Könyvajánló

Kiadó:
Európa Könyvkiadó
ISBN:
978 963 078 409 2
Kiadás éve:
2007
Mű a katalógusban:

Mária

2004-ben a következő vatikáni keltezésű információ hangzott el a Vatikáni Rádióban: „A püspöki kar hittani bizottságának vezetője, Jean-Louis Brugues püspök tette közzé azt a dokumentumot, amelyben két, Mária személyével foglalkozó könyv kapcsán foglalnak állást a főpásztorok. Az első könyv szerzője Jacques Duquesne újságíró, aki azt állítja: Máriának Jézus után még további gyermekei is születtek. Mivel ez az írás természeténél fogva igen széles olvasóközönséghez juthat el, a püspökök szükségesnek érezték, hogy felszólaljanak ellene, hiszen állításai megzavarhatják a katolikus hívőket. ... A szerző művében megkérdőjelezi Jézus Krisztus szűzi fogantatását, s így egyértelműen a katolikus hit ellenében foglal állást.”

Jacques Duquesne nem állít kevesebbet, mint hogy Jézus Mária és József fia, voltak testvérei, s hogy Isten fia isteni beavatkozás nélkül, természetes szexuális úton fogant. Megkérdőjelezi a szeplőtelen fogantatást, Mária örök szüzességét. Történetitudományos munkát ír, nem teológiait, olykor nyelvészeti érveket sorakoztat, mint egy exegéta, egy bibliamagyarázó. Már könyve francia címe is szimbolikus: Az asszony, akit Máriának hívtak. A szűz elmarad...

És nyilvánvalóan szembehelyezkedik a katolikus egyház dogmáival. Akárcsak a Da Vinci-kód, a Biblia kódja és számos elődje, amely a Jézus-dogmákat kívánja cáfolni. Csakhogy e mű nem fikció.

Egy francia abbé, Alain de La Morandais vitára hívja ki a könyv szerzőjét, és először is szkeptikus katolikusnak nevezi. Jacques Duquesne így válaszol: „Az Egyház úgy játszik Mária szüzességével, mint egy áruval, amit piacra bocsájt. Hiszek a megtestesülésben, és hitemben támogat az, hogy Jézus egy normális szexuális aktusból született.”

Az abbé válasza is egyértelmű: „Önnek nem lenne esélye túlélni az inkvizíciót.” „Blaszfémia! – kiált fel a heves vita egyik pontján az abbé. – Ön nem tiszteli Mária misztériumát. Azt állítja, hogy Ádám és Éva eredendő bűne szexuális természetű volt, amit az Egyház sohasem ismert el.”

Duquesne: „Mert a bűnbeesés után Isten azzal vádolja Ádámot, hogy valaki másra hallgatott, hogy nem őrá, hanem a kígyóra.”

Abbé: „Nem, az eredendő bűn a gőg, az, hogy az ember olyanná akart lenni, mint Isten. Maga II. János Pál is elismerte, hogy a szexualitás Isten adománya.”

Duquesne: „Erre húsz századot kellett várni. Az egyház gondolkodásmódja sokkal lassabban változik, mint a pápák.”

Abbé: „Ez a könyv egy csalás, amely úgy tesz, mintha ismert történelmi tényeket tálalna. Sikerét a hiszékenységnek és a kultúra hiányának köszönheti.”

Jacques Duquesne ezzel válaszol: „Az igazságot keresem. Ez nem jelenti azt, hogy sokkolni akarok. Mélységesen hiszek a megtestesülésben, de nem hiszek a szeplőtelen fogantatásban és Mária szüzességében.”

Jacques Duquesne nem is próbál másnak látszani: kívülálló. Újságíró. 1958 óta majdnem három tucat könyvet írt, jobbára katolikus témájú műveket (II. János Pál pápáról, a katolikus egyházról, Jézusról), a hetvenes évek végén a Katolikus út című francia újság főszerkesztője is volt. Sem az egyházra, sem a történettudományra nem esküdött fel, sem az elfogadott egyházi dogmákat, sem a történettudomány intézményes paradigmáit nem tartja tiszteletben. Könyvében, több száz kövér lábjegyzettel és hivatkozással, higgadtan érvel. S a történeti ismeretnek és a hitnek egyenrangú szerepe van benne.

Mindenki, aki kezébe veszi ezt a könyvet, valamit már tud is, és hisz is a teremtésről, a születésről, a Jézuséról és a sajátjáról. Ez a tudás és a hit lehet nagyon különböző, akár ki is zárhatják egymást, mégis együtt élnek a fejünkben. Akárcsak a katolikus egyház esetében, amely Ratzinger bíborossal az élen (a könyv megírásakor Ratzinger még bíboros volt, ma már XVI. Benedek pápa) 1996-ban elismeri az evolucionista elméletet, anélkül, hogy az eredendő bűn fogalma akárcsak meginogna.

„Nem hihetünk egyszerre a Megtestesülésben és a szűzi fogantatásban” – írja a könyv szerzője, minthogy az előbbi, érvel az író, a test felmagasztalásának hitéből, a másik a test, testiség megtagadásának gondolatából született. Ám ha megkérdezünk egy hívőt (vagy akár önmagammal állok szóba...), hogy hisz-e a megtestesülésben, azt fogja válaszolni, hogy igen. A hívő arra a kérdésre, hogy hisz-e a szűzi fogantatásban, szintén igennel fog válaszolni. A kettő közötti logikai ellentmondás, ha valóban van, kívül esik a hit és a dogmák elfogadásának területén. És hiába hisszük azt, hogy a tudományos fejlődéssel a korábbi elméleteket „leváltjuk”, mégis jelen vannak gondolkodásunkban, mint hitek, félelmek, előítéletek, amelyeket olykor, ha szükségünk van rájuk, elővesszük. Az sem valószínű, hogy tudásunk egyféle, összefüggő, koherens igazságok sorozatából áll: egymást kizáró dolgok egyszerre lehetnek jelen a fejünkben. Az ember ilyen ellentmondásos lény...

Mária szüzességéről, a fogantatás módjáról szinte csak férfiak vitatkoztak a kultúrtörténet során, ismertem fel e könyv olvasásakor, pedig" az egyre jelentősebbé váló, magának egyre több ünnepet, templomot, imát, képi, művészeti ábrázolást kivívó alak éppen azért válhatott ilyen jelentőségűvé, hogy ellenpontozza nagy női vetélytársa, Éva negatív szerepét.

Mária az idők során szinte a szentháromság negyedik tagjának rangjára emelkedett. S az ő története a nők története is egyben, a női testé, a megfoganásé, a születésé. Mária története „megmutatja, hogy istennek nőre is szüksége van” – írja igen bölcsen és megnyugtatóan a szerző. Bár ő éppen ember voltát kívánja bizonyítani, ezzel elvitatva örök szüzességét és szentségét. S az emberi fel- és túlértékelődik e könyvben az isteni rovására, s a Nőnek nincs helye a szentháromságban. Mert Jacques Duquesne szerint csoda nem történt.