Már korábban feltűnt, hogy a 150 éves magyarországi török uralom ábrázolása milyen egyoldalú az ifjúsági, de még a felnőtteknek szóló irodalomban is. A regényeket többnyire „innen-nézetből” írták: a királyi Magyarországról, vagy Erdélyből miként látták a török által uralt területet. Sokat olvashattunk csatákról, várak elestéről vagy visszavételéről, végvári csetepatékról, rabszolgának elhurcolt magyarokról; kevesebbet a meg nem szállt királyi Magyarországon zajló élet hétköznapjairól, még kevesebbet a megszállt részen élő magyar lakosság életéről, hogyan tartották a kapcsolatot az anyaországgal é.i.t. (arról tudtunk, hogy a derék magyar urak és főpapok a török fennhatóság alá került hajdani birtokaikon is behajtották a neki „járó” adókat...).

Arról aztán végképp nem olvastam sehol, hogy milyen is volt a helyben maradó viszonylag nagy lélekszámú lakosság élete a török megszállás alatt, hogyan zajlott ott a mindennapi élet, milyen volt ott magyarnak lenni. A gazdagok ugyan elmenekülhettek a megszállás elől, de a szegények, a jobbágyok, de még a mesteremberek jó része is ott maradt – velük mi lett?

Végre kezembe került egy könyv, ami éppen ezzel a hiányolt témával foglalkozik: a megszállt országrész mindennapi életét ismerhetjük meg belőle – még ha néha meseszerű megközelítésben, „szabadon elbeszélve”, a szigorú történészi megközelítést mellőzve (pl. az egri ostrom után Dobó helyére kinevezett, majd röviddel ezután török fogságba került Bornemissza Gergely is feltűnik pécsi lakosként). A tükröt egy kalandos életű török nemesember tartja elénk, aki gyermekkori élményein átszűrve, a „másik” oldalon élve, felcseperedve regél a magyarországi török világ nagy eseményeiről, a hétköznapi életről, emberi kapcsolatokról. Megismerünk egy szegmenst a török hódító gondolatvilágából, értékrendjéből: hogyan látták ők az akkori Magyarországot, Európát, hogyan éltek, mi volt a fontos, a jó, a követendő, milyen volt a viszonyuk a helyben maradó országlakosokkal, milyennek látták őket és viszont. Ami számomra különösen izgalmassá tette Horváth Viktor „Török tükör” című könyvét, az a helyszín volt. A regény cselekménye jórészt Pécsett játszódik. A szerző által becsatolt korabeli térkép-mellékleten ráismerünk belvárosunkra, jellegzetes utcáinkra, néhány ma is fennálló épületre, a városszerkezetre, ami a várfalon belül alig változott. Az író olyan színesen, érzékletesen festi meg pécsi tablóját, hogy az ismert utcák a szemünk előtt változnak át és népesülnek be korabeli alakokkal, járművekkel, szinte érezzük az akkori élet lüktetését.

Aki kedveli a kalandos időutazást és a történelmet, ismeri és szereti Pécset, annak nagy örömöt fog szerezni ez a könyv. Én mindenképpen nagy élvezettel vettem kezembe – és ajánlom másoknak is elolvasásra.

 

A könyvajánló a PTE Egyetemi Könyvtára által a Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpontban 2013. november 11-én hétfőn, 15 órakor megnyílt "MindenKép(p)en Olvasunk!" című olvasást népszerűsítő fotókiállításra készült!