Fiatalabb koromban rengeteg vidám élményekkel teli könyvet olvastam. Elbújtam a saját kuckómba és kizártam az egész világot. Elhittem, hogy minden csak ebből áll, semmi nem számított. Mégis számomra Takami Kósun: Battle Royale című kegyetlen és véresen komoly műve a kedvenc. Miért? Mert ez a könyv nem az álomvilágról szól. Igenis szembeállít a rideg valósággal. A való élet problémáit helyezi új köntösbe, amikkel előbb-utóbb szembe kell néznie mindenkinek, de igyekszik elkerülni: igazságtalanság, hazugság, magány, fizikai gyengülés, halálfélelem...

Öt éve kapott irodalmi Nobel díjat a bánáti sváb születésű Herta Müller a címben szereplő művéért, illetve azért a munkásságért, amit romániai német nemzetiségű íróként alkotott. Ceausescu diktatúrája a nemzetiségekhez tartozókat közismerten legalább kétszeresen nyomta el a többségi román nemzethez tartozókhoz képest: nem ”csak” mint szabad polgárt, hanem mint nemzeti kisebbséghez tartozókat is. Ez az állampolgári és nemzetiségi elnyomás (innen nézve legalábbis) hasonló volt a romániai magyarok és németek esetében. A kétféle elnyomásból a hangsúlyt Herta Müller az egyéniség, a szabad gondolkodás és a szabad véleménynyilvánítás elnyomására, a kisstílű, a személyiséget és a fizikumot egyaránt felőrlő szabadságelvonásra helyezi.

A világirodalom egyik legfilozofikusabb, alapvető létkérdéseket felvető műve A Karamazov testvérek, amit nevezhetünk akár „metafizikai kriminek” is. Egy gyilkosságról, illetve annak előzményeiről és következményeiről szól a történet, persze ennél jóval többről, hiszen a könyvben az emberi élet értelmessége-értelmetlensége, az erkölcs, a szabadság kapcsán merülnek fel a valódi problémák. Azt ugyan megtudjuk, hogy ki ölte meg Fjodor Pavlovics Karamazovot, de a nagy életkérdésekre az író nem ad egyértelmű válaszokat. Bahtyin klasszikussá vált értelmezése szerint Dosztojevszkij műveinek alapvető vonása a teljes értékű szólamok gazdag polifóniája: önálló és egyenrangú tudatok, világlátások sokasága kapcsolódik össze a regényekben.

Bill Shankly, a Liverpool egykori legendás menedzserének híres és sokat idézett mondása volt: ”Egyesek azt hiszik, hogy a futball élet és halál kérdése. Nagyon nem értek egyet ezzel a véleménnyel. Biztosíthatom önöket, hogy sokkal, de sokkal fontosabb ennél." Nick Hornby, ha finoman akarunk fogalmazni, nem igazán kedveli a Liverpoolt, ő ugyanis a londoni „Ágyúsok”, vagyis az Arsenal fanatikus híve. Azonban a fentebb citált idézetet Ő is már igen fiatalon magáévá tette. A Fociláz Hornby talán legismertebb és legnagyszerűbb könyve, a focifanatikusok „bibliája”. Az író életének középpontját jelentő imádott csapathoz fűződő kapcsolatának története. A rendkívül olvasmányos műből megismerhetjük, hogy fiatalon hogyan került kapcsolatba a labdarúgással, mely egész életére az egyik legmeghatározóbb szerelemmé vált.

Kedvenc könyvem ez. Jelenleg. Mert volt más. És lesz is. Ha az ember olvas, újabb és újabb kedvenc és még kedvencebb könyvei lesznek. Lehetne most is más. Miért mégis ez? A jó könyv nem megfellebbezhetetlen igazságokat deklarál, hanem aktuális problémákban szembesít eddigi ismereteimmel, nézeteimmel. Kérdéseket támaszt, töprengésre és vitára késztet. Arra, hogy újragondoljam mindazt, amit tudok. Mindazt, amit másoktól olvastam az adott témáról – s kialakítsam saját véleményemet. Ez a könyv – sok mással együtt – ilyen.

Régóta közismert, hogy a szépirodalom nemcsak szellemi épülésünkre és szórakoztatásunkra szegődött mellénk mindennapi társnak, de egyúttal nagyon fontos történeti forrás is. Stefan Zweig „A tegnap világa” című műve már címében is egyértelművé teszi, hogy egy elmúlt, az időbeni távolság és a keletkezése idejének körülményei miatt megszépült világ története. Olyan történeti ábrázolás, amely megmutatja, hogy a művészettől eltérített, professzionalizálódó történetírás korában is van igény a mívesen megformált, de nagyon is hiteles történetekre. A tegnap világa az egyik igazi bizonyíték rá, hogy a művészi vénából fakadó, lebilincselő elbeszélés és briliáns stílus másként tesz élővé letűnt korokat.

„Thomas Mann mindig különös érdeklődéssel fordult a mitikus történeti témák felé. A József és testvérei, a Doctor Faustus éppúgy, mint A kiválasztott egy-egy archetípus példáján próbálja a legsúlyosabb eseményeket, mondanivalókat megfogalmazni. A kiválasztott témáját Thomas Mann a Gesta Romanorumból meríti. A regény szinte változtatás nélkül követi a középkori legenda meglepő, már-már bizarr cselekményét. A hercegi testvérpár Wiligis és Sibylla bűnös szerelméből születő, a sors kegyére bízott, kitaszított gyermek férfivá serdül, s az ördögi erők kegyetlen akaratából saját anyját veszi feleségül. A kettős vérfertőzést felismerve Gregorius elképesztően súlyos vezeklést vállal. Tizenhét esztendeig él egy kopár sziklaszirthez bilincselve, jóformán minden táplálék nélkül, míg végül az éhségtől, szomjúságtól szinte mormotává zsugorodik.

Nem is olyan hálás dolog Neil Gaiman bármelyik könyvét ajánlani. Aki olvasott már bármit ettől a csak popzenészekkel mérhető népszerűségű és kifejezetten rocksztár-karakterű kiváló brit írótól, az pontosan tudja, hogy Gaiman zseni, és hogy az őt övező valódi rajongás olyan teljesítménynek és – a különféle közösségi oldalakon és blogokon napi szin¬ten is nyomon követhető – emberi kvalitásoknak szól, ami csak kevesek sajátja, és így gondolkodás nélkül veszi kézbe bármelyik művét a Soseholtól az Amerikai istenekig. Aki viszont (még?) nem ismeri Gaimant, és különösen ha netán nem áll tőle távol némi sznob távolságtartás az első látásra nem „elég magasnak” vélt irodalmi (történetmesélő) zsánerek és médiumok iránt mint amilyen a fantasy, a horror, a sci-fi, a tündérmesék, a képregények, a sorozat-forgatókönyvek vagy épp a számítógépes játékok, mondván mindezek persze borzasztó szórakoztató dolgok (lehetnek), sokan is fogyasztják őket, de hát „mégiscsak ponyva!” – nos, őket nehéz lenne meggyőzni ennek ellenkezőjéről.

Giovannino Guareschidon Camillo novelláival csak néhány éve találkoztam egy barátom ajánlására. Azóta is remek kikapcsolódást nyújtanak, ha az egész napos munka után egy kis „minőségi szórakozásra” vágyom. Ahogyan a kisgyermekeknek szóló mesék, ezek az írások is többnyire valamilyen csattanóval, erkölcsi tanulsággal ajándékozzák meg az olvasójukat. A könnyed, olvasmányos szórakoztatás mellett azonban van számomra egy fontos és rendkívül időszerű mondanivalója is ezeknek a történeteknek: a köztünk levő világnézeti különbségeknél sokkal fontosabb a másik embersége.

Körülbelül tíz éve kaptam ezt a könyvet egy barátomtól születésnapomra. Hamar elolvastam, nagyon megtetszett, és azóta Konrád György talán összes regényét sikerült elolvasnom már. Mégis ez maradt a kedvencem, mert számomra ez a mű mutatja legtisztábban a Szerző világlátását. A gyermek Konrád Györgynek a 40-es évek elején német nevelőnője volt, 1944-ben el akarta felejteni a német nyel¬vet, majd 40 évesen újratanulta.

Jankovics Marcell Kossuth-díjas filmrendező, művelődéstörténész, és Méry Gábor fotóművész könyvsorozatának első kötete megjelenésekor, 2007-ben került a kezembe. Éppen azokban az években családunk végigjárta az egykori magyarországi területek emlékhelyeit, meghatározó kulturális nevezetességeit. Így jutottunk el Lőcsére is, a Szent Jakab templomba, ahol elsőként láthattam középkori szárnyas oltárt szakrális, nem múzeumi környezetben. A lőcsei Szent Jakab templom szárnyasoltárai című könyv, csakúgy, mint a felső-magyarországi, illetve szepességi szárnyas oltárokat ismertető sorozat mindegyik darabja egy adott, értékénél fogva kiemelkedő templommal foglalkozik.

Idősorokat modellező statisztikusként naponta találkozom a feladattal: a tapasztalat apró darabjaiból kellene reprodukálni az ún. adatgeneráló folyamatot, vagyis meg kellene mondani, mi az a szabályszerűség, ami pont ezeket a megfigyelt értékeket eredményezte. Amióta körülbelül 20 évvel ezelőtt elolvastam Umberto Eco lebilincselő regényét a Foucalt-ingát, tu¬dom, hogy másnak is eszébe jutott már: az elméleti modell megkeresése előtt előbb meg kellene győződnünk arról, hogy egyáltalán létezik-e a „teremtő szabály”. A regényben három unatkozó könyvszerkesztő egy kezdetleges számítógép és hatalmas fantáziájuk segítségével saját összeesküvés-elméletet gyárt, majd csodálatosan gazdag, néha csak nehezen követhető, történelmi legendákon, természettudományos tanokon és filozofikus kacskaringókon keresztül eljutnak oda, hogy rémülten észreveszik: a kitalált Terv működik, sőt már őket is az irányítja.