Bezár
Chat a könyvtárossal (Nem elérhető)

Könyvajánló

Kiadó:
ISBN:
978-963-9955-33-2
Kiadás éve:
2012
Mű a katalógusban:

Amikor igent mond a kislány

A spanyol irodalom aranykorának szerzői: Lope de Vega, Tirso de Molina, Calderon után kissé ismeretlenül cseng Leandro Fernández de Moratín (1760-1828) neve. Pedig a maga idejében ismert és sikeres színpadi szerzőként, a felvilágosodás eszméinek eltökélt szószólójaként tartották számon. A reformer III. Károly kultuszminiszterének támogatása mellett a korszak francia gondolkodói spanyol interpretálójaként korszerű mondanivalójával egyaránt képes volt megtölteni a madridi irodalmi szalonokat és a színházakat. Darabjai az előjogokkal bíró nemesség és papság elavult társadalomformáló hatásával szemben a tanult, tehetséges emberek előtérbe kerülését, a bigott, álszent, felsőbbséget majmoló konvenciók elítélését, érdekházasság helyett a szerelmen nyugvó, szabad párválasztás létjogosultságát hirdetik.

Az „Amikor igent mond a kislány” klasszicista drámai alapokon építkezik. Egy fogadóban vagyunk, ahol fél nap alatt, pergő párbeszédes formában zajlik a cselekmény. A jó összeköttetésekkel, mégis szerény anyagi háttérrel rendelkező özvegy kihozza 16 éves lányát a zárdai neveldéből, hogy férjhez adja az 59 éves, befolyásos és gazdag férfihoz. A kislány látszólag engedelmes, de levélben értesíti titkos szerelmét, a háborús hős katonatisztet a készülő nászról. Aki egyébként zsoldján kívül a nagybátyja pénzéből él józanul és tisztességesen. A szabadító szándékú lovag meg is érkezik, a szerelmesek találkoznak. S mint a jó vígjátékokban szokás, a cselédek teszik a dolgukat: a tiszták és segítségre szorulók oldalán beavatkozva próbálnak segíteni. Mégis majdnem baj lesz. A nősülni kész kérő a nagybácsi, aki hatalmi szóval állomáshelyére visszatérni parancsolja rokonát. A tiszt azonban menekvést ígért szerelmének az elfogadhatatlan helyzetből, ezért elindulása előtt szerenádot ad a kedvesnek, beszélne is vele, miért is a kényszerű távozás, de ezt megzavarja a nagybácsi hirtelen felbukkanása. A vészhelyzetre tartogatott magyarázó levél is az öregúr kezébe kerül. Ennek elolvasása hozza a megoldást. Kezdeti dühe elmúltával visszahívja unokaöccsét, és beleegyezik a fiatalok házasságába.
Aki szereti Moliére-t, a jó, a szív győzelmét pénzen, érdeken, az ebben a műben sem fog csalódni!
 

logo

Adatainak védelme fontos számunkra - a választás az Öné.

Engedélyezi, hogy összegyűjtsük és felhasználjuk az adatait, ezáltal személyre szabhassuk az Ön számára nyújtott szolgáltatásainkat?

Állítsa be az Ön számára elfogadható viselkedési módokat vagy látogassa meg e célból létrehozott bővebb információt tartalmazó oldalunkat, hogy tájékozódjon a lehetőségeiről!

(*) Szükséges elemek

Egy olyan weboldal használatához, mint amilyen a miénk is, elengedhetetlenül szükséges bizonyos elemek elhelyezése a böngészőjében arra az időre, amíg oldalunkat látogatja. Ha ehhez nem járul hozzá, sajnos nem tudjuk megjeleníteni Önnek honlapunkat.

Az ügyfelek visszajelzései - mondják el véleményüket

A visszajelzések űrlapjai, az előugró felmérések és az adatok követése segít megérteni, hogyan használják szolgáltatásainkat és webhelyeinket, valamint rajtuk keresztül lehetőséget biztosítunk a visszajelzésre is.

Hibaelhárítás - segít nekünk azonosítani és megoldani a problémákat

Annak érdekében, hogy jobban megértsük a tapasztalataikat, az online viselkedésével kapcsolatos adatokat gyűjtünk a hibák azonosítására és azok megoldására.

Ha a későbbiekben meg akarja változtatni a beállításokat, kattintson az oldal alján található hivatkozásra!