1774 tavaszán nyitotta meg kapuit az ország első nyilvános bibliotékája. A megnyitást közel másfél évtizedes előkészületek előzték meg. A püspök a könyvek gyűjtését tervszerűen végeztette, így a könyvtár polcain helyet kaptak a jog-, az orvos-, a bölcsészet- és a természettudomány kötetei is. Legtöbb vásárlását Ausztriában, Itáliában, Hollandiában bonyolították barátai, akikkel állandó levelezésben állt.
A mintegy 15 000 kötetes gyűjtemény az alapító halála után kisebb-nagyobb megszakításokkal bővült. Az alapító püspök támogatta a Pécsre költöző Engel János József nyomdászt, valamint a tettyei papírmalom működtetését.
A természettudományos gyakorlati vizsgálatok végzéséhez a püspöki palota délnyugati tornyában egy földmérő és csillagászati eszközökkel ellátott csillagvizsgálót rendeztetett be.
Klimo György hitte, hogy egy közösség lelki gondozását csak egy jól képzett ember képes megfelelően ellátni, így megnövelte a képzési időt is a papi szemináriumokon. Jobbágy származású püspök révén, küzdött azért, hogy az oktatás mindenki számára hozzáférhető legyen. A Tudásközpont aulájában ebből a 250 évből szeretnénk néhány emléket megmutatni és felidézni látogatóinknak könyveken, képeslapokon keresztül.
A vitrinben a Klimo Könyvtár különleges kötetei is megtekinthetők, többek között az alábbiak:
A kiállítást készítette: Eby Varghese Anna, Gergely Zsuzsanna, Kádár Johanna
Fotók: Kádár Johanna
Helyszín: Dél-Dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont 0. szint, aula (a regisztráció mellett) Pécs, Universitas u. 2/A
Engedélyezi, hogy összegyűjtsük és felhasználjuk az adatait, ezáltal személyre szabhassuk az Ön számára nyújtott szolgáltatásainkat?
Állítsa be az Ön számára elfogadható viselkedési módokat vagy látogassa meg e célból létrehozott bővebb információt tartalmazó oldalunkat, hogy tájékozódjon a lehetőségeiről!