Mindenkép(p)en olvasunk

Kiadó:
Európa
ISBN:
9637425179
Kiadás éve:
2008
Mű a katalógusban:

Cujo

Néhány évvel ezelőtt egy ismerősöm kölcsönadta ezt a remekművet, pár oldal elolvasása után valami oknál fogva letettem és elfelejtődött. Hónapokkal később újból a kezembe került, és egy ültő helyemben elolvastam az egészet.

Magam is meglepődtem, hogy milyen gyorsan haladok vele, és egyszer sem aludtam el közben. Azóta szívesen olvasok Stephen Kingtől, a horror történetek nagymestereként elhíresült írótól. Az évek alatt több művét is „elfogyasztottam”, de mégis talán a Cujo áll legközelebb a szívemhez.

A történet egy kedves bernáthegyi kutyáról szól, aki egy veszettséggel fertőzött, denevérek lakta üregbe dugja az orrát. A jámbor állatból rövidesen habzó szájú, iszonyatos Castle Rock-i ámokfutó vadállat lesz. A kérdés pedig az, hogy van-e valaki, aki meg tudja állítani a „szörnyet” a kisvárosban? Mindenképpen érdemes elolvasni és nem csak a horror műfaj kedvelőinek.

„Nem árt itt talán rámutatni, hogy Cujo mindig jó kutya akart lenni. Igyekezett mindent megtenni, amit gazdái a FÉRFI a NŐ, de legfőképp a FIÚ kívánt tőle. Meg is halt volna értük, ha úgy hozza a sors. Ő nem akart megölni senkit, soha. A hatalmába kerítette valami, talán a végzet vagy a gonosz szellem, vagy csak egy veszettség nevű idegbetegség. A szabad akaratnak itt nem jutott szerep.” (részlet a regény végéről)
 

Sramkó Péter informatikus
(PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont
Tóth József Bölcsészettudományi
és Természettudományi Szakkönyvtár)

ajánlásával