Mindenkép(p)en olvasunk

Kiadó:
Móra
ISBN:
978-963-11-9732-7
Kiadás éve:
2014
Mű a katalógusban:

Kire ütött ez a gyerek.

Kamaszként gyakran mondta édesanyám:  – Mikor kicsi voltál, olyan aranyos voltál…, én pedig minden alkalommal zokon vettem a megjegyzését.  Aztán találkoztam Janikovszky Éva könyvével és úgy éreztem, nem vagyok egyedül.  Ma, kiskamasz gyermekem mellett olyan ez a kötet, mint egy jó gyermekpszichológiai olvasmány. Szeretettel, sok humorral ábrázolja a szülő-gyerek kapcsolatot ebben a koránt sem könnyű időszakban. Tükröt tart.



Az ember néha, vagy kicsit többször is magára ismer a felnőtt és – talán nem is volt olyan nagyon régen – gyerek szerepében egyaránt. Segíti a megértést, a párbeszédet, hogy ne kelljen megvárnunk, míg öregen, egy parkban ülve mutogatjuk majd büszkén gyermekeink fényképét. Réber László illusztrációi még teljesebbé, még humorosabbá teszik a kötetet. Jó szívvel ajánlom minden korosztálynak, többszöri olvasásra is. 

Szabó Katalin