Könyvajánló

Kiadó:
Magvető
ISBN:
978-963-14-2962-6
Kiadás éve:
2012
Mű a katalógusban:

Kossuthkifli : hazafias kalandregény

Az előző bő egy év magyar szépirodalmának gazdag terméséből Fehér Béla Kossuthkiflijére hívnám fel a figyelmet. Fehér Béla munkája könnyed, élvezetes, ugyanakkor feszes, iz galmas „áltörténeti” szöveg, amely mögött ott mosolyog Jókai, Krúdy, Rejtő és vizuális értelemben Feszty Árpád is, akik a kellő időben, helyen és módon lépnek elő. Az író 1849. május 4. és május 12. közötti időszakban két lovaskocsi segítségével repíti át olvasóját Pozsony és Debrecen között. A roadmovie során megismerünk valóságos, fiktív, hús-vér, transzcendens, érző, érzéketlen, aktív, passzív szereplőket, akik együttesen és egységesen rajzolják (inkább festik) meg számunkra 1849 kossuthkiflis Magyarországát, amelyet valami mitikus, Kárpát-medencei logika működtet.



Dr. Gőzsy Zoltán egyetemi adjunktus, PTE BTK Történettudományi Intézet, Újkortörténeti Tanszék Fehér Béla története egészében is működik (folyamatosan a könyvhöz szegezi olvasóját), és a részletekben is finom, kidolgozott. Úgy alkotja meg nagyszabású, társadalomtörténeti tablóját, hogy abban helyén vannak a tájnyelvi és német fogalmak, szófordulatok, mondatok, illetve az érzelmek, a motivációk, az ízek, a hangulatok, a helyszínek, a földrajzi leírások. És nem csak azért, mert a szerző ezeket igényesen átgondolta, végigkutatta, hanem mert feszes történetével – a főszereplő Vödric Demeter cukrászmesterre utalva – ezeket a zseniális alapanyagokat, pompás összetevőket, morzsákat tökéletes kossuthkiflivé keverte, gyúrta és sütötte.

 

A könyvajánló a PTE Egyetemi Könyvtára által a Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpontban 2013. november 11-én hétfőn, 15 órakor megnyílt "MindenKép(p)en Olvasunk!" című olvasást népszerűsítő fotókiállításra készült!