Egy rendkívüli asszony és apa nélkül fölnevelt fia 26 éven át tartó közös története Franciaország 1944-es fölszabadításáig kíséri nyomon a zsidó-orosz-lengyel identitás francia hazafivá válását. De ennél sokkal több is történik. A jelentéktelen moszkvai színésznő közel a negyvenhez, házasságon kívül szül, hogy a szépség iránti romantikus lobogása és életereje értelmet nyerjen.

   A kisfiú boldog gyermekkora Wilnóban, Varsóban és Nizzában telik. Mindennek hátterét az anya erőt nem kímélő munkabírása adja. Házaló, bizományos, divatszalon-tulajdonos, ingatlanügynök, szállodaigazgató, bármi, amiből megélhetnek férfi nélkül, az óvó anyai szeretet és keménység sajátos egyvelegében. Mert a fiú nagy ember lesz: művész, katonatiszt vagy nagykövet, és az odáig vezető út ugyan rögös, de mindenki meglássa, teljesülni fog, egy anya ezt megérzi! És ezt mindenütt hangoztatja is, vállalva akár az értetlenkedők gúnykacaját is. Az önéletrajzi regény címe is erre utal. Főszereplőit nem lehet legyűrni, hiszen az anya képzete szerint lennie kell ama magasztos, élő, szüntelen hittel táplált igazságnak, amely méltányolja az erőfeszítést, a távoli célért való önzetlen munkálkodást, és a fiú beváltja a hozzá fűzött reményt. Festészet, színészet, éneklés, lovaglás, vívás, célbalövés, tenisz, utoljára a másra alkalmatlanok mentsvára, az irodalom. Mindez a repertoár elvonul a cseperedő ember előtt, közben meglehetősen közepes eredménnyel elvégzi iskoláit, a jogot, a tisztképzőt, szorgalmasan írogat, és párizsi tanulmányai alatt már megjelennek első írásai. És valóban elismert író lesz, aki kétszer is megkapja az egyébként csak egyszer elnyerhető s legrangosabb francia irodalmi elismerést, a Goncourt-díjat.  („Az előttem az élet” című regényét álnéven írta.) Háborús érdemeiért a Becsületrend tisztje és más kitüntetések birtokosa, diplomata is. Tehát minden teljesül, amit jószelleme neki szánt.

   Varsói kisgimnazistaként egyszer az anyját sértegetik, és a fiú nem tesz semmit. Ezért az anyja előbb nem áll szóba vele, majd másnap, egy kiadós verés után megígérteti vele, hogy ilyet soha többé nem tűr el, még ha lepedőben hozzák is haza. És Nizzában a 13-14 éves kamasz mindenkit végigver, aki csak csúnyán néz a hölgyre. Működik hát a kölcsönös véd- és dacszövetség akár az egész világ ellen. Az anya fia boldogulásáért él, a jövőbeli nagy ember mítosza pedig kikezdhetetlen, megkérdőjelezhetetlen. Baj nem érheti, tartós akadály nem hátráltathatja, mert ez a kemény, a jég hátán is megélő asszony így akarja. A szeretetével von védőburkot fia köré, és a végtelen optimizmus az a beléoltott másik szentség, ami a magáévá tett irány követésében segíti. (A harmadik Franciaország becsülete. Azért Angliában lengyel tisztekkel párbajozik egy légitámadás alatt.)

   Rá is fér Romain Garyra az anyai odaadás védőpajzsa. Az ország kapitulációja után a szabad francia csapatokhoz csatlakozva harcol választott hazájáért. Az anyja ekkoriban már nagyon beteg, de szorgalmasan írja leveleit, amelyekben minden szövetséges sikert, kicsit és nagyot hősnek látott fiának is tulajdonít, és folyamatos bátorságra és óvatosságra szólít. A fiatalember többször megsebesül, több életveszélyes helyzetet él túl, halálos tífusszal fekszik a damaszkuszi kórházban. Már temetni készülnek, de az erő, hogy anyja vigyáz rá, és nem halhat meg, amíg nem lett nagy ember, aki valamit is visszaadhat gondtalan ifjúságáért, pár hét múlva ismét a harctérre röpíti. Franciaország felszabadítása után tudja meg, hogy anyja évek óta halott. S a tőle kapott, egyre mentegetőzőbb, és nem az övéire válaszoló levelek? Azokat előre megírta, és egy ismerősük adta postára. Óvni még a sírból is!