Középiskolás koromban a Rockszínház számos előadását megnéztem. A 80-as évek végén olyan sikerdarabok mentek ott, mint a West Side Story, a Jézus Krisztus szupersztár vagy éppen A nyomorultak. Utóbbiról nem tudtam semmit, igazából el sem akartam menni, de bérletünk volt, ezért gondoltam, megnézem. Már az első alkalommal lenyűgözött a történet. A zene is nagyon tetszett, de leginkább az elbeszélés volt, ami magával ragadott.

Ekkor még eszembe sem jutott, hogy valaha jogász lesz belőlem, de utólag azt kell mondanom, hogy elsősorban a főhőssel kapcsolatos igazságtalanság volt az, ami megfogott.

A kulcsfigura Jean Valjean, aki nővére éhező családja megsegítésére ellop egy kenyeret, amiért éjjel, lakott házban elkövetett betöréses lopás miatt öt év gályarabságra ítélik (amit későbbi szökési kísérletei miatt 19 évre emelnek). Azonban hiába tölti ki büntetését, a társadalomba való beilleszkedést az akkori körülmények nem teszik lehetővé. Végül személyazonosságot vált, és így igyekszik segíteni a társadalmon, és bűnhődni azért, amiért egyébként már többszörösen kitöltötte meg sem érdemelt büntetését. A történet aztán számos nehéz körülmények között élő ember sorsán keresztül mutat be korképet az akkori francia társadalomról. Ezt követően még többször is megnéztem a darabot, ehhez nyilvánvalóan hozzájárult Szinetár Miklós rendezése és a színészek fantasztikus teljesítménye is. Vikidál Gyula, Sasvári Sándor, Makrai Pál, Szombathy Gyula, vagy éppen a kis Cosette-et játszó Szinetár Dóra a mai napig emlékezetes alakítást nyújtott (azóta más feldolgozásban is láttam, még Londonban is többször, de messze ez volt számomra a legjobb előadás).

Felmerült bennem, hogy ha már a történet ilyen magával ragadó, el kellene olvasni a könyvet is. A könyvesboltban elsőre meglepődtem, hogy két kötetben közel 2000 oldalas műről van szó, és ez először kicsit meg is rémisztett. De aztán annyira lebilincselő volt a történet, hogy pár nap alatt elolvastam (és azóta többször is). A könyvben a (társadalmi) romantika műfajának minden jellemzője megtalálható: a művészet mellett a társadalom jobbá tételét is megcélozza az író. Szerintem aki ezt a könyvet elolvassa és elgondolkozik a tanulságokon, az jobb emberré válhat. És talán arra is jó, hogy a pesszimisták ráérezzenek: sokan igen rossz körülmények között is emberek tudnak maradni. A mű üzenetét pedig a musical utolsó mondata foglalja össze: „Szeretni egy másik embert, az annyit jelent, hogy Isten bennünk él.”

A könyvajánló a PTE Egyetemi Könyvtára által a Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpontban 2012. november 21-én szerdán, 14.30 órakor megnyílt "MindenKép(p)en Olvasunk!" című olvasást népszerűsítő fotókiállításra készült!