– Fessünk a Föld színeivel! szlogennel indította útjára Mosonmagyaróvár Város Önkormányzata az alkotópályázatot.
– 2010 őszén kerestek meg Alsó-Ausztriából egy határon átnyúló közös pályázat ügyében – mondja dr. Nagy István polgármester. – A téma rendkívül aktuális és kreatív volt, ezért az önkormányzat vállalta a partnerséget. Többen közösen dolgoztuk ki, adtuk be, majd nyertük el a támogatást.
- Miről szól a program? – kérdezzük Fűzfa Zoltán programmenedzsert.
- Talajvédelmi szemléletformálásról, környezeti tudatosság erősítéséről van szó. Az összetett, 2 éves programban az egyes partnerek saját működési, érdekeltségi területükön végzik feladataikat. Városunk két legnagyobb vállalása a kreatív festőpályázat hazai lebonyolítása, valamint egy talajvédelmi interaktív kiállítás megvalósítása.
A festőpályázat különlegessége, hogy talajokból készítettünk földfestéket: különböző színű talajt gyűjtöttek, morzsoltak, szárítottak, majd szitáltak egészen 0,065 mmfinomságúra az Éltes iskola diákjai. Ez az öt szín egészült ki 5 ausztriai és 5 szlovákiai földszínnel, és alkot egy fadobozban festékkészletet, melyet a nevező iskolák február hónapban díjmentesen megkapnak. A doboz szöveges technikai segédletet és természetes kötőanyagot is tartalmaz.
- Mi a pontos feladat, van-e meghatározott téma?
- A feladat közösségi alkotás létrehozása földszínekből, olyan, legfeljebb 1000 szavas kísérőszöveggel, melynek témája a talaj – annak képződése, használata, szerepe és veszélyeztetettsége. Közelebbi tájékoztatás a www.soilart.eu és www.sondar.eu oldalakon található.
Szeretném kiemelni, hogy csak csoportmunkák fogadhatók el. Oktatási intézményenként legfeljebb 4 közösségi munka nyújtható be. Az alkotáshoz kizárólag természetes anyagokat használhatnak: a föld színeivel vászonra vagy más természetes alapra (fakéreg, faanyag stb.) fessenek, és csak természetes kötőanyagot használjanak (pl. tojástempera, szóda-kazeinenyv stb.). Iparilag előállított festékek és ragasztók használata nem megengedett. A képeket a hátoldalukon el kell látniuk felfüggesztési lehetőséggel. Maximális méret 120 x120 cm.
– Milyen módszereket alkalmazhatnak a diákok?
-A földszínekkel és természetes anyagokkal végzett kreatív munka érdekében nem teszünk megkötést . A kísérőszöveg megírására egy formanyomtatványt biztosítunk. A résztvevők „A talaj” címmel legfeljebb 1 000 szóban írják le a témával kapcsolatos gondolataikat.
– A tanárok, felnőttek részvétele megengedett a munkában?
– Részben igen, a munka az ötleteléstől a technika kiválasztásáig a vezető tanárokkal közösen történhet. A műalkotáson végzett tényleges tevékenységet a tanulók önállóan végezzék, szükség esetén felnőtt irányításával. A kivitelezést minden esetben a korcsoportba tartozók végezzék, mert különben lehetetlenné válik az értékelés!
– Mi lesz az elkészült művek további sorsa?
– A legjobb művek 2012 májusában kétlépcsős eljárásban (1. lépésben internetes szavazás, 2.szakmai zsűri) kerülnek kiválasztásra. A nyertesek meghívást kapnak az ünnepélyes záró rendezvényre, és értékes jutalmakat kapnak. Például 30 diák egy egyhetes nemzetközi természetismereti és alkotó táborban vehet részt. A legjobb képek nemzetközi kiállítás részei és a talaj iránti felelősség „követei” lesznek. 2012 őszén nemzetközi talajvédelmi konferencia keretében a mosonmagyaróvári FUTURÁ-ban is bemutatjuk a képeket, majd vándorkiállításra indulnak...