A neves művészettörténészprofesszor a szépség bolondja. Praktikusan liberálisnak vallja magát, bár öregségére inkább doktriner lesz. Ráadásul ráunt már mindenre, de legfőképp a saját életére. Hiába már, hogy feleséget sem a sápadt alapkészletből választott annak idején, a hippikorszakban, amikor – eleinte – a fekete szépség, a jamaicai bevándorlólány a fehér, egyetemi környezetben bizsergetően izgalmas, sőt vagány dolog volt: Ebony and Ivory live together in perfect harmony.

Egészen addig, amíg az egzotikus nőből lassan mami nem kezdett válni. A három gyermek felnevelése közben Kiki, a feleség sajnos minden esztendőben gyarapította magát kilókkal, és némi malíciával is. Hogy ez aztán a családi életük csődjének oka vagy következménye volt, ki tudja. Ám a művészettörténész férj egyre kevésbé kutatta a talányt, ellenben esztétikai érdeklődése mutatós kolléganői és csillogó szemű diáklányai felé fordult. Nem hiába. A középosztálybeli fehér férfinak Angliában is nagy az ázsiója. Aki ráérez erre, és aki a női szépség megszállottja, az megtalálja a módját, hogy aztán aktívan is megszállja ezt a bizonyos női szépséget, ahány attribútumban csak lehet. A korosodó tanárt a gyerekei is nagyra tartják (egészen addig, amíg nem kell szembesülniük apjuk titkos viszonyaival), mert végső soron büszkék rá, aki a tudományos szépségkutatás művészettörténeti specialistája.

Belsey professzor egyik gyengéje Rembrandt 1654-ben született műve: Bethsabé a fürdőben. A bibliai történet szerint Dávid király a palotája tetején sétált, és onnan ügyesen belátott szomszédjai életébe. Bethsabé otthon fürdőzött éppen, ami felkeltette az uralkodó figyelmét. Dávid magához hívatta szomszédasszonyát, és a legenda szerint közel kerültek egymáshoz (ez a motívum erősen talányos része a történetnek, de talán pont ezt kutatta Belsey professzor elméletben, illetve a gyakorlatban is).

Szóval Dávid és Bethsabé olyan közel kerültek egymáshoz, hogy azt a királyi seregben harcoló férje, Uria alighanem rossz néven is vette volna, ha éppen ott van, nem pedig a csatában. Dávid intézkedett, hogy állítsák Bethsabé férjét az akkor és ott máshogy nevezett (funkcionális akció) csoport élére, hadd próbálja ki magát éles helyzetben is. Uria ki is próbálta magát, ami nem sikerült olyan jól, mert hamar odaveszett. Dávid pedig a gyászidő eltelte után feleségül vette az özvegyet.

A történet kezdeti mozzanata, a fürdőzés többeket elgondolkoztatott. Rembrandtot is, aki szeretett felesége, Saskia halála után majdnem belehalt a szomorúságba, de aztán mégsem, mert vigaszra (imigyen új modellre is) talált: Bethsabé fürdő figurájához Hendrick-je, az élete társa volt a minta. Az egybevágó háromszög történetek persze különböznek is: a bibliai sárga, a rembrandti kék, a professzori piros. Ilyen színes világban láthatjuk – szó szerint, mert a könyvnek erősen filmes a metodikája – nemcsak a középosztálybeli szülőket, hanem az ő boldogulásra nevelt gyerekeiket is, a mai fiatalokat. Akik szinte kötelezően rajongnak Bronx (hogy értsük: a nyócker) zenészeiért, rapköltőiért: akik tényleg ellenállhatatlanok is az önérdekű szabályok közt belátásokkal terhelten felnövő jómódú fiataloknak, mert ők, a csóró utcakölykök mintha tényleg részesei lennének saját életüknek – igaz, a jövőjüknek egyáltalán nem –, még akkor is, ha az ő életük közel sem olyan polírozott, mint amilyen egy jó egyetemre járó ifjú reménységé.

A gyerekszobás házból jött ifjak közben azt is tanulják, hogyan lehet illően megtartani a kellő távolságot a szegényekkel és/vagy a kulturálisan másokkal. Így helyes emberekké válnak idővel, akik másokat nem szivesen bántanak majd meg. Az egyetemi tanár kertvárosban és jó iskolákban felnőtt gyerekei előtt nyitva vannak a kapuk, amelyeken át a civilizáció egyre virtuálisabb valóságába (pontosabban valótlanságába) léphetnek majd. Ám innen mintha el is vágynának, mielőtt igazán belekerülnének; és ez a köreikben ugyancsak népszerű rapérzés nem pusztán divat, hanem szabadságvágy is. Forró, igaz szabadságvágy. Amiről a szüleik generációja már lemondott: mert hol vannak már a virággyerekek, a hippik? Az ötvenesekhatvanasok közül már kevesek jutnak el kortárs zenei őrületekre, illetve akik mégis, azok leginkább drága autókon járnak már. És az egyáltalán nem olyan.

A regénynek rengeteg önéletrajzi azonossága van. Zadie Smith apja valóban fehér angol középosztálybeli férfi, az anyja tényleg jamaicai bevándorló, egyik testvére ismert rapper. Ő azonban nem az a nagy fenekű, lomha, de eszes lány, mint akit megírt a regénybeli családba. Éppen ellenkezőleg. Egy igazi címlapnő, a megtestesült mai angol idea: karamellbőrű, fehér fogú, nádszálkarcsú, kellemes, tanult, sőt író nő.