Beleszeretni egy névbe. Mit szólnának ahhoz, ha egy hozzátartozójuk régóta elhanyagolt sírjához közeledve idegeneket látnának ott imádkozni, gyertyát gyújtani? Hasonló történik a portugál José Saramago Minden egyes név című regényének végén. Valaki, egy birkapásztor igazságtalannak tartja, hogy egyeseknek szép síremlék, gondozott sír jut és egyben szeretteik látogatása, emlékezése végső nyughelyük fölött, mások örökrésze pedig a feledés, legalábbis a temetőben. Hogy kiegyenlítse a fenti egyenlőtlen bánásmódot, meg-megcseréli időnként a neveket, hogy azok sírjához is érkezzenek gyászolók, akikhez amúgy nem... A sokat támadott Nobel-díjnak mégiscsak olyan szerzőket köszönhetünk, mint Saramago vagy a török Orhan Pamuk, akikről e hírverés nélkül alig(ha) szereztünk volna tudomást.

A Minden egyes névnek már a címe is vonzó, s lebilincselő az a kifogyhatatlan fantázia, amellyel a szerző tovább bonyolítja, szövi a cselekményt olyankor is, léptet be újabb kalandsíkot, amikor azt hihetnénk, már nincs tovább.

Itt a halál sem akadály, az is csak egy fordulat az emberi történetben. Egy személyt úgy is lehet benne szeretni, hogy soha nem találkoztunk. A hivatalnoknak, írnoknak (aki jól ismert figurája az orosz irodalomnak is) egyszer csak kezébe akad egy olyan kartotékcédula, amelyen nem jut túl, amit nem tud letenni, amit nem lehet véglegesen iktatni. Megmagyarázhatatlan köze lesz hozzá, azaz a személyhez, akit jelöl, s elkezd nyomozni utána. És beindul a végtelen szemiózis. José úr szeretne nyomára bukkanni, elkezdi kutatni, ki ő, felhasználva teljes hivatali apparátusát, annak infrastruktúráját, adatbázisát, elhanyagolva eredeti munkakörét. Már-már találkoznak, ahogy utánajár köreinek s belép azokba, amint felderíti a kedves lény életvilágait s felveszi szereplőivel a kapcsolatot. A kereső személy mozdulatai valamiképpen hatnak a keresettre. A kompozíció, narráció plasztikusan érzékelteti a világ rejtett összefüggéseit, a lehetőségek többszörösségét, azok együttmozgását, együtthatását. Eszerint erőfeszítéseinek tárgya és eredménye nem függetleníthető a kutatás alanyától. Személyes viszony(ulás) alakul ki a személyesen nem ismert lény iránt. A keresett személy (nő), akinek a neve és hivatalos adatai ilyen mértékig meghatották a népesség-nyilvántartási hivatalnokot, elillan az őt megtalálni/megragadni kívánó igyekezettől, igaz, José úr nem is csap le azokra az alkalmakra, amikor fokozódik az esély a fizikai találkozás megtörténtére. Maga a név sem lepleződik le az olvasó előtt, azzal együtt, hogy mindent az mozgat. A cselekmény felénél a személy maga is kiválik az élők világából, ám az utána folyó nyomozás ezzel nem ér véget. Sőt. Újult erőre kap, s még inkább motiválttá, indokolttá válik a nő családjának, barátainak, szomszédainak meglátogatása. Az ő emlékeik táplálják, töltik ki, képezik meg magát a személyt, hozzák létre, alkotják meg a személy helyét – lakhelyével, tárgyaival egyetemben. José úr még a hangját is hallja, és éppen halála után, a nő lakásán, az üzenetrögzítőjéről. A sír felkutatása és megtalálása sem jelent nyugvó- és végpontot (mint az elején érintettük), a törvényességi aggályokat és áthágásokat magában foglaló akciósor az enyhén szólva elhanyagolt és feldúlt munkahelyre történő visszatéréssel sem úgy ér véget, mint berögződéseink, elvárásaink szerint lenni szokott. A zordnak hitt főnök (akit ellennyomozónak, leleplezőnek hiszünk) meglepő gesztusával további csavar kerül a történetbe. A halottak és az élők világának választóvonalát elmozdító döntésük adminisztratív tette olyan regiszterben történő szolidaritás, részvét és együttérzés, az élet konvencionális tényeit, lehetőségeit felülíró, módosító viszony megnyilvánulása végül, amely Saramago regényét a személyes és személytelen, a hivatalos és a privát, az élet és a halál, az ismert és az ismeretlen, a biztosnak vélt és a váratlan dichotómiájának újragondolására késztet, s ad róla felejthetetlen művészi bizonyítékot.

A könyvajánló a PTE Egyetemi Könyvtára által a Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpontban 2012. november 21-én szerdán, 14.30 órakor megnyílt "MindenKép(p)en Olvasunk!" című olvasást népszerűsítő fotókiállításra készült!