A könyv végtelenül nyílt és őszinte „önéletírás”, amellyel olvasóként észrevétlenül azonosultam, és nyugodtan mondhatom, hogy Jane Goodall (etológus, antropológus, primatológus) visszaemlékező lelki utazása során vele „éltem az életét”.

Újra 4 éves gyerek voltam, aki egy szűk tyúkólban négy órán keresztül várja a tojás „születésének” csodáját, átéltem a gyermekkori álom megvalósulásának izgalmát a Kenya Castle hajó fedélzetén Afrika partjai felé hajózva. „Hallottam” az oroszlánbőgést, a hiénák „kacagását”, „tapintottam” ősi lények megkövesedett csontjait, „csodáltam” az erdei lét szépségeit, „értettem”, mit jelent az egyedüllét békéje, felszabadultsága, a természetben a természettel együttélés harmóniája.

„Részese voltam” a csimpánzok körében végzett kutatásoknak, a megfigyelésekből adódó izgalmas felfedezéseknek, és „beleborzongtam” Szürkeszakállú Dávid puha ujjainak érintésébe, amely szavak nélkül teremtett kapcsolatot csimpánz és ember között egy ősi nyelv segítségével. Hagytam, hogy elragadjanak a gondolataim földi létünk értelméről, a világegyetemet irányító erő, szellemi hatalom létezéséről, arról, hogy kik vagyunk, és milyen célja van az életünknek. Jane Goodall élete azonban bővelkedik megpróbáltatásokban is, és ír az ember kevésbé hízelgő oldaláról is, de hisz abban, hogy az ember egyedülállóan fejlett értelmével képes lesz orvosolni a környezettel kapcsolatos problémákat, begyógyítani az általa okozott sebeket.

Világszerte tartott előadásai során mindannyiunk felelősségvállalására hívja fel a figyelmünket, a Föld, és rajta minden életforma megóvására, tiszteletére, és vallja, hogy „minden egyes ember számít, mindenkinek külön szerepe van, s képes lehet változtatni a dolgokon” azért, „hogy a világ egy jobb hely legyen”.
 

Jankai Csilla igazgatási ügyintéző
(Pécsi Tudományegyetem
Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont)
ajánlásával