A kiállítás egymástól markánsan elkülönülő szekciókból tevődik össze, amelyek El Kazovszkijt és művészetét egy-egy karakteres metszetben villantják fel. A rendezés nem állít fel közöttük fontossági sorrendet, illetve nem határoz meg a nézőknek egyértelmű bejárási útvonalat – inkább arra ösztönöz, hogy a labirintusszerű térben járkálva szokatlan összefüggésekre figyeljünk fel vagy ismerjünk rá.

A művésznek erős hajlama volt bizonyos tárgyak, emberek, műalkotások fetisizálás ára. Ez a dolgokat megszálló, birtokolni vágyó érzéki akarat a szubjektum érzelmi-indulati függőségéről is árulkodik: saját hiányérzete kölcsönzi bálványainak azt az erőt, amely azután a hatalmába keríti. Bemutatunk néhány híres klasszikust – festményt, szobrot, filmrészletet -, amelyekért El Kazovszkij is rajongott, valamint kiállítunk néhány olyan ruhadarabot és testékszert, amelyeknek viseléséhez élete végéig ragaszkodott. A fétistárgyak állítása, kultusza és ledöntése a művész festményeinek, installációinak és híres performanszaink központi témája volt: csillapíthatlan, szerelmes sóvárgása az elérhetetlen Szépség után, a Másik eleven testének roppant sokféle, gazdag érzékiségű művészi pótlékait hívta életre.

A fikcióval , a keretekkel, síkvetületekkel, a képregény formával és az irodalmi szerepekkel való játék azonban nem ártatlan – El Kazovszkij zaklatott, szenvedélyes művei a vágyat uralom és alávetettség, erőszak és szenvedés, szadizmus és mazochizmus folyamatos váltógazdálkodásaként tartják életben. Innen e művészet mélyről fakadó teatralitása : az expresszív rámutatás, a nagy-romantikus gesztusok, a drámai párviadalok, feszültségteljes szerepcserék operaszerű látványos elővezetése nemcsak a színház jellegű munkák, de a festmények és grafikák lényegjegye is. A színek, terek, méretek, formák intenzív és szenvedélyes ellenpontozása révén a festő roppant erővel képes a nézőt képei mágneses vonzáskörébe vonni és világa feltárulásának élő szemtanújává tenni.

A kiállítás egyik szenzációja a több mint harminc éven át űzött ünnepi játékai, Dzsan-panoptikumok monumentális színpadának és jelmezegyüttesének bemutatása – az élő fétisekkel folytatott önsebző performanszoknak egykor ő maga volt a főszereplője. El Kazovszkij és eleven modelljei távollétére korabeli videófelvételek és az egykori résztvevőkkel rögzített videointerjúk emlékeztetnek, de folyamatosan vetítjük Éri-Kovács Andrásnak az utolsó előadásról készült többkamerás televíziós felvételét is.

Az egész életművet átszövi, magánmitológiájában is tükröződik és sok interjújában rendre fölbukkan a nemi identitásproblémája, amelynek önálló – tapintatos, de karakteres – tárgyalása nélkül a vállaltan transznemű (biológiailag női testbe született, társadalmilag azonban homoszexuális vonzódású férfi) El Kazovszkij minden bemutatása képmutatás lenne. A művész mindig bátran fordult szembe a nemi sztereotípiák zsarnokságával: de mivel saját önértékelése szerint “19. századi stilizált férfitudattal” nőtt fel, saját köztes pozícióját is a markáns férfi és női szerep-előírásokkal konfrontálódva formálja meg.

A gyermekkortól meghatározó jelentőségű identitáskeresés ténye magyarázza El Kazovszkij képi művészetének egyetlen jól azonosítható forrásvidékét: a tudattalannal és a vágyfantáziákkal első ízben radikálisan szembenéző és hibrid testekkel operálószürrealizmus hatása korai munkáin nem tagadható. Mélyre ható családi és kulturális gyökereit, a nyelvhez, a klasszikus orosz irodalomhoz és kultúrához való kötődését szintén külön szekcióban dolgozzuk fel.

Noha lényegében független az eddigiektől, nem kerülhető meg El Kazovszkij indulásának egykori avantgárd kontextusa, a 70-80-as évek hazai underground ellenkultúrája sem – annak a bensőséges befogadó közegnek, egyszersmind torz nyilvánosságnak a felvillantása, amelynek támogatása nélkül nem jöhetett volna létre, de amelyben szükségképpen félre is értették. Idetartozik korai eredetű, de egy életen át őrzött vonzódása bizonyos szubverzív szubkultúrákhoz, mint például a camp ízlés vagy a punk világa.

Végezetül egy provokatívan “white cube”-nak elkeresztelt önálló szekcióban irányítjuk a figyelmet El Kazovszkij festészetére. A kifejezés a kortárs művészeti szakirodalomban azt a látszólag semleges galériateret jelöli, amely kizárólag a művek “tisztán” esztétikai, “abszolút festői” minőségeit állítja fókuszba, vagyis kizár a műértésből minden, úgymond, külső, alkalmi és lokális vonatkozást, társadalmi, nemzeti, kulturális, vallási vagy szexuális kisebbségi kontextust, hogy semmi se zavarja az abszolút festői értékek érvényesülését. Mivel A túlélő árnyéka – Az El Kazovszkij-élet/mű című kiállítás koncepciója maga is ilyen heterogén kontextusokat sorakoztat fel, a Kazovszkij-művek egy kisebb csoportjának minden szubkulturális, multikulturális, gender szempontú vagy performatív összefüggést radikálisan felfüggesztő/zárójelbe tévő bemutatása hozzájárulhat a különféle művészetfogalmakhoz kapcsolódó rejtett ideológiák tudatosításához, ennélfogva El Kazovszkij érvényes kortársi recepciójához.

Kurátorok: Jerger Krisztina, Rényi András, Százados László