Az Irokéz Gyűjtemény 2011. szeptember 10. és november 20. között mutatkozott be a Modem második emeleti kiállítóterében. Az elmúlt húsz év képzőművészetének sajátos szeletét nyújtó kollekció a posztkoloniális társadalomelméletek hívószavára, illetve a képtudományt meghatározó pszichoanalitikus tanok és médiaelméleti belátások háttere előtt szerveződött tárlattá. A múlt század kilencvenes éveinek elején egészen új helyzet állt elő a volt „kommunista” országok területén, amely a vizuális kultúra formálódását is alapvetően meghatározta. A régebben képzőművészetnek nevezett kulturális termelésben a korábbi koordináták jelentős mértékben elvesztették érvényességüket. A kilencvenes évek elejének magyarországi művészete viszonylag hirtelen vált nehezen értelmezhetővé a régi stiláris és kulturális politikai kategóriák szerint. A nyolcvanas évek közepétől kezdve ugyanis sorra léptek fel azok a generációk, amelyek már nem annyira az avantgárd, de nem is a transzavantgárd művészet, hanem inkább az aktuális, valós, politikai és kulturális helyzet iránt érdeklődtek, vagyis inkább a maguk saját, mediálisan beágyazott mikrotörténeteire fókuszálta, és távolságot tartottak a modernség nagy narratíváitól, és azok posztmodern kritikáitól is. Ilyen szellemben léptek föl az Irokéz Gyűjtemény magvát képező Újlak csoport művészei (Ádám Zoltán, Farkas Gábor, Komoróczky Tamás, Ravasz András, Szarka Péter, bizonyos értelemben Szűcs Attila és Uglár Csaba) illetve a Kék Acél kiállítói (többek között Gerber Pál, Gerhes Gábor, és Várnai Gyula).
