Bezár
Chat a könyvtárossal (Elérhető)

Mindenkép(p)en olvasunk

Kiadó:
Medicina Könyvkiadó Zrt.
ISBN:
978-963-226-734-0
Kiadás éve:
2019
Mű a katalógusban:

Az orvosi élettan tankönyve

A könyv megközelítése az első kiadástól kezdődően sejtélettani és molekuláris szemléletű, és ez a 8. kiadásra is jellemző, e mellett azonban több változtatást is tartalmaz. Az egyes fejezetek átdolgozása során igyekeztünk olyan új kutatási eredményeket is a szövegbe foglalni, amelyek már „kiállták az idő próbáját” és amelyek segíthetik a különböző szervek, szervrendszerek működésének megértését. Az előző kiadáshoz képest hangsúlyosabban emeltük ki a klinikai vonatkozásokat, ami reményeink szerint még érdekesebbé és hasznosabbá teszi az olvasók számára a könyvet. Az új kiadás számos új ábrát is tartalmaz, és több korábbi ábrát is módosítottuk. Úgy gondoljuk, hogy a szöveget és az ábrákat érintő változtatások egyaránt megkönnyítik az élettani folyamatok megértését.
Ez a könyv elsősorban orvostan- és fogorvostan-hallgatók számára íródott, azonban szívesen ajánljuk már végzett orvosok számára is, akik szeretnék felfrissíteni orvosi élettannal kapcsolatos ismereteiket, vagy olyan olvasóknak, akiket más okból érdekel az emberi szervezet működése.



logo

Adatainak védelme fontos számunkra - a választás az Öné.

Engedélyezi, hogy összegyűjtsük és felhasználjuk az adatait, ezáltal személyre szabhassuk az Ön számára nyújtott szolgáltatásainkat?

Állítsa be az Ön számára elfogadható viselkedési módokat vagy látogassa meg e célból létrehozott bővebb információt tartalmazó oldalunkat, hogy tájékozódjon a lehetőségeiről!

(*) Szükséges elemek

Egy olyan weboldal használatához, mint amilyen a miénk is, elengedhetetlenül szükséges bizonyos elemek elhelyezése a böngészőjében arra az időre, amíg oldalunkat látogatja. Ha ehhez nem járul hozzá, sajnos nem tudjuk megjeleníteni Önnek honlapunkat.

Az ügyfelek visszajelzései - mondják el véleményüket

A visszajelzések űrlapjai, az előugró felmérések és az adatok követése segít megérteni, hogyan használják szolgáltatásainkat és webhelyeinket, valamint rajtuk keresztül lehetőséget biztosítunk a visszajelzésre is.

Hibaelhárítás - segít nekünk azonosítani és megoldani a problémákat

Annak érdekében, hogy jobban megértsük a tapasztalataikat, az online viselkedésével kapcsolatos adatokat gyűjtünk a hibák azonosítására és azok megoldására.

Ha a későbbiekben meg akarja változtatni a beállításokat, kattintson az oldal alján található hivatkozásra!