Az évek óta irodalmi Nobel-díj esélyesei között számon tartott Murakami Haruki trilógiáját ajánlom. Akinek a posztmodern japán mágikus realizmus közel áll a szívéhez, az szeretni fogja ezt a regényt is, akinek nem, az nyugodtan megismerkedhet vele, érdemes

Senkit ne riasszon el, hogy egy 1500 oldalas, háromkötetes műről van szó, továbbá az se, hogy az első kötet amolyan bevezetés csupán, és csak a 700. oldal környékén kezd homályosan derengeni, hogy miről is szól az egész mű.

Murakami olyan élvezetes, gördülékeny stílusban ír, hogy az embernek kedve lenne taxiban ücsörögni, egy dugó közepén, Janáček Sinfoniettáját hallgatva – állítólag a regény alapötlete is pont ilyen körülmények között született, ahogy a történet maga is kezdődik.

Az elején két egymástól teljesen független szálon futnak (inkább csordogálnak) az események, mindezt úgy, hogy egyáltalán nem unalmas, sőt. Ahogy szép lassan kezdjük megismerni a női és a férfi főszereplőt, azt vesszük észre, hogy egyáltalán nem fedezhető fel semmilyen kapcsolódási pont a két történet között, legalábbis elsőre, mivel rejtve találhatunk apróbb utalásokat, szimbólumokat, amik arra engednek következtetni, hogy a későbbiekben valamilyen módon mégiscsak összefonódnak a szálak.

Mindez azonban olyan finoman tálalt, hogy az ember már azon izgul, hogy leleplezze ezeket a jeleket, miközben a második kötetben már valóban kezd kibontakozni a cselekmény, tovább bonyolítva és egyre rejtélyesebbé téve az eseményeket. Hónapokig olvasva az ember nem emlékszik minden apró részletre, amik itt valóban fontosak, többek között e miatt is letehetetlen a könyv. A harmadik kötetben már három fő szálon fut a cselekmény, többnyire egy időben zajló események, három szemszögből elmesélve, méghozzá úgy, hogy mindegyik újat tud hozzátenni, és az ember azon kapja magát, hogy már – a Kurblimadár krónikájából visszatérő – Usikaváért is izgul.

A regény terjedelme ellenére a szerző végig fenn tudja tartani a feszültséget, köszönhetően a különleges szerkezetnek és a történet bonyolultságának. Befejezve ne várjunk magyarázatot sok mindenre, inkább még több felmerülő kérdést, azonban este érdemes felsandítani a Holdra, nincs-e belőle véletlenül kettő...

Milánkovics Róbert könyvtáros ajánlásával
(PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont
Pekár Mihály Orvosi- és Élettudományi Szakkönyvtár)