Dantei Pokol, benne 12 bűzös bugyor, melyben a bűnös lelkek vezekelnek. S melyben legalább az ötödik körig – bár a nyolcadik és a kilencedik is szóba jöhet – füstölögnének James M. Cain szereplői. A Mildred Pierce című regényében erőteljesen negatívak a karakterek (akivel azonosulni lehetett volna, hamar eltávozik), acsarkodóak, csalók, szemfényvesztők és számítók.

A történet – melyből 1945-ben film is készült, abban a korabeli stílusban, ahol még a vászonnak is parfüm- és cigarettaszaga volt – a 30-as években játszódik Glendale-ben, Los Angelesben, a világválság idején. Mildred két lányával, Vedával és Rayjel magára marad, férje, Bert elhagyja egy másik nőért (bár ez nem ilyen egyszerű). Mildred, hogy a jelzálogkölcsönt fizetni tudja, háztartásbeliből pincérnő lesz, és finom, egyedi almás, sütőtökös, citromos pitéit eladja a munkaadójának (ilyen egyszerű). Ebből aztán saját vállalkozás terebélyesedik, mellyel három éttermet is működtet, közben elveszít szeretteiből párat (ki meghal, ki feledésbe merül), kicsit megereszkedik, ellustul, és fojtogatói ösztönei is előtörnek. A hosszú évek alatt csak egyszer vonulhatna el nyugodtan az események elől, hogy úgy érezze: „Mintha egy cseppnyi időre kihúzták volna Isten nagykönyvéből”, ám ekkor éri a legnagyobb veszteség.

Nem ő vezeti sorsát, hanem a cselekményt és a szereplőket befolyásoló, irányító mellékszereplő szomszédasszony, Mrs. Gessler. Ő az, aki mindig megmondja Mildrednek, hogy mit csináljon: áruljon alkoholt az éttermében; csábítsa el az ügyvédet. És Mildred mindent meg is tesz. A két nő körül a férfiak zsigerig kiszámíthatóak, bábuk csupán, játékszerek, akiket fel lehet használni mindarra, amit a nők a férfiaknál, illetve a férfiakkal elérni szándékoznak. Mrs. Gessler pedig elégedetten konstatálhatja, hogy minden esemény csakis belőle ered, és minden instrukciója megvalósul.

A szomszédasszony intrikái mellett a cselekmény mozgatórugója a pénz, amiért – talán mindkettő korábbi hiányából fakadóan – a szereplők „ragacsos szeretetet” vásárolnak. Mildred zongorával a lányát veszi meg, házzal, autóval és 20 dollárosokkal szeretőjét; korábban Bert, a volt férj a vagyonával Mildredet. Azt hihetjük, s lassan hisszük is, hogy a regény mögöttes tartalma, lényegi mondanivalója nem más, mint a lelkiprostitúció: nemcsak a fizikai, de a lelki szeretet is megvásárolható.

S hogy a mű egyfajta társadalmi regény, az valójában egy nagyon kritikus és bíráló párbeszédből derül ki. Mildred, amikor munkát keres, egy ügynöknél, Miss Turnernél jelentkezik, hogy az mérje fel munkavállalói esélyeit. Az ügynök durván közli, hogy Mildred nem alkalmas semmi másra, csak a házvezetésre, s nyomatékul Miss Turner kis rózsaszín, zöld, kék kártyákat mutat fel, melyek egy-egy embertípust szolgálnak besorolni. „Úgy adjuk-vesszük az embereket, mint a chicagói piacon a marhákat” – oktatja ki Mildredet Miss Turner. Így például a rózsaszín jelentése: „Zsidók kizárva!”, a kék színűeké: „Keresztények kizárva!”, a zöldeké: „Férjezett nők kizárva!” Ezért talán még érthetőbb Mildred szerzés iránti megszállottsága a regény további részeiben.

A gazdagodásért „cserébe” azonban egyre több tragédia sújtja. Sorsa rossz alakulásáért a regény legalattomosabb szereplője, a lánya, a tizenhat éves Veda a felelős – húszéves korára már tehetséges énekesnő –, aki kettős céllal éli életét: megsemmisíteni anyját, és tönkretenni a gazdag pasadenai lakosokat. Veda személyiségének legprecízebb jellemzését az olasz származású Mr. Treviso zenetanár-karmestertől halljuk: „Veda koloratúrszopráno (...) nem szeret senki, csakis ő maga. Százszor rosszabb, mint összes kígyó együtt. (...) koloratúra mind imád gazdagok, mind vesz, de nem ad.” Ezért, a zenetanár szerint, meg is kellene bocsátani mindent, amit elkövetett, hiszen nem tehet arról, hogy koloratúr-kígyónak született.

Az anyja meg is bocsát (pedig a sok szenvedés, amit a lánya okozott neki, már-már megbocsáthatatlan), de mire jut vele? Veda addigra elérte céljait (azt a bizonyos kettőt), s maga után csak a kámfor bűzét hagyja és a konklúziót: mindenki bűnös és mindenki áldozat.

Pokoli hely ez a szereplőknek, s pokolian pontos és pokoli hangulatú korábrázolás az olvasónak.

James M. Cain (1892-1977) az amerikai „kemény krimi” egyik legnagyobb művelője. A postás mindig kétszer csenget, az 1936-ban született Dupla vagy semmi egyaránt hátborzongató látlelet a bűntudatról, az emberi kétszínűségröl. Az 1941-ben megjelent Mildred Pierce azonban elsőrendű társadalmi regény, az 1930-as évek Amerikájának, a félbetört életeknek szívszorító pszichológiai ábrázolása. A műből már 1945-ben hatalmas sikerű (Oscar-díjas) filmet készített Michael Curtiz (Kertész Mihály), Joan Crawforddal, Jack Carsonnal és Zachary Scott-tal a főszerepekben, a forgatókönyv kimunkálásában William Faulkner is részt vett.