A szerző ismert neveléstörténész, Anderle Ádám beköszöntő szavai szerint, akinek „érdeklődésében az oktatás-nevelés története magában foglalja a mindennapi élet és a kultúra (például könyvtárak) érintkezési pontjait” Az előszó a szerzőt találóan jellemzi, mert könyve valóban Spanyolország sokszínű művelődéstörténetét tekinti át a szerző érdeklődése szerint, kitérve a könyvtár, a női nevelés-oktatás, a magyarországi spanyol utikönyvek, a tanítóképzés történetére, hogy az inkluzív nevelés és oktatás 2006-os spanyolországi reformtörekvéseivel búcsúzzon el olvasóitól.

A mű négy fejezetből áll, amelyek címei is figyelem felkeltőek: az elsőé A spanyolországi iszlám kultúrája. A másodiké: Arcképek a hispán nevelés történetéből, amelyet a harmadik követ: Magyar utazók spanyol tájakon. Az utolsó címe: Fejezetek a spanyol nevelés múltjából. Az első fejezet első tanulmánya az arab uralom alatti „a világ dísze”-ként emlegetett Cordobai kalifátust, mint az antik kultúra és a kortárs arab tudomány X. századi központját mutatja be az Omajjáda uralkodók közül megemlítve a tudomány és a könyvek iránt elkötelezett uralkodókat (II. Abn al-Rahmán, II. Muhemmad-ot, akik az al-Hakám világhírű könyvtárát alapozták meg). A kutató a második fejezetben a XI-XII. századi Toledót a világ kultúrájának akkori központját idézi fel, ahol arabról vagy héberről fordított eredetileg görög-latin tudományos könyvek éledtek ujjá az akkori kasztilíai nyelven, amely így az egyetemes kultúra közvetítőjévé vált.

A szerző segítségével megismerkedhetünk a későbbi Robinson történet első arab írójával Ibn Tufalj-jal. Az iszlám tudósok koruk legmagasabb tudományos szintjét érték el, mert polihisztorokként a tudományok osztályozására is kísérletet tettek az előző antik filozófia és a tudományos ismeretek lefordításával, megmentésével és átadásával. A szerző az akkori leánynevelésre és a korabeli nő oktatásra is kitér és bemutatja az andaluz költőnőket. Cervantes „határ-ember”-kénti, vagyis az iszlám és a hispán kultúra közvetitőjekénti szerepét megismerve jutunk el a nagy felfedezésektől és az ellenreformációtól újból világtörténeti szerephez jutott spanyol katolikus, de sokszínűségét le nem tagadható hispán kultúrához. Ezt a sokszínűséget kiemelkedő alakjai műveinek és jelentős életpályájuk felvázolásával hozza közel hozzánk a szerző, így a magyar olvasók előtt ismeretlen Nebriját, spanyol Eraszmuszként, vagy az Oxfordban tanító, az angol uralkodó VIII. Henrik leányának nevelőjeként is helytálló Juan Luis Vivest. A magyar olvasó számára talán már ismert, a Salamanca-i egyetem, a „Tormes-parti Athén” élethosszig kinevezett világhírű rektorával, Unamuno-val zárja a neveléstörténeti kitekintést, miközben bepillantást nyújt egy XVI. századi salamanca-i egyetemi diák életébe naplóján keresztül, amelyből megtudhatjuk hogy mire és mennyit költött egy reneszánsz korbeli egyetemista.

A harmadik fejezet a XIX. századi Spanyolország iránti magyar kulturális orientáció szemléletes példáit említi Majthényi Flóra utazási feljegyzéseinek és Zádor János Barcelonába, Madridba, Toledóba, Sevillába, Malagába való utazási beszámolójának elemzésével. Pintér Kálmán és Hopp Ferenc a híres kelet-ázsiai utazó spanyol nőkről írott megfigyeléseit is idézi. Altmann István: A jelenkori Spanyolország című műve 1911-ben jelent meg és a nők kapcsán az emancipációs törekvésekről is szót ejt, amelyet a szerző természetesen megemlít.

Mindenki számára érdekes kitérőt jelent a korabeli sokszínű spanyol valóság felvillantására az ottani cigányságról íródott magyarországi sajtó tükör bemutatása. Figyelme kiterjedt a Vasárnapi Újság 1854 és 1900 között megjelent számaira, a Hazánk és a Külföld, a Családi Lapok és a Földrajzi Közlemények egyes publikációira.

A cigányság bemutatása nem lehet véletlenszerű az alkotó részéről, mivel napjainkban is a legnagyobb számban él területén az adott etnikum. A szerző sokoldalúan járja körül ezt a témát gazdag nyelvismeretét hasznosítva, mert az angol és a francia nyelvű publikációkat is feltárta szorgos kutató munkája során.

Az utolsó fejezet a spanyol neveléstörténet gyermeknevelési és oktatási szempontból megvilágított arculatát festi meg, történeti tablót adva a középkortól a legújabb korig. Különös figyelmet szentel a tanítóképzés történetének, amely a közoktatás állapotának mindig hű tükre volt. Alapos tájékozottsága folytán érdekes párhuzamot talál a magyar dualizmus közoktatási reformtörekvéseivel báró Eötvös József 1868-as közoktatási törvényével. Az inkluzív neveléssel foglalkozó 2009-es pamplonai nemzetközi konferenciával zárja a hátránnyal élő gyermekek spanyolországi oktatásának történetét.

A szerző mindenki számára érthető, élvezetes olvasmányt nyújtó stílusa és tartalmas, a magyarok számára ismeretlen, mondanivalója spanyol legyező szerűen tágítja az olvasó kultúrtörténeti ismereteit, amelyet 484 mű és számtalan folyóirat cikk elolvasása és feldolgozása kapcsán írt meg.

Érdeklődésre tarthat számot a hispán kultúra és civilizáció valamint a neveléstörténet kutatói, oktatói és hallgatói körében. Örülök, hogy elolvashattam ezt a tanulmánykötetet, amelyből én is sokat tanultam.