Egyetemi folyóirat-platform


Kiknek és mit kínálunk? 

Lehetőséget szeretnénk biztosítani Egyetemen működő tudományos folyóiratok szerkesztőségeinek, illetve más időszaki kiadványokat (könyvsorozatokat, évkönyveket) kiadó szervezeti egységeknek arra, hogy bekapcsolódhassanak a hazai és nemzetközi online tudományos vérkeringésbe.

Ehhez kínáljuk neves észak-amerikai egyetemeken fejlesztett, stabil háttérrel rendelkező, megbízható, legújabb főverziójú Open Journal Systems 3-as folyóiratmenedzsment és publikáló rendszerünket, amely mögött lassan 20 éves tapasztalat van, és amelyet egyre több hazai tudományos folyóirat vesz birtokba. Ezen kívül a tudományos publikálás terén felhalmozódó könyvtárosi tapasztalatunkat is a szerkesztőségek rendelkezésére kívánjuk bocsátani annak érdekében, hogy a rendszerben rejlő lehetőségeket minél hatékonyabban ki tudják aknázni. 


A rendszert igénybe vevő szerkesztőségeknek lehetőségük van arra, hogy a kézirat benyújtásától a szakmai bírálaton át a publikálásig az egész, önmagukra szabott munkafolyamatot ebben a rendszerben intézzék, és ezt követően a szintén általuk testre szabott megjelenési felületen jelentessék meg a legújabb számot.

Természetesen annak semmi akadálya, hogy valaki továbbra is a saját bevett módján menedzselje a szerkesztőségi munkát. Lehetőség van arra, hogy az egyes tanulmányokat gyorsan, egy űrlap kitöltése által feltöltsük, majd megjelentessük a számot anélkül, hogy a rendszer szerkesztőségi funkcióit is kihasználnánk. Ugyanakkor kollégáink szívesen elmagyarázzák, hogy milyen előnyökkel jár az a tudományos folyóiratkiadás működő gyakorlatainak ismeretében kialakított, a szerkesztőségi párbeszédet támogató, a visszakereshetőséget lehetővé tevő és az automatizálást elősegítő szerkesztőségi munkafolyamat-támogató szisztéma, ami az OJS szerves része és egyben egyik legnagyobb értéke.

A platformon elsősorban az Egyetem valamely egységéhez tartozó kiadványok lelhetnek otthonra, de ilyen esetben sem zárkózunk el. Mindenképpen érdemes lehet felvenni velünk a kapcsolatot a lent található elérhetőségek valamelyikén, hogy személyesen is meg tudjuk beszélni a csatlakozás feltételeit.


Kiknek ajánljuk a szolgáltatást?

  • Akik magasabb idézettséghez vezető nagyobb láthatóságot és jobb megtalálhatóságot szeretnének elérni.
  • Akik idővel szeretnének kiadványaikkal bekerülni a nagy adatbázisokba és a szakterületükön releváns gyűjtőrendszerekbe.
  • Akik szeretnék folyóiratukat egy modern, letisztult, átlátható, logikus és igény szerint testre szabható felületen megjelentetni.
  • Akik azt tervezik, hogy a szerkesztőségi munkafolyamatukat a nemzetközi tudományos formáknak megfelelő mederbe terelik, vagy csak szeretnék azt professzionalizálni, átláthatóbbá, automatizáltabbá tenni.


Mi mit biztosítunk? 

  • A láthatóság növelését és a megtalálhatóságot előmozdítandó a különböző azonosítókkal (DOI, ISSN, ORCID) való ellátottság előmozdítását. 
  • Segítséget a technikai problémák megoldásában, és a tudományos publikálási gyakorlatokkal kapcsolatos kérdések megválaszolásához. 
  • Segítséget és segédanyagokat a rendszerrel kapcsolatos ismeretek elsajátításához, amellyel sok idő spórolható meg. 
  • Megbízható rendszert, az adat könyvtári szerveren történő tárolását. 
  • Hogy a szolgáltatás egészét ingyen igénybe vehetik. 


Ők már csatlakoztak platformunkhoz 


        A platform, amely hamarosan újabb csatlakozókkal bővül, a következő linkről érhető el: https://journals.lib.pte.hu/.  


        Mi a teendő, ha valakinek felkeltettük az érdeklődését? 

        Amennyiben valaki csatlakozni szeretne az egyetemi folyóirat-platformhoz, vagy csak érdeklődik az online folyóirat-kiadás gyakorlata iránt, az vegye fel velünk a kapcsolatot az alul található elérhetőségek valamelyikén. A kapcsolatfelvételt követően egy személyes beszélgetés során lehetőségünk lesz megvizsgálni, hogy mennyire fedik egymást a szerkesztőség igényei és a Könyvtár által kínált szolgáltatás. 


        Telefonszám 


        72 / 501-650 / 28042
        E-mail-cím 
        journals@lib.pte.hu