Öt éve kapott irodalmi Nobel díjat a bánáti sváb születésű Herta Müller a címben szereplő művéért, illetve azért a munkásságért, amit romániai német nemzetiségű íróként alkotott. Ceausescu diktatúrája a nemzetiségekhez tartozókat közismerten legalább kétszeresen nyomta el a többségi román nemzethez tartozókhoz képest: nem ”csak” mint szabad polgárt, hanem mint nemzeti kisebbséghez tartozókat is. Ez az állampolgári és nemzetiségi elnyomás (innen nézve legalábbis) hasonló volt a romániai magyarok és németek esetében. A kétféle elnyomásból a hangsúlyt Herta Müller az egyéniség, a szabad gondolkodás és a szabad véleménynyilvánítás elnyomására, a kisstílű, a személyiséget és a fizikumot egyaránt felőrlő szabadságelvonásra helyezi.
Ebben a megközelítésben a romániai német szereplők sem annyira németségükben (bár ennek is karakteres súlyt ad), mint inkább hétköznapi emberségükben, gyengeségeikkel, hibáikkal és természetesen erényeikkel és (kissé eltorzult – lásd a címet!) személyiségükkel jelennek meg.
A baráti kör sorsa és romániai megaláztatásaik elbeszélése érezhetően nem volt egyszerű kihívás Herta Müller számára. Mintegy keretként könyve első és utolsó mondatának ezt a mondatot írta: „Ha hallgatunk, kellemetlenné válunk, ha beszélünk nevetségessé.” Hálás vagyok neki, hogy a Szívjószág megírásával megkockáztatta a nevetségessé válást. Magyarként és egykori Kádár-rendszer alattvalóként aligha érezhetünk olvasás közben nevetési ingert, de szánakozási késztetést sem. Sokkal inkább szomorú és dacos szolidaritást. (Ettől még lehet persze, hogy a nyugati Németországban – az elismerés ellenére – sokan reagáltak Herta Müller félelmének megfelelően). A Szívjószág (eredetiben: Herztier) jó tankönyv lehetne a Hogyan legyünk tudatos és aktív demokraták? című egyetemi kurzuson.
A könyvajánló a PTE Egyetemi Könyvtára által a Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpontban 2014. november 19-én szerda, 15 órakor megnyílt "MindenKép(p)en Olvasunk!" című olvasást népszerűsítő fotókiállításra készült!
(Forrás: Dr. Cseresnyés Ferenc politológus-történész, egyetemi docens, PTE Állam- és Jogtudományi Kar, Politikatudományi és Társadalomelméleti Tanszék)
Engedélyezi, hogy összegyűjtsük és felhasználjuk az adatait, ezáltal személyre szabhassuk az Ön számára nyújtott szolgáltatásainkat?
Állítsa be az Ön számára elfogadható viselkedési módokat vagy látogassa meg e célból létrehozott bővebb információt tartalmazó oldalunkat, hogy tájékozódjon a lehetőségeiről!