Az én könyvem! Zsigerbőr, bőr alatt, tagadhatatlanul! Ez a könyv olyan hatással volt rám, mint még semmilyen tintával papírra vetett lélekdarab. Nehéz hát szavakkal leírni, mi az, amit adott nekem...

Kevés könyvet vásárolok, csak azokat teszem a polcomra, melyekről tudom, hogy újra és újra olvasnám. A Cigánymandalánál viszont többet éreztem. Ott kell lennie velem, mellettem, hogy bármikor leemelhessem, vagy csak ránézzek. A tudat, hogy kinyithatom, amikor szükségem van rá. Mert igen, szükségem van erre a könyvre!
Szécsi Magda műve a cigány kultúrát egészen sajátosan mutatja be. A játékosság és közvetlenség viszont igen magvas tartalmat foglal magában. Mikor levettem ezt a novelláskötetet a Tudásközpont polcáról, még nem gondoltam, hogy ennyit kaphatok tőle. Ezek után az írónő majd’ összes alkotását olvastam, és örök szerelembe estem. Köszönöm, hogy van, és köszönöm, hogy újra és újra könnyeket csal a szemembe!

Ködkígyósi hétköznapok – részlet

– „Két éve minden nyáron leesek arról a hülye fáról... – panaszkodta gyenge hangon.
– Miért esel le?
– Ledob! Utál engem! – csapott nagyon a párnára.
– Egy fa nem tud utálni. Utáni csak az ember képes – magyaráztam, míg a bokáját kötöztem.
– Géza bácsit is utálta. Hívogatta, aztán megölte...
– Ki mondta ezt neked?
– Az apu és Miska, a Géza bácsi fia.
– Értem. Akkor kerüld el azt a gonosz fát – tanácsoltam.
– Azt nem lehet...
– Miért ne lehetne? Elhatározod, hogy nem mászol fel rá és kész...
– Nem lehet... mert... mert engem is hívogat – bökte ki.
– Hát, ez szörnyű! – vettem a karomba Lacikát elképedve.
– A száját keresem – súgta meg–, és ha megtalálom, kap majd tőlem a Géza bácsiért... telerakom kövekkel és csend lesz!
– Nagyon szeretted a Géza bácsit?
– Nagyon. Mindig játszott velünk, és... és... már nem játszik, mert meghalt.
– Tudom, hogy meghalt. Sajnálom.
– Nem jó a meghalás, mert nagy különbségek lesznek tőle. Nem kérdezed meg, hogy milyen különbségek?– nézett rám komolyan.
– De megkérdezem, csak előtte kiviszlek a napra, jobb odakint – mondtam megborzongva, majd leültettem egy félig kibelezett fotelba, a lábát meg felpócoltam. – Na milyen különbségek lesznek tőle? Érdekel ám nagyon – nyugtattam meg.
– Mindenki rosszabb lesz, ha meghal valaki. Juci néni teljesen megbolondult azóta, anyuról elfogyott a hús, apu megborozza magát, Gyuri bácsi, a Géza bácsi bátyja se a régi, fehér lett a haja és azóta alig beszél, én meg a bokámat adom a Géza bácsiért. Ezért sem sírtam, amikor leestem. Ne sírjon, aki ad valamit, igaz?
Igaz, Lacika – öleltem magamhoz a madárcsontú kisfiút, aki lélekben sokkal erősebb lesz nálam, csak ő még nem tudta, hogy a halál, mint az élet is, anyagi valóság.”
 

Kékesi Alexandra újságíró ajánlásával

(UNIV Pécs)