Zichy Gyula

Gróf Zichy Gyula (1871-1942) 


Pécsi megyéspüspök, kalocsai érsek. A zichi és vásonkeői gróf Zichy család palotai vonalának nagylángi ágából, 6. János és Marie Janka Redern német grófnő ötödik gyermekeként született Nagylángon 1871. november 7-én. Középiskoláit jezsuitáknál a Bécs melletti Kalksburgban és Székesfehérvárott, teológiai tanulmányait pedig Innsbruckban végezte el. 1895-ben a család nagylángi kastélyának kápolnájában szentelte pappá Steiner Fülöp székesfehérvári püspök. 1897-től Rómában az Accademia dei Nobili Ecclesiastici növendékeként tanult. 1900-ban a Gregoriánum egyetemen szerzett teológiai doktorátust. XIII. Leo, majd X. Pius pápa mellett szolgálattevő kamarásként működött. 1905 októberében X. Pius pécsi püspökké nevezte ki, és december 21-én a Sixtusi kápolnában maga szentelte fel. 1923-ban egyúttal a kalocsai érsekség apostoli adminisztrátora is ő lett. 1925-ben kalocsai érsekké és 1926-ig a pécsi püspökség apostoli adminisztrátorává nevezték ki. A pécsi egyházmegye sorsát kalocsai működése idején is a szívén viselte. Munkálkodása eredménye a pécsi Pius Gimnázium és Internátus, a püspöknádasdi Julianeum fiúnevelő intézet, a pécsi Emericanum (középiskolai internátus), plébániák, zárdák, iskolák létesítése. A katolikus hitélet nyilvánossága érdekében napilapot indított, amelyet a szintén püspöki fedezetből fenntartott Dunántúl nyomdában állítottak elő. Kalocsán kibővítette a kórházat. Prominens tagja volt a főrendiháznak, majd a felsőháznak. 1929-ben nemzeti zarándoklatot vezetett a Szentföldre. 1942. május 20-án halt meg Kalocsán. 


Irodalom


Emlékkötet Zichy Gyula tiszteletére (Egyháztörténeti tanulmányok; 2.) HORVÁTH István-KIKINDAI András (szerk.). Budapest, Pécsi Püspökség, 2007.

Gróf Zichy Gyula kalocsai érsek, In: Jövőnk, 1942. május 23. sz.

MÓRÓ Mária Anna: Zichy Gyula gróf – A „Pius-alapító” püspök, In: Pécsi-Baranyai Történelmi Arcképcsarnok CD-ROM, Dr. ÓDOR Imre, LENGVÁRI István (szerk.). Kiadja a Baranya Megyei Levéltár és a Baranyai Archívum Alapítvány, 2003.

Trackback link: