Hatodikos-hetedikes lehettem, amikor egy délután kézbe vettem Rejtő Jenő (vagy ha úgy tetszik, P. Howard) A tizennégy karátos autó című művét. Nem tudtam letenni, azon a délutánon végigolvastam. Közben többször hangosan nevettem (ami egyébként nem szokott olvasás közben előfordulni velem). Utána persze elolvastam a könyvtárban meglévő összes Rejtő-könyvet. Még az Utolsó szó jogán címűt is, pedig az egyáltalán nem vidám. (Az után meg azzal nyúztam a szegény könyvtáros nénit, hogy valami Rejtőhöz hasonló könyvet adjon. „Olyan nincs!” – mondta, de némi gondolkodás után adott egy Moldova elbeszéléskötetet. Azóta ő is a kedvenceim közé tartozik.)

Nagyon kellemes meglepetésként ért, hogy a lányomnak a gimnáziumban kötelező olvasmány volt A tizennégy karátos autó. De nem tetszett neki! Nagy szenvedések közepette küzdötte magát oldalról oldalra. Később olvastam egy tanulmányban arról, hogy miért nem értékelik a nők Rejtőt. Az előzmények után hittem is neki, míg fiatal kolléganőm, e fénykép készítője nem mondta, hogy neki is kedvence ez a regény.

Az első találkozás óta többször is olvastam az összes Rejtő-művet. De még mindig „lelki kábítószerként” használom: ha teljesen ki akarok kapcsolni, előveszem egy regényét. Elkezdem olvasni és megszűnik körülöttem a világ. Közben néha még mindig hangosan fel-felkuncogok...

A könyvajánló a PTE Egyetemi Könyvtára által a Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpontban 2012. november 21-én szerdán, 14.30 órakor megnyílt "MindenKép(p)en Olvasunk!" című olvasást népszerűsítő fotókiállításra készült!