügyi Szemle 1944. 1-2. 22-25. p.

RADNAI BÉLA: Értelemvizsgálati eredmény és testalkat. In: Lélektani tanulmányok 7. köt. (Szerk. Harkai Schiller Pál.) – Bp. : Kir. Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Lélektani Intézete, 1944. 149-153. p.

SÁRMÁNDI FERENC: Van-e szükség a népiskolában szelekcióra? = Néptanítók Lapja 1944. 7. 259-262. p.

SZOMBATFALVY GYÖRGY: Április elsején lesz az idén a falusi magyar gyermekek képességmegállapító versenyvizsgája. = Néptanítók Lapja 1944. 5. 188-189. p.

[Név nélkül]: Tehetségek támogatása Németországban. [Hír.] = Gyermekvédelem 1944. 2. 9. p.

[Név nélkül]: Tehetségkutató munka. = A Sárospataki Ref. Főisk. theol. akadémiai és gimnáziumi évkönyve az 1943-44-ik iskolai évről 81-82. p.

[Név nélkül]: Tehetségmentés. = A ceglédi m. kir. áll. Kossuth gimnázium évkönyve az 1943-44. tanévre 24-26. p.

VAJTHÓ LÁSZLÓ: Zilahy Lajos iskolája. = Országos Középiskolai Tanáregyesületi Közlöny 1943/1944. 5. 102-103. p.

VARGA LÁSZLÓ: Tehetség és bölcsesség. = Magyar Kultúra 1944. május 5. 133-135. p.

ZSAKÓ ISTVÁN: A kiválóság és a súlyos betegségi hajlam öröklése neves magyar családokban. = Magyar Családtöréneti Szemle 1944. 4. 82-89. p.

1945

BARRA GYÖRGY: Képességvizsgálat az iskolában. In: Demokrácia és köznevelés. – Bp. : Országos Köznevelési Tanács, 1945. 92-102. p.

BARRA GYÖRGY: A magyar tehetség útja hivatása felé. = Köznevelés 1945. 3. 5-7. p.

[Név nélkül]: Falusi és tanyai tehetséges gyermekek kiválogatása. [Rövidhír.] = Köznevelés 1945. 4. 16. p.

[Név nélkül]: A Független Ifjúság Országos Szövetsége tehetségkutató pályázatot hirdet ... [Felhívás. = Független Ifjúság 1945. dec. 22. 8. p.

GÁRDOS DEZSŐ: A 10 éves gyermekek képességi vizsgája. = Népszava 1945. július 21. 2. p.

GYENES ISTVÁN: Tehetség és kiválasztás. Miért nem vált be az iskolai „képességvizsgálat”? = Demokrácia 1945. augusztus 19. 5. p. [Szombatfalvy György válasza uo., 1945. szept. 16. 6. p. Lásd: SZOMBATFALVY 1945.]

HERMANN IMRE: Bolyai János. Egy gondolat születésének lélektana. – Bp.: Anonymus, 1945. 122 p.

KEMÉNY GÁBOR: Egy negyedszázad nevelésügyi mérlege. In: Demokrácia és köznevelés. – Bp. : Országos Köznevelési Tanács, 1945. 35-50. p.

[Név nélkül]: Képességvizsgálat – az elemiben? = Szabadság 1945. július 25. 2. p.

KISS ÁRPÁD: Az általános iskola mint kultúrpolitikai probléma. = Köznevelés 1945. 12. 8-10. p.

ORTUTAY GYULA: Képességvizsgálat az iskolákban. = Kis Újság 1945. július 26. 1. p.

PÁLL FERENC: Internátus. = A jászapáti kir. kat. gróf Széchenyi István gimnázium [...] évkönyve az 1944-45. iskolai évről 42. p.

SIMON LÁSZLÓ: Az iskola hivatása. In: Demokrácia és köznevelés. – Bp. : Országos Köznevelési Tanács, 1945. 22-34. p.

SZALAY SÁNDOR: Demokrácia és tehetségszelekció. Szelekció az oktatásban. = Köznevelés 1945. 12. 5-6. p. [Szombatfalvy György észrevételei a cikkhez uo., 1946. 3. 13-14. p. Lásd: SZOMBATFALVY 1946.]

SZOMBATFALVY GYÖRGY: Tehetség és kiválasztás. = Demokrácia 1945. szeptember 16. 6. p. [Válasz Gyenes István azonos című cikkére, uo. 1945. aug. 19. 5. p. Lásd: GYENES 1945.]

T. E.: „Megfelelő ember a megfelelő helyen.” = Kis Újság 1945. július 22. 6. p.

VAJDA LÁSZLÓ: Tömegnevelést és vezetőnevelést. = Köznevelés 1945. 8. 5-7. p.

VEREBÉLYI FERENC: „Csali mese” a képességvizsgálatról. = Népszava 1945. július 25. 4. p.

1946

BARRA GYÖRGY: Régi és új iskolarendszerünk I-III. rész. = Köznevelés 1946. 6. 6-8. p., 7. 2-5. p., 8. 2-3. p.

FÖLDES MARGIT: A robotmegváltás. = Köznevelés 1946. 3. 15. p.

KARDOS LÁSZLÓ: Parasztdiáksors. = Valóság 1946. 1-2. 12-40. p.

[Név nélkül]: Az Országos Magyar Falusi Tehetségmentés.. [Rövidhír.] = Köznevelés 1946. 9. 12. p.

PENTZ GÁSPÁR: Pszichológia és az alföldkutatás. In: Az Alföldi Tudományos Intézet évkönyve I. köt. 1944-1945. (Szerk. Bartucz Lajos) – Szeged : Alföldi Tudományos Intézet, 1946. 213-216. p.

PENTZNÉ AMBRUS MAGDA: A 14 éves szegedi iskolásgyermek. In: Az Alföldi Tudományos Intézet évkönyve I. köt. 1944-1945. (Szerk. Bartucz Lajos) – Szeged : Alföldi Tudományos Intézet, 1946. 217-234. p.

SZOMBATFALVY GYÖRGY: Tehetségszelekció. = Köznevelés 1946. 3. 13-14. p. [Észrevételek Szalay Sándor írásához. Megjelent uo., 1945. 12. 5-6. p. Lásd: SZALAY 1945.]

[Név nélkül]: A tehetséges szegény tanulók neveltetési alapjának új csekkszámlája. [Rövidhír.] = Köznevelés 1946. 20. 24. p.

1947

ANDRÁSSY KURTA JÁNOS: Paraszt művésztehetségek védelme. – Bp. 1947. 27 p. 4 t. (A Magyar Népi Művelődési Intézet kis tanulmányai 7.)

ANTAL LÁSZLÓ: Középiskolás tehetségeink egy pályázat tükrében. = Köznevelés 1947. 21. 463-465. p.

BARRA GYÖRGY – TÓTH BÉLA: Nagy László és Ranschburg Pál nyomdokain. Beszámoló az Állami Gyermeklélektani Állomások vezetőinek első együttes üléséről (1947. okt. 7. és 8. – a teljes jegyzőkönyv). – Bp. : Egyetemi ny., 1947. 27 p. (Gyermeklélektani könyvtár 1.)

ERVIN GÁBOR: Iskolai siker kísérleti elemzése tanuló leányoknál. = Magyar Psychologiai Szemle 1947. 1-2. 26-35. p.

[Név nélkül]: Falusi tehetségmentés. [Rövidhír.] = Köznevelés 1947. 9. 192. p.

GLEIMAN ANNA: Az értelmes gyermek. In: Tanítás és értelmi fejlődés. – Bp. : Magyar Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium, 1947. 161-167. p.

GOMBOS IMRE: A népi kollégiumi mozgalom. – Bp. : Egyetemi ny., 1947. 23 p. (A „Magyar Népi Művelődési Intézet” kis tanulmányai 2.)

GŐNYEI ANTAL: Fiúk és leányok. In: Tanítás és értelmi fejlődés. – Bp. : Magyar Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium, 1947. 129-136. p.

KERESZTES TIBOR: Tehetségkutató atlétikai versenyek indulnak országszerte! = Ifjúság 1947. 38. 2. p.

[Név nélkül]: Kétezer parasztgyermek tehetségvizsgája lesz májusban. = Köznevelés 1947. 6. 114. p.

KISS SÁNDOR: Tehetségkiválasztás és tehetséggondozás. A magyar vallás- és közoktatásügyi miniszter 91.291/1946. III. körrendelete alapján rendezendő nevelői tájékoztató értekezletek negyedik előadói vázlata. = Köznevelés [Közlöny!] 1947. 4. 26-27. p.

KISS TIHAMÉR: A különösen tehetségesek nevelése az általános iskolában. = Embernevelés 1947. 9. 399-403. p.

LÉNÁRD FERENC: Mit vizsgálnak az intelligencia-tesztek? = Magyar Psychologiai Szemle 1947. 1-2. 40-44. p.

MÉREI FERENC: Hermann Imre: Bolyai János. – Egy gondolat születése. [Recenzió az 1945-ben megjelent könyvről. = Magyar Psychologiai Szemle 1947. 1-2. 45-47. p. [Lásd: HERMANN 1945.]

MÉREI FERENC: A minőségi elv és az általános iskola. = Embernevelés 1947. 1. 19-24. p.

MÉREI FERENC: Piaget, Jean: La Psychologie de l’Intelligence. [Recenzió.] = Magyar Psychologiai Szemle 1947. 3-4. 147-148. p.

[NAGY LAJOSNÉ]: Reformáljuk meg a tehetségkiválasztás módszerét! = Köznevelés 1947. 19. 435. p.

PÁLIS PÁL: Sokszáz új sportoló, számos ifjú tehetség a Tehetségkutató Atlétikai Versenyeken. = Ifjúság 1947. 41. 8. p.

POGÁNY Ö. GÁBOR: Képzőművész kollégiumok. = Valóság 1947. 12. 878-880. p.

RÉVÉSZ GÉZA: A zsenialitás problémája. = Athenaeum 1947. 8-15. p. [Ua., Halász László: „Tehetség és zseni – ahogy Révész Géza látta” című bevezetőjével: Pszichológia 1987. 2. 284-293. p.)

SOMOGYI ÁRPÁD: Munkássorból művészsorba. = Valóság 1947. 12. 878-880. p.

[Név nélkül]: A tehetséges és gyenge tehetségű tanuló. = Gyakorlati Pedagógia 1947. nov. 157-160. p.

TÓTH MIHÁLY: A tehetséges gyermek és a színvonal. = Köznevelés 1947. 17. 374-375. p.

1948

BARRA GYÖRGY: A lélektan a mai magyar köznevelésben. In: A köznevelés évkönyve. – Bp. : VKM, 1948. (A köznevelés könyvtára 5.) 237-241. p.

BÍRÓ JÓZSEF: Tanári képességvizsgálatok. = Köznevelés 1948. 19. 464-465. p

KASZAB ANDOR: A testalkat és értelem viszonya iskolás gyermekeknél. = Embernevelés 1948. 10. 452-456. p.

KASZAB ANDOR: Testalkat és értelem 4-18 éves korban. A testalkat és iskolai teljesítmény összefüggésének vizsgálata falusi és városi tanulóknál. – Bp. : Szfőv. Közoktatásügyi Ügyoszt., 1948. 119 p. (Gyermeklélektani könyvtár 5.)

[ÖRVENDI PIROSKA]: Irodalmi tehetségkutatás az általános iskolában. = Köznevelés 1948. 13. 315. p.

1950

[Név nélkül]: A Magyar Ifjúság Népi Szövetsége „Felszabadulási, irodalmi és kritikai tehetségkutató pályázata.” = Szikra 1950. 1. 9. p.



A digitális verzió változatlan formában, szabadon terjeszthető!
©  Bánfai József, 2007
()

Az elektronikus változatot készítette:
Ambrus Attila József
()

PTE Központi Könyvtár – Pécs, 2007. június 22.
http://www.lib.pte.hu