McCullers regénye egyszerűen zseniális. Őszinte boldogság tölt el, amikor a könyvét fogom a kezemben, nem csak azért, mert ritkán olvasni ennyire izgalmas életúttal rendelkező kiváló szerzőt, hanem azért is, mert az amerikai írónők egészen sajátságos, okos és érzékeny látásmódját képviselik az irodalomnak. A szerző élete és írása sok hasonlatosságot mutat az irodalmi Nobel-díj egyik birtokosával, „a Dél krónikásának” nevezett William Faulknerrel, de aki szereti Simon de Beauvoire háttérben lüktető és a sorokból kiolvasható filozófiai-feminista miliőjét, az sem fog itt csalódni.

McCullers 1917-ben született, és csupán ötven évet élt, a zongoraművészet helyett az írást választva az amerikai szépirodalom nagyj ává nőtte ki magát, több regény, színdarab, esszé és költemény került ki a kezei alól. Műveit az Európa Kiadó gondozásában ismerhetjük, visszatérő témái az őrület, a szexualitás, a női test, de olyan húsbavágó, kontinenseken átívelő társadalmi kérdéseket is feszeget, mint a kirekesztés, a homoszexualitás vagy a konformizmus, továbbá önéletrajzi elemek is jócskán fűszerezik az életművet. Első regénye huszonhárom éves korában jelent meg Magányos vadász a szív címmel 1940-ben, kisregénye, Az esküvői vendég 1946-ban, A szomorú kávéház balladája 1951-ben, utolsó regénye, Óra, mutató nélkül pedig 1961-ben.

Az Egy arany szem tükrében című írást keserédes-mályvacukros íz lengi körül, amíg eljut a történet végső, fájdalmas sziluettjéig. McCullers négy részre osztott regénye, amibe azonnal szerelmes lesz az ember, és ami eredetileg 1941-ben látott napvilágot – még szintén a szerző húszas éveinek elején – a perzselő és szikrázó szenvedélyek földjéig, Dél-Amerikáig és a lét három fundamentumáig kalauzol minket: az életig, a szexig és a halálig. A kicsit több mint százhúsz oldalas regény nagyjából két évet fog át. Egyhangúság, békeidő, közös esti kártyázások. Katonai támaszponton vagyunk. A lopásra hajlamos Penderton százados és felesége, Leonóra élik mindennapi, unalmas életüket, amíg melléjük nem költözik Langdon őrnagy nejével, a mindenki által őrültnek hitt Alisonnal.

Williams közlegény – az írás egyik kulcsfigurája – is a támaszponton teljesít szolgálatot, aki ha csak teheti, mályvacukrot szopogat a szájában. Williams szigorú vallásos nevelést kapott, mely sok esetben az egészséges szexuális fejlődésnek szab gátat, fél a nőktől, mert apja arra tanította, hogy halált okozó fertőzést kap tőlük, egész kisfiú kora óta nem beszélt nővel. Mióta viszont meglátta a százados feleségét meztelenül, azóta éjjelente szemmel tartja a házukat, megfigyeli a család szokásait, és összesen hétszer lopakodik be az alvó nő mellé a hálószobába. Egykor gyilkosságot követett el, afféle ösztönlény, nem igazán érti, mi történik vele, különös transzba képes esni, és olyankor megmagyarázhatatlan dolgokat tesz. A százados nemcsak iránta, hanem felesége szeretője, Langdon őrnagy iránt is gyűlölettel kevert homoszexuális vágyakat érez.

Alison igen érdekes személyiség, s amióta mindkét mellbimbóját ollóval levágta, ostobának gondolják, ő maga sem hisz saját szemének, amikor besurranni látja a közlegényt a szomszéd házba, először valamiféle képzelgésnek véli, majd azt hiszi, a férje az. Az őrnagy kilengéseit nehezen tűri, kemény vajúdása és a kis Catherine-je elvesztése, rémképei, valamint öncsonkításos ügye és egész karaktere igen mély lelki-filozófiai-feminista értelmezésre ad lehetőséget. Kis filippinó szolgájába, a fiatal, romantikus lelkű, művészien festő, könnyed, mély érzésű és bohó Anacleto-ba szerelmes, el akarja hagyni a férjét. Végül egy virginiai szanatóriumba vitetik, ahol a második éjszaka szívrohamban meghal, és ezzel valahol mindannyiuk élete a végéhez ér. McCullers a legvégsőkig képes a normalitás-őrület pengeélén táncoltatva szereplői érzéseit lefojtani, az esté-lyek csillogása ideig-óráig tudja feledtetni a frusztráltságot, de eljön egy pont, amikor az időzített bomba kioldódik, és krimiszerűen gyilkosságba torkollik a regény. McCullers szereplőjével ellentétben nem hamiskártyás, értékítélet nélkül bemutat és elmond, még filozófiai vitát is nyit két szereplő között arról, boldogság-e, ha a normalitás feladásával jutunk el a beteljesülésig. Az írás majd’ minden alakja megoldatlan össztársadalmi és poszttrau-más lélektani problémákat vet fel. A százados személyisége a látens homoszexualitás és homofóbia, a tolvajlás és a szadizmus témakörét boncolgatják, Leonóra az önmutogatás megtestesítője, Williams a társadalomból kilógó antiszociális, voyer szereplő, Alison a férfivilág szabályaihoz alkalmazkodni képtelen nő, aki a világ torzulásaira heves válaszokat ad, mindegyikükre azonban jellemző a fásultság, amelyből az őrület ösvényén át találnak kiutat. Az amerikai nőirodalom értő olvasásához jó szívvel ajánlom Zsadányi Edit elemzéseit, mert amiről ő és McCullers beszél, arra oda kell figyelni.