„Olyan világ volt ez, ahol sosem jártam, s mégis mindvégig tudtam, hogy létezik, és ahova bánatomban, zavarodottságomban, rémülten, de reménykedve eltántorogtam. Egy világ, melyről úgy hittem, hogy képes lesz előhozni a bennem élő nőt, miközben visszaváltoztat azzá a lánnyá, aki valaha voltam.”

Talán meglepő, hogy íróként nem szépirodalmi művet ajánlok, de nem véletlenül esett Jane Goodallra a választásom. Ma is úgy gondolom, hogy Az ember árnyékában egyike volt azon könyveknek, melyek maradandó hatást gyakoroltak rám tizenéves koromban. Miután elolvastam Szürkeszakállú Dávid, Flo, Fifi és a többiek történetét a csimpánzcsapatban, életemben először tűnődtem el a Homo sapiensről, mint fajról. Arról, hogy valójában mi választ el minket az állatoktól, hogy létezik-e egyáltalán bármiféle éles határvonal. 

Kamaszként gyakran mondta édesanyám:  – Mikor kicsi voltál, olyan aranyos voltál…, én pedig minden alkalommal zokon vettem a megjegyzését.  Aztán találkoztam Janikovszky Éva könyvével és úgy éreztem, nem vagyok egyedül.  Ma, kiskamasz gyermekem mellett olyan ez a kötet, mint egy jó gyermekpszichológiai olvasmány. Szeretettel, sok humorral ábrázolja a szülő-gyerek kapcsolatot ebben a koránt sem könnyű időszakban. Tükröt tart.

Gyermekkorom legmeghatározóbb alkotása az Ablak Zsiráf. Rengeteget tanultam belőle, sőt jobban belegondolva minden, amit tudok, azt az Ablak Zsiráfból tudom. Már a címe is milyen frappáns, melyet azzal a rafinériával adták neki, hogy bemutassák: Mit is tartalmaz ez a remekmű. 

Egy néhány évvel ezelőtti Villányi Borfesztivál alkalmával döntöttem el, hogy elolvasom ezt a könyvet. Annak idején – talán pont 2011 volt? – ünnepelte fennállásának harmincadik évfordulóját a Korlátolt Felelősségű Társaság, ismertebb nevén KFT, és kisebb nagyobb-koncertekkel készültek az évvégi jubilálásra. Ez volt életem első KFT koncertje, s ez az alkalom keltette fel bennem az igényt, hogy elolvassam Bornai Tibor, a mindig is szelíd-szolid billentyűs visszaemlékezését a zenekar történetéről. 

Egy regény, amelyben az egyes fejezetek mottói egy a kommunista diktatúra elvárásai alapján megfogalmazott, munkahelyi önéletrajzot idéznek? Elsősorban emiatt kezdtem olvasni Szabó Magda 1964-ben megjelent művét, ám A Danaida végül nem bizonyult tipikus történelmi regénynek – mégsem csalódtam.

A történelem iránt szenvedélyesen érdeklődő emberként magától értetődő volt, hogy egy a történelemhez szorosan kötődő olvasmányt választok bemutatásra. Végül Hahner Péter történelmi tévhitekről szóló könyvére esett a választásom, amely könnyed, élvezetes és igencsak olvasmányos stílusban íródott, emiatt nemcsak a tudós társadalom, hanem a nagyközönség is bátran forgathatja. A sorozat jelenleg már három kötetet számlál, ennek ellenére még mindig élnek olyan sztorik a köztudatban, amelyek magyarázatra szorulnának. A könyv olvasása közben döbbentem rá, hogy a történelmet mennyi téves sztereotípia lengi körül. Hiszen a benne szereplő események, történetek többsége mindenki által ismert, mindenki hallott róla, mindenki tudja, mindazonáltal legtöbbször érdemes a gyanakvás eszközével élni és feltenni a következő kérdést valóban így játszódott le minden. 

A kötet nem elsősorban a magyar Nemzeti Színház 175 évéről szól, hanem arról, hogy mit jelentett, milyen szerepet töltött be, vagy milyent vártak el tőle alapítása óta a mindenkori kormányzati tisztviselők, parlamenti képviselők, rendezők, írók, társművészek, kritikusok, és a nézők. A szerző néhány jellemző epizódot emel ki a Nemzeti Színház történetéből, amelyek a színház egy-egy bemutatójához, s ily módon egy-egy évszámhoz kapcsolódnak. 

Doktor Proktor egy feltaláló, akinek köszönhetjük a a puki por feltalálását, amit ha megeszünk, könnyen fenn találjuk magunkat az űrben. Ebben a 3. kötetben barátaival, Bulléval és Lisével egy könyörtelen invázió közepén találják magukat, a világvégét kell megakadályozniuk. 

Kívánom, találd meg azt a könyvet,

Mi szívedhez közel férkőzhet,

Megnyitva a fantázia világát,

Álmok csodálatos kavalkádját!

Hisz ezért érdemes igazán élni,

Nem kell folyton folyvást a tévét nézni!

Harry világát, míg nem ismertem,

Az olvasást bizony nem szerettem.

Emlékszem öt napig tartott az első kaland,

Közben talán még a tanulás is abban maradt!

Végeztén a Bölcsek Kövével,

Éreztem, hozzám egy új világ jött el!

                    „…messzeringó gyerekkorom világa.

Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága

s remélem, testem is majd e földbe süpped el.”

Ott voltam, amikor ez a könyv készült. Jártuk a könyvesboltokat, néztük, mi a trendi, milyen a jó papír, a szép külső. Gyűjtöttük az ötleteket, hogy ez legyen a legszebb verseskönyv mind közül. Elkészült a borító, a kötet címet kapott, aztán elkészült a címadó vers is. Nyomdába került, elmentünk érte. Jó szaga volt. Tetszett.