A ragyogásból nem sok minden érzékelhető akkoriban, nem is lehet, mert Zsófia anyacsászárnő és Ferenc József retteg a magyaroktól, jó okkal. De a magyar mentalitásra jellemzően találtunk megoldást. Zsófia a boszorkány, a császár a mészáros (Haynauval és társaival), de Sisi, azaz Erzsébet császárné, Magyarország királynéja szeret bennünket. Zsófia halála után (igaz, ez már 1872) finomodik a felállás, valójában Ferenc József is jó uralkodó, de félrevezetik a magyargyűlölő lakájok. De a hatvanas években még ott tartunk, ha Erzsébet se szeretne bennünket, aki magyar, mind Dunának (Tiszának) menne.

Igen, róla szól a könyv, Erzsébet királynéról, az ő különös, kifejezetten „antiudvari” személyiségéről, korabeli nemzeti kultuszunk főalakjáról. Mondhatnánk, a könyv a bájos bajor hercegnő vesszőfutásának regénye.

Miksa bajor herceg és Ludovika bajor királyi hercegnő harmadik gyermekeként születik 1837-ben, Münchenben. Gyermekkorát jórészt Possenhofenben, a Starnbergi-tó partján tölti. A család civil életvitele nem terheli társadalmi kötelezettségekkel. Úszik, olvas, lovagol, hegyet mászik, Bajorországban nem kell messze menni a hegymászáshoz, és a bakfislányokra jellemzően szerelmes, tervezget, verset ír. Ebbe a derűs gyermekkorba csattan bele első unokatestvére – a fiatal Ferenc József – menyaszszonykereső látogatása. A snájdig szőke császár szeme nem a kiválasztott Ilonán, a nővéren, hanem Erzsébeten akad meg. 1854 áprilisa, házasság, és ezzel a bajor hercegnő átlép egy másik világba, amit – férje nélkül – igen rosszul visel. A napirend, a rideg udvari etikett, később az, hogy gyerekeit anyósa elrabolja, többszörösen megrendíti. Már többgyermekes anyaként is folyamatosan gyerekként kezelik. Legkeményebb bírálója anyósa, Zsófia főhercegné. Azután is, hogy két kislány után 1858. augusztus 21-én születik az áhított trónörökös: Rudolf.

A császárné hercegkisasszony korától érdeklődik az irodalom és a történelem iránt, de a nagypolitikával alig-alig találkozik. Egyetlen alkalom a kiegyezés. A képlet nem túl bonyolult. Erzsébet gyűlöli az anyóst, az anyós gyűlöli a magyarokat, ergo, Erzsébet szereti a magyarokat. 1863-tól magyar udvarhölgyekkel és felolvasónőkkel veszi magát körül, tanulja a nyelvet, a magyar történelmet. Leveleket vált magyar liberálisokkal: And-rássy Gyulával és Deák Ferenccel. A porosz-osztrák háború kapitális veresége bizonyítja, a császár valójában dilettáns hadvezér, katonának is hivatalnok, és ez a tény új fénytörésben mutatja a rebellis magyarokat (ráadásul a cár támogatását is elveszíti). A császár kényszerűségből enged: 1867 februárjában kiegyezés. Létrejön az új államalakulat, az Osztrák-Magyar Monarchia. Júniusban I. Ferenc Józsefet magyar királlyá („Minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyok elégedve!”), Erzsébetet magyar királynévá koronázzák. Erzsébet titkos költeményben megvallja: fiút kíván szülni Magyarországnak, magyarnak neveli, a fiú magyar királyként elszakítja majd Ausztriától az országot. Nem véletlenül szeretjük.

És az érdekességek: az ezernyolcszázhatvanas évek legszebb uralkodónője: Erzsébet. A hetvenes évek legjobb női lovasa. Hegymászó. Távgyalogló. Ő az első „hivatalosan” dokumentált anorexiás. A politikából – a magyar koronázást követően – kiszorítják. Miután a köszvény megbetegíti, eltiltva ezzel a lovaglástól, Heine mester útmutatásai és példája szerint költőként próbálja biztosítani magának az öröklétet (verseit – utasításai szerint – csak a XX. században publikálják).

A házasság valójában tönkreteszi Erzsébetet. Akkor is, ha szerelem, és akkor is, ha a tizenöt éves lány aligha tehet mást, nem ugorhat el a császár házassági ajánlata elől. Módja sincs. A korabeli arisztokrataházasságok politikai szövetségek is egyben. De császárnéként – a kezdeti szerelem ide, a császár szerelme oda – igen gyorsan kísérleteket tesz annak érdekében, hogy szabaduljon az udvari szertartások kínja alól, hogy elviselhetőbbé tegye az életet maga és a gyermekei számára. A kísérletek idővel felismert eredménytelensége arra készteti, hogy ne császárnéként, hanem egyéniségként akarjon érvényesülni. Segítheti ebben, hogy nem csak szép, művelt is. Tökéletesen megtanul újgörögül (a magyar mellett), de az udvartól való irtózása – a Hofburgot ősi cseh nemesi arisztokrácia népesíti be – csehül képtelen megtanulni, pedig az etikett megkövetelte volna.

És utazik, utazik, utazik. Képtelen nyugton maradni. „Itt nyugta van az embernek (Gödöllő), nincsenek rokonok, nem piszkálódik senki, ott meg Bécsben az egész császári pereputty! Engem sem feszélyez itt semmi, úgy élek, mint falun, sétálhatok, kikocsizhatok egyedül.” A kastély a magyarok koronázási ajándéka, gesztus a császári családnak. Erzsébet korábban szemet vet a Grassalkovichok egykori rezidenciájára, 1866-ban kinézte a kastélyt, de vásárlási szándékát Ferenc József elutasítja: „Ha van kedved, menj el Gödöllőre. De ne olyan szemmel nézd, mintha meg akarnánk venni, mert most nincs pénzem, és ezekben az időkben komolyan takarékoskodnunk kell.” Eztán az év nagy részét Gödöllőn vagy Budán tölti, amitől Ausztriában állt a bál: 1870-ben egy bécsi újság ironikusan azt írja, hogy a császárné „a legbájosabb vendég a Hofburgban”. Csoda, hogy szeretjük Erzsébetet, ha kerüli a labancokat?

Utazik, lovagol, éhezik, botránkoztatja Bécset (+ férfiről – érdekes módon – sehol egy betű). Nemcsak a lovaglást hanytorgatjak fel neki, hanem a dohányzást, a fiúruhákat, az időről időre megjelenő kártyaszenvedélyt is. Gödöllőn, majd Angliában, Írországban Erzsébet a falkavadászatok királynőié, mellette lovagol Ausztria-Magyarország lovasainak krémje, csupa fiatal, gazdag arisztokrata.

Később az antik világban él: Korfun építtet kastélyt. De nem hoz megnyugvást semmi. Bárhol van, elvágyik onnan. Erzsébet élete a nagy utazás. Egyik kései bajorországi látogatása alkalmával mondja unokahúgának, Amáliának: nem marad neki más, csak az elmélkedés egy szép tájon. Azt szeretné a legjobban, ha a hajója egy nagy viharban elsüllyedne. Végiggondolta, hogy a többiek is, akik a fedélzeten vannak, olyan felesleges személyek, akiknek a halálával a hozzátartozók nem sokat veszítenének, imádkozott a nagy Jeho-vához, hogy süllyessze el a hajót.

Rudolf fia 1889-es mayerlingi öngyilkossága sokkolja. Szeretett fia különös halála, akinek emberibb neveltetése érdekében hosszú csatákat vívott férjével is, anyósával is (Ferenc József a legkeményebb katonaiskolába íratta), véglegesen lenullázza. Feketében jár, akár az apácák, távol a Hofburgtól. Ekkor már főleg Görögország a célpont. Beteg, nagyon beteg, amikor Lucheni, az olasz anarchista Genfben reszelővel leszúrja. Hatvanegy éves. Nehéz volna állítani, hogy a végén szerencséié van. mégis lehet, hogy igen. „Azt kívánnám, hogy lelkem, szívem egy kis nyílásán röppenne ég felé” – mondta halála előtt egy nappal Rothschild bárónénak. Bécsben, a kapucinusok kriptájában nyugszik.

„Nem tudja, mennyire szerettem ezt az asszonyt” – mondotta volt ő császári, királyi, apostoli felség, legfelségesebb urunk és császárunk, I. Ferenc József Paar grófnak. Közben az Osztrák-Magyar Monarchia fölött folyamatosan dörög az ég. Az érintettek nemigen hallják, de attól még dörög rendületlenül.