Bezár
Chat a könyvtárossal (Nem elérhető)

10 éves a Tudásközpont!

nyitókép

10 éves a Tudásközpont

A Pécs – Európa Kulturális Fővárosa 2010 projekt keretében, 10 évvel ezelőtt, 2010. október 25-én nyitotta meg kapuit a Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont épülete, melyben a PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont, a Benedek Ferenc Jogtudományi és Közgazdaságtudományi Szakkönyvtár, valamint Csorba Győző Könyvtár várja az olvasóit immáron egy évtizede.

A mostani járványhelyzet következtében a könyvtárak nagy közönséget vonzó eseményeket nem terveznek a jubileum alkalmából, inkább online felületeken ünneplik meg a nyitás 10. évfordulóját.

2020. október 13-án indult az a sorozat, amely során minden nap egy-egy érdekességet tudhatnak meg az olvasók a Csorba Győző Könyvtár és a PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont Facebook-oldalain. Az online események szervezői ugyanitt egy kvízjátékot is indítottak, melynek helyes kitöltői között könyvtári ajándékcsomagokat sorsolnak majd ki.

A Tudásközpont épületének földszintjén 2020. október 20-tól november 5-ig tekinthető majd meg az elmúlt 10 év rendezvényeinek fotóit felsorakoztató kiállítás. A képek színes kavalkádja a legemlékezetesebb pillanatokból ad egy kis ízelítőt, hiszen az elmúlt évtizedben megszámlálhatatlan könyvtári rendezvénynek adott otthont az épület.

2020. október 22-én 13.30-kor kezdődik a Beszélgetés a könyvtárak szerepéről című online kerekasztal-beszélgetés, melyben Horváth Tamás, Pécs Megyei Jogú Város Kulturális Bizottságának elnöke beszélget Szeberényi Gáborral, a PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont főigazgatójával, valamint Miszler Tamással, a Csorba Győző Könyvtár igazgatójával. A beszélgetés a Csorba Győző Könyvtár YouTube-csatornáján lesz követhető.

A kvíz itt érhető el: http://bit.ly/TKP10kviz

A kerekasztal-beszélgetés Facebook-eseménye: https://www.facebook.com/events/819043968926421/






Trackback link:
logo

Adatainak védelme fontos számunkra - a választás az Öné.

Engedélyezi, hogy összegyűjtsük és felhasználjuk az adatait, ezáltal személyre szabhassuk az Ön számára nyújtott szolgáltatásainkat?

Állítsa be az Ön számára elfogadható viselkedési módokat vagy látogassa meg e célból létrehozott bővebb információt tartalmazó oldalunkat, hogy tájékozódjon a lehetőségeiről!

(*) Szükséges elemek

Egy olyan weboldal használatához, mint amilyen a miénk is, elengedhetetlenül szükséges bizonyos elemek elhelyezése a böngészőjében arra az időre, amíg oldalunkat látogatja. Ha ehhez nem járul hozzá, sajnos nem tudjuk megjeleníteni Önnek honlapunkat.

Az ügyfelek visszajelzései - mondják el véleményüket

A visszajelzések űrlapjai, az előugró felmérések és az adatok követése segít megérteni, hogyan használják szolgáltatásainkat és webhelyeinket, valamint rajtuk keresztül lehetőséget biztosítunk a visszajelzésre is.

Hibaelhárítás - segít nekünk azonosítani és megoldani a problémákat

Annak érdekében, hogy jobban megértsük a tapasztalataikat, az online viselkedésével kapcsolatos adatokat gyűjtünk a hibák azonosítására és azok megoldására.

Ha a későbbiekben meg akarja változtatni a beállításokat, kattintson az oldal alján található hivatkozásra!